Mi az első emlék, ami Kóbor Jánoshoz és az Omegához köti?

Amikor először az Omega próbatermében megmutattam néhány dalt. Mihály Tomi (Misi), aki osztálytársam volt – sajnos már ő sincs közöttünk – beajánlott engem mint zeneszerzőt. Mivel az Omega kezdett két pártra szakadni, hogy legyenek-e saját magyar dalai, ahogy az Illésnek, vagy inkább angol dalok kellenének továbbra is, Misi és Laux József, aki akkor még nem ismert, azt mondta, hogy hallgassuk meg ezt a gyereket. Így kerültem be először az Omega próbatermébe, és akkor találkoztam először mindannyiukkal, így Meckyvel is.

1971-ig volt az Omega tagja, békés volt az elválás?

Nem teljesen. Akkoriban nagyon mást jelentett egy bandába belépni vagy onnan kilépni. Voltak olyan kifejezések, amiket ma már nem használunk, például létezett olyan, hogy bandahűség. Ezt nem kellett igazán kimondani, hanem ez az emberekben ott volt, de akkor én már annyira mást akartam volna csinálni, hogy tudtam, mennem kell, és nem az Omegát kell valamilyen más irányba terelnem zeneileg. Azért még nem voltam egy beérett gondolkodású ember, gyors döntés is volt, és persze, hogy hullámokat kavart, de jellemző, hogy milyen erős volt köztünk az a kötelék, amely a három ott töltött év alatt fonódott, hogy elég hamar ki is békültünk, már a hetvenes évek második felében lógtunk együtt többször is. Elkezdtem a megalapításától kezdve dolgozni a Kóbor-féle Omega Stúdióban, és utána csináltunk együtt több dalt, közös turnét. Csak egy kis időt töltöttünk el úgy, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolat, de akkor sem fordultunk el, ha a másikunk belépett ugyanabba helységbe, akkor is beszéltünk egymással. Leginkább attól féltem, hogy el fogom veszíteni Mihály Tomi barátságát, de elég hamar megbocsátotta nekem, hogy kiléptem a bandából.

Az elmúlt időszakban tartották a kapcsolatot?

Igen, de eléggé tragikus volt ez a két találkozásunk, hiszen egy évvel ezelőtt Benkő Laci és utána pedig Mihály Tomi temetésén találkoztunk. Benkő Laci temetése előtt korán érkeztünk Meckyvel, és nagyon sokat beszélgettünk, amíg lassan összegyűltek a még élő tagok a bandából. Mihály Tomi búcsúztatóján pedig amikor mentünk kifelé az autókhoz, akkor Mecky csak annyit mondott: "Majd hívlak, két év múlva hatvanadik!" Hirtelen fel sem fogtam, hogy miről beszél. Hát a hatvanadik Omega-születésnapról. Nem tudok mit mondani…

Most már sajnos csak az égi színpadon lesz ez meg.

Sajnos…

Az örökségüket, a szellemiségüket az utókornak, a fiataloknak kell ápolniuk. Hogyan lehet ezt továbbvinni?

Nem tudom. Mi, az idősebb generáció nem azon gondolkodunk, hogy a fiatalok hogyan gondolkodnak rólunk, annak mindig elérnek hozzánk a jelei, és sem mint omegás, sem mint LGT-s nincs okom panaszra, hogy bármiféle biztatás, ösztönzés vagy kérés kellene ahhoz, hogy foglalkozzanak a dolgainkkal a fiatalok. Ezek a dalok, még a kezdeti dalaink is zenetörténeti távlatban nem olyan öregek. Nyilván ha ma a színpadon látunk húszéveseket, akkor ezek a dalok két-három évtizeddel az ő megszületésük előtt készültek, de ennek nincs nagy jelentősége, mert soha nem lehet tudni, hogy miből lesz cserebogár. Ezt pont egy Omega-szám, a Gyöngyhajú lány példája mutatja, hogy csaknem 50 évvel a születése után is komoly karriert csinált, és nagyon sok gondot is okozott. Ezek a dalok élnek, aztán, hogy mikor melyikük kerül a reflektorfénybe, az egy másik kérdés. Az egész világon használják az elődök dalait.

Játszani kell ezeket a dalokat – talán az a öröklétnek a titka, hogy ezek a dalok fennmaradnak és hirdetik azoknak a szellemiségét, gondolatait, akik megalkották?

Gondolom, igen.