2010. február 4. 17:05 Amerikai katonák halálos balesete Németországban Németországban három amerikai katona vesztette életét, amikor tegnap este lezuhant helikopterük.
2010. február 4. 14:12 Phenjan enyhíti a nyomást az észak-koreai feketepiacokon Phenjan enyhített a feketepiacok ellenőrzésén, az észak-koreai vezetés déli megfigyelők szerint az élelmiszerhiány okozta zavargások miatt visszakozott korábbi, politikai melléfogásnak bizonyult szigorító intézkedéseitől.
2010. február 4. 14:05 Ausztria: tíz éve került Haider pártja kormányra Ma tíz éve annak, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) koalícióra lépett az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ). Az új kormányt Ausztriában a második köztársaság történetében példátlan tüntetések, az Európai Unióban diplomáciai jégkorszak fogadta.
2010. február 4. 06:23 Segély Haitinek: szűkmarkúak a franciák A francia vöröskereszt elnöke panaszkodott szerdán arra, hogy nem tudnak több adományt összegyűjteni az országban, és hogy eddig még csak 11,5 millió eurót gyűjtöttek össze, tizedannyit, mint a 2004-es dél-ázsiai cunami túlélőinek megsegítésére.
2010. február 3. 21:05 DNS-tesztek segítenek a családegyesítésben A haiti földrengés nyomán magukra maradt gyerekek DNS-mintájának levételére készülnek a következő napokban spanyol szakemberek, akik a tesztek révén akarják segíteni a szétszakadt családok egyesítését.
2010. február 3. 20:16 Putyin és Tusk együtt tiszteleg majd Katynban Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel miniszterelnök is részt vesz áprilisban Katynban az egykori szovjet belügyi rendőrség által meggyilkolt 22 ezer lengyel katonatiszt és civil emlékére tervezett megemlékezésen.
2010. február 3. 18:40 Kína óva inti Amerikát Kína megszakította katonai cserekapcsolatait az Egyesült Államokkal, miután Washington bejelentette: csaknem 6,5 milliárd dollár értékben ad el fegyvereket Tajvannak. Kína szerint ez durva beavatkozás a saját belügyeibe, a szigetet ugyanis saját tartományának tekinti.
2010. február 3. 11:44 Fegyelmi indul Kasza József ellen Fegyelmi eljárást kezdeményezett Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Pásztor Bálint parlamenti képviselő, frakcióvezető ellen Bunyik Zoltán, a párt legfőbb vezető testületének (Tanács) korábbi elnöke.
2010. február 3. 11:37 Gyilkosság miatt tett feljelentést Ophélie apja Emberrablás és szándékos emberölés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a párizsi ügyészségen a Budapesten tavaly eltűnt, majd két hónappal később a Dunában megtalált francia diáklány, Ophélie Bretnacher apja - írták szerdán a francia napilapok.
2010. február 3. 10:35 Iráni rakétateszt Irán sikeres kísérletet hajtott végre egy saját gyártású hordozórakétával, amely képes műholdakat Föld körüli pályára állítani - közölte az iráni állami sajtó.
2010. február 3. 09:44 Pakisztánban külföldiek is meghaltak egy robbanásban Négy külföldi segélymunkás, három pakisztáni iskolás és egy járókelő meghalt egy robbanásban Pakisztán északnyugati részén szerdán egy lányiskolánál - közölték biztonsági tisztviselők és a rendőrség.
2010. február 3. 09:15 Kína határozottan ellenzi Barack Obama és a dalai láma találkozóját Kína határozottan ellenzi, hogy bármilyen találkozó jöjjön létre Barack Obama amerikai elnök és a száműzetésben élő tibeti vallási vezető, a dalai láma között - hangoztatta a pekingi külügyminisztérium.
2010. február 3. 09:12 Egyelőre nincs pozitív válasz Szerbia EU-tagjelöltségi kérelmére Az EU-nak jelenleg nincs pozitív válasza Szerbia tagjelöltségi kérelmére - közölte szerb újságírókkal Jelko Kacin, az Európai Parlament (EP) szerbiai jelentéstevője, hozzátéve: az uniós integráció folytatódásának feltétele a hágai nemzetközi törvényszékkel való maradéktalan együttműködés.
2010. február 3. 09:10 Putyin bírálatáért le akarják váltani a felsőház elnökét Szergej Mironov, az Igazságos Oroszország párt és egyben a felsőház elnökét visszahívással fenyegeti a dumában kétharmados többséggel bíró Egységes Oroszország Párt, amiért a minap kifejtette, hogy nem mindenben ért egyet Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel.
2010. február 3. 07:52 Érthetetlen robbantás egy ausztrál bevásárlóközpontban Ausztráliában benzines palackokkal és petárdákkal megrakott bevásárlókocsit robbantott fel egy férfi egy bevásárló központban.
2010. február 3. 06:38 Izraeli válaszcsapás az úszó bombák miatt Izrael légitámadásokat hajtott végre a Gázai övezet és Egyiptom határán fúrt csempészalagutak, valamint egy elhagyott repülőtér ellen, megtorlásul amiatt, hogy palesztin csoportok távirányítással felrobbantható, úszó pokolgépeket bocsátottak tengerre Izrael déli partszakasza közelében.
2010. február 3. 06:36 Elvi egyezség született az új START-szerződésről Elvi egyetértésre jutott a nukleáris hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló új START-szerződésről az Egyesült Államok és Oroszország - közölte a Wall Street Journal című amerikai gazdasági napilap washingtoni tisztségviselőkre hivatkozva.
2010. február 3. 06:33 Elindult Bajkonurból az orosz teherűrhajó Pénteken érkezik meg az az orosz teherűrhajó, amely ma hajnalban indult a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről a Nemzetközi Űrállomásra.
2010. február 3. 06:32 A spanyol rendőrség két újabb feltételezett ETA-tagot fogott meg Spanyolországban az ETA baszk szakadár szervezet újabb két feltételezett tagját tartóztatták le. A baszk regionális rendőrség tájékoztatása szerint velük együtt kilencre emelkedett a múlt héten indított nagyszabású razzia során őrizetbe vettek száma.
2010. február 3. 06:28 Az irániak készek fogolycserére az amerikaiakkal Irán kész kicserélni amerikai börtönökben fogva tartott irániakra a perzsa államban őrizetbe vett három amerikai turistát.
06:00 Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés