eur:
394.42
usd:
370.15
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Megrongálódott lakóépületek romjai között tolja kerékpárját egy férfi a délkelet-ukrajnai Mariupolban2022. március 10-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Elhagyhatnak egy frontot az oroszok, "megfejtették" a bucsai vérengzést - a háború keddi hírei

Washington szerint átrendeződés van az ukrajnai hadszíntéren, Moszkva tudni véli, mi történt Kijev mellett, ahol rengeteg holttestre bukkantak.

2022.04.05. 22:10

Elkezdtek visszatérni az emberek Kijevbe, kigyulladt és süllyed egy hajó Mariupolnál

A donyecki "népköztársaság" hatóságai szerint Mariupol városközpontja hétfőn kikerült az ukrán "nacionalisták" ellenőrzése alól, akiknek a kikötőben és az ipari zónában vannak még állásaik.

2022.04.05. 21:06

74 fejlődő ország 1,2 milliárd lakosát érinti az ukrajnai háború

Az ukrajnai háború a második világháború óta az egyik legnagyobb kihívás a világbéke ellen - jelentette ki kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén a világszervezet főtitkára, míg egyik helyettese bírálta Moszkvát a kazettás lőszerek bevetése miatt.

2022.04.05. 20:45

Az oroszok elengedték a labddarúgó-világbajnokságon való részvételt

Visszavonta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kizárási határozatával szembeni, a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) tett fellebbezését az Orosz Labdarúgó Szövetség (RFU).

2022.04.05. 20:36

Oroszország: az ukránok vegyi anyagot tartalmazó tartályokat robbantottak fel

Elfogadhatatlanok és méltatlanok egy amerikai elnökhöz azok a személyes sértések, amelyeket Joe Biden folyamatosan intéz Vlagyimir Putyin orosz államfő címére - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.

2022.04.05. 20:30

Svéd ügyészek előzetes vizsgálata a háborús bűnök ügyében

Svéd ügyészek előzetes vizsgálatot indítottak az Ukrajnában elkövetett esetleges háborús bűnök ügyében, és szemtanúk jelentkezését kérik - közölte kedden a Svéd Ügyészi Hivatal. A vádhatóság közlése szerint a vizsgálat célja, hogy minél előbb bizonyítékot találjanak, amelyeket svéd és nemzetközi bíróságokon felhasználhatnak. Felszólították azokat, akik ukrajnai polgári személyek elleni erőszak tanúi voltak, hogy lépjenek kapcsolatba a hatóságokkal.

"Az ukrajnai helyzetről rendelkezésre álló információk alapján okunk van feltételezni, hogy súlyos háborús bűncselekményeket követtek el" - olvasható a Svéd Ügyészi Hivatal közleményében.

Hozzátették, hogy egyelőre nincsenek gyanúsítottak. (MTI)

2022.04.05. 20:27

Már vidéki városokban is egyre több ukrán menekült fordul az idegenrendészethez

Hiányszakmában már a kérelem benyújtásakor dolgozhatnak az Ukrajnából menekülők.

2022.04.05. 20:06

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában beszélt Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagjaihoz intézett beszédében az ENSZ hatékonyabb működése érdekében a nemzetközi szervezet reformját sürgette, és az Ukrajna elleni orosz háború borzalmait felidézve arra kérte a BT tagjait: fosszák meg Oroszországot vétójogától.

2022.04.05. 20:21

Románia is kiutasított tíz orosz diplomatát a bucsai vérengzés miatt

A román külügyminisztérium (MAE) közleménye szerint a bukaresti orosz nagykövetség alkalmazottait azért minősítették nemkívánatos személyekké Romániában, mert tevékenységükkel és megnyilvánulásaikkal sértik a diplomáciai mentességekről és kiváltságokról szóló, 1961-es bécsi egyezményt. A MAE döntését kedden közölték az orosz féllel, amikor Bogdan Aurescu román külügyminiszter utasítására bekérették Valerij Kuzmin orosz nagykövetet a bukaresti külügyminisztériumba. A nagykövetet fogadó külügyi államtitkár ebből az alkalomból megerősítette: Románia határozottan elítéli a Bucsában és más ukrajnai településeken elkövetett gyilkosságokat, leszögezve, hogy ezekért Oroszországot terheli a felelősség. (MTI)

2022.04.05. 19:32

Vlagyimir Putyin az élelmiszerexport kapcsán üzent a barátságtalan országoknak

A nyugati szankciók globális élelmiszerválságot és energiaár-emelkedést váltottak ki, Oroszország ilyen körülmények között körültekintőbb lesz az élelmiszer-kivitelben, különösen azon az országok esetében, amelyek barátságtalan politikát folytatnak vele szemben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz agráripari komplexum támogatásáról szóló keddi online konferencián.

2022.04.05. 19:22

A rémisztő drágulás csak az egyik a tejipart sújtó nehézségek közül

A magas fizetések mellett gondot okoz a megfelelő munkaerő megtalálása. A vásárló annyit észlel leginkább, hogy nagyon felment a tejtermékek ára.

2022.04.05. 18:15

Az ukrán elnök szerint már az is győzelem, ha országa területi egysége megmarad

Volodimir Zelenszkij erről ukrán újságíróknak adott interjújában beszélt, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál közölt.

2022.04.05. 18:11

Koji László: egyfajta lakhatási válság van Magyarországon

Az ukrajnai háború miatti jelentős energia- és építőanyagár-emelkedés nem hagyta érintetlenül az építőipart.

2022.04.05. 18:10

Az EU kiutasított 19 orosz diplomatát

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének döntése alapján Oroszország EU-hoz akkreditált állandó képviseletének 19 tagját nemkívánatos személynek nyilvánították diplomáciai státuszukkal ellentétes tevékenységük miatt; az orosz diplomatáknak el kell hagyniuk a Belgium területét - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) kedden. Mint írták, a lépésre azért volt szükség, mert az orosz diplomáciai képviselet érintett tagjai az EU és az uniós tagállamok érdekei és biztonsága elleni, "jogellenes és bomlasztó" tevékenységet folytattak.

Az uniós szerződések értelmében az érintettek diplomáciai kiváltságait és mentességeit visszavonták, továbbá el kell hagyniuk Belgium területét. Közölték továbbá: Stefano Sannino, az uniós külügyi szolgálat főtitkára kedden délután bekérette Vlagyimir Csizovot, Oroszország európai uniós nagykövetét, hogy tájékoztassa az EU döntéséről.

Az Európai Unió teljes szolidaritást vállal Ukrajnával és az ukrán néppel, számukra továbbra is minden lehetséges támogatást megad a nemzetközi partnerekkel együttműködve - tette hozzá közleményében az uniós külügyi szolgálat. (MTI)

2022.04.05. 17:10

Orosz-kínai kézilabda-vb-rendezés? Moszkva nagyon szeretné

A 2029-es női tornáról van szó.

2022.04.05. 16:48

Ne legyen több orosz szén – elkészült az EU új szankciós csomagjának javaslata

Lesz kikötési tilalom, bankok elleni teljes szankció, érintettek a kulcsfontosságú technológiák exportjai is.

2022.04.05. 16:22

A háború miatt jöhet a sebességkorlátozás a német autópályákon

Az Oroszországtól való importfüggőség leküzdése érdekében országszerte sebességkorlátozásra vonatkozó felhívást tettek közzé.

2022.04.05. 16:10

Már úton Ukrajnába a cseh tankok

Szintet lép a támogatás.

2022.04.05. 15:51

NATO: keleten fokozhatja a nyomást az orosz sereg

Az orosz erők kivonása Kijev környékéről nem jelenti azt, hogy Moszkva feladta volna törekvéseit Ukrajnában – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

2022.04.05. 15:50

Ukrajnában 7,1 millióra nőtt a belső menekültek száma

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) kedden arról számolt be, hogy két héttel ezelőtt az még csak 6,5 millióra tette azoknak a számát, akiknek a háború miatt el kellett hagyniuk az otthonukat, de továbbra is a fegyveres harcok sújtotta ország határain belül tartózkodnak. "Az emberek továbbra is elmenekülnek a háború elől otthonukból, és ezzel egyre súlyosbodik az ukrajnai humanitárius helyzet" - fejtette ki António Vitorino, az IOM főigazgatója.

  • Az IOM felmérései szerint az elmenekült családok több mint harmada semmilyen jövedelemmel vagy más bevétellel nem rendelkezett márciusban.
  • Ezen családok több mint felében éltek gyermekek és idősek, és 30 százalékának tagjai között voltak krónikus betegséggel küzdők.
  • Az Ukrajnából külföldre menekültek száma az ország elleni orosz háború kezdete, február 24. óta 4,2 millióra emelkedett az ENSZ menekültügyi hivatalának legutóbbi adatai szerint. (MTI)
2022.04.05. 15:39

Németország az orosz szén ellen

A polgári lakosság elleni vérengzésekre válaszul Németország azt is megvizsgálja, hogy olyan fegyverrendszerekkel is segítse az orosz támadás elleni védekezést, amilyeneket eddig még nem küldött Ukrajnának - mondta Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden Berlinben.

Az Oroszországgal szemben tervezett újabb szankciós csomaggal kapcsolatban nyilatkozva közölte: teljes mértékben meg kell szüntetni az Oroszországban kitermelt fosszilis energiahordozók importját az Európai Unióban, és ezt a folyamatot a szénnel kell elkezdeni. (MTI)

2022.04.05. 15:28

Bucsai vérengzés: „a világon miden katona és katonatiszt tudja, ez büntetendő”

Fennáll a gyanú, hogy Bucsában háborús bűncselekmény történt, ahol több száz civil áldozatot találtak a várost visszafoglaló ukrán erők – mondta érdeklődésünkre Tóth Norbert nemzetközi jogász.

2022.04.05. 15:01

Nem várt csapást szenvedhet az oroszgáz-függetlenedés egyik kulcsa

A romániai offshore-törvény módosítását várják.

2022.04.05. 14:57

Ukrajnába utazik az osztrák kancellár

Karl Nehammer osztrák kancellár megerősítette: a napokban Ukrajnába látogat, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Elmondta: célja, hogy hazája részéről továbbra is biztosítsa a humanitárius és politikai támogatást Ukrajnának.

Ausztria eddig 17,5 millió eurót bocsátott az ország rendelkezésére a külföldi katasztrófák áldozatait segítő alapból, valamint 10 ezer sisakot és 9100 golyóálló mellényt küldött polgári használatra. Nehammer útjáról biztonsági okokból nem közöltek pontos részleteket.

Zelenszkij keddre virradóra nyilvánosságra hozott videóüzenetében már beszélt a látogatásról, miután telefonon egyeztetett Nehammerrel. A Twitteren Zelenszkij azt írta: a telefonbeszélgetés során tájékoztatta Nehammert az orosz támadók elleni küzdelemről, illetve a megszálló csapatok Kijev térségében elkövetett bűncselekményeiről. Emellett megköszönte Ausztriának az eddigi segítséget. (MTI)

2022.04.05. 14:45

A nyugati szuperfegyverről adnak nevet

Az ukrán média beszámolói szerint két ukrán újszülöttet is a Javelin páncéltörő rakétavetőről neveztek el. Egy ukrán kisfiú a Javelin, egy kislány pedig a Javelina keresztnevet kapta a napokban - írta a Telex.

2022.04.05. 14:25

Kijev szerint 18 500 orosz halt meg

Ukrajna állítja, már 18 500 orosz katona halt meg a harcokban. Az orosz erők 676 tankot, 1858 harci járművet, 150 repülőt és 134 helikoptert veszítettek. A BBC jelezte, hogy nem tudja megerősíteni az adatokat.

2022.04.05. 14:24

Olaszország is kiutasít

Az olasz kormány harminc orosz diplomatát utasít ki nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Luigi Di Maio külügyminiszter keddi bejelentése szerint. Oroszország külügyi szóvivője pedig ellenlépéseket jelentett be. A "nem szívesen látott" diplomaták kiutasítását a római külügyminisztériumba behívatott nagykövettel, Szergej Razovval közölték. A nagykövet nem szerepel a kiutasították listáján.

Luigi Di Maio közlése szerint a döntést a római kormány "más európai és atlanti partnerekkel egyeztetve hozta meg". Hozzátette, hogy az orosz diplomaták kiutasítását "nemzetbiztonsági okok, valamint az Ukrajna igazolatlan megtámadását követő válsághelyzet tette szükségessé". (MTI)

2022.04.05. 13:34

Számok bizonyítják - Már most beütött Európa gazdaságának a háború

Az előzetes értéknél jobban gyorsult az euróövezeti gazdaság teljesítményének növekedési üteme márciusban, de szerényen elmaradt a februári szinttől.

2022.04.05. 13:19

Ukrán menekültelosztást javasol az EU-s biztos

A kísérő nélkül menekülő gyerekekről beszélt Ílva Johansson.

2022.04.05. 13:12

KPMG: nem lesz ez így jó

Az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus alakulásától függően a globális GDP-növekedés idén 3,3-4 százalék között, 2023-ban pedig 2,5-3,2 százalék között mozoghat - tette közzé a KPMG nemzetközi elemzőcsapata legújabb jelentésükben kedden. A kétévente közzétett előrejelzés szerint a globális infláció idén átlagosan 4,5-7,7 százalék, 2023-ban pedig 2,9-4,3 százalék lehet, attól függően, hogy a válság hogyan alakul. A kiadvány a következő két évre három forgatókönyvet vázol - ismertették. (MTI)

2022.04.05. 13:04

Az oroszok lefordították maguknak a diplomaták kiutasítását

Az orosz diplomaták kiutasítása európai országokból előre egyeztetett kampány keretében zajlik, amely csapást mér a kétoldalú kapcsolatokra - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva.

"Nyilvánvaló, hogy ez egy előre egyeztetett kampány, amely csapást jelent a kétoldalú kapcsolatokra és a diplomáciai csatornákra. Mindez tudatosan történik, és a következmények hosszú ideig érezhetőek lesznek" - fogalmazott Grusko.

A külügyminiszter-helyettes kilátásba helyezte, hogy Moszkva megtorolja ezeket a barátságtalan lépéseket. "A fővárosok számára, ahol ezeket a döntéseket meghozták, világosnak kell lennie, hogy kolosszális erőfeszítésekre lesz szükség az együttműködés szintjének helyreállításához, amely az ő hibájukból süllyedt ilyen mélyre" - hangsúlyozta Grusko. Rámutatott: a következmények súlyossága éppen abból fakad, hogy olyan szakembereket ütnek ki az államközi professzionális párbeszédből, akik ismerik és értik az országokat, ahol akkreditálták őket. Leszögezte, hogy Oroszország senkivel sem szakítja meg a diplomáciai kapcsolatokat.

Az olasz kormány 30, a dán pedig 15 orosz diplomata kiutasítását jelentette be kedden az ukrajnai háború miatt. Berlin hétfőn közölte, hogy a németországi orosz diplomáciai és konzuli állomány 40 tagjának kell távoznia. Múlt kedden Belgium 21, Hollandia 17, Írország pedig négy orosz diplomatát utasított ki. Korábban európai uniós tagállamok közül Litvánia, Lettország, Észtország, Bulgária, Lengyelország, Szlovákia és Csehország jelentett be hasonló döntést. (MTI)

2022.04.05. 13:01

Nem kért a valóságból az orosz tévé, megszakították a meccsközvetítést

A képernyőn Ukrajnát támogató transzparensek látszódtak, ez volt a baj.

2022.04.05. 13:00

Kijevbe utazik Ursula von der Leyen

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is vele tart.

2022.04.05. 12:42

Afrika élelmezése is veszélyben

Az elmúlt évtized legsúlyosabb élelmiszerválsága fenyegeti Nyugat-Afrikát az ukrajnai háború hatásai miatt - figyelmeztetett tizenegy segélyszervezet közös közleményben kedden. A segélyszervezetek - egyebek között az Oxfam, a Save the Children és a World Vision - jelezték: aggódnak, hogy tovább romlik az egyébként is katasztrofális helyzet a térségben, ahol már így is több mint 27 millióan éheznek. Előrejelzésük szerint ez a szám júniusig 11 millióval nőhet.

Az ENSZ becslései szerint 6,3 millió - fél és öt év közötti - gyermeket fenyeget súlyos alultápláltság az idén. A válságot az idézte elő, hogy az aszályok, az áradások, a konfliktusok és a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásai miatt csökkent a gabonatermelés. Ennek következtében harminc százalékkal nőttek az élelmiszerárak Nyugat-Afrikában az elmúlt öt évben. Az ukrajnai háború tovább ront a helyzeten: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslése szerint az élelmiszerárak akár 20 százalékkal is nőhetnek világszerte. Ráadásul jelentősen kevesebb búza juthat el az afrikai országokba, amelyek a gabonaféle nagy részét Oroszországból és Ukrajnából importálják. A kontinens másik felén, Afrika szarván az elmúlt negyven év legsúlyosabb aszálya veszélyezteti milliók megélhetését.

Az ENSZ adatai szerint több mint 13 millió embert fenyeget akut éhínség Szomália, Etiópia és Kenya egyes részein. (MTI)

2022.04.05. 12:22

Az orosz nagykövet szerint az MVM tárgyal a Gazprommal

Jevgenyij Sztanyiszlavov budapesti orosz nagykövet egy interjúban beszélt erről az információról.

2022.04.05. 12:21

Orosz jelentés egy kiképzőhely megsemmisítéséről

Nagypontosságú, tengeri indítású, nagy hatótávolságú fegyverek Ocsakov város közelében hétfő este lerombolták az ukrán különleges műveleti erők kiképzőközpontját, amely külföldi zsoldosok elszállásolására is szolgált - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a kedd délelőtti hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint nagypontosságú levegő-föld rakéták felszámoltak négy, az ukrán csapatok ellátására szolgáló üzemanyagraktárt Kremenec, Cserkaszi, Zaporizzsja és Novomoszkivszk közelében. Mint mondta, az éjszaka folyamán az orosz légierő és a rakétaerők 134 ukrán katonai létesítményt iktattak ki, a légvédelem pedig négy drónt lőtt le. (MTI)

2022.04.05. 11:57

Hét humanitárius folyosó - sokak életét megmenti a kijevi bejelentés

Ukrajna hét humanitárius folyosó létrehozását jelentette be kedden.

2022.04.05. 11:57

Dániai kiutasítás

Dánia kémkedésért 15 orosz diplomatát utasít ki - jelentette be a dán külügyminisztérium. Jeppe Kofod dán külügyminiszter megerősítette, hogy a kiutasított hírszerzők az országon belül kémtevékenységet folytattak, a kiutasításról szóló döntést pedig Oroszország felé tett világos jelzésnek nevezte, mely szerint Koppenhága semmiféle kémtevékenységet nem tűr meg. A kiutasítottaknak két hetük van elhagyni Dániát.

A dán kormány mindeközben szigorúan elítélte az orosz erők által Bucsában, ukrán civilek ellen elkövetett brutális erőszakot, s emlékeztetett arra, hogy a civilek ellen szándékosan elkövetett támadások háborús bűncselekménynek minősülnek. A tárca mindazonáltal kiemelte, hogy a kiutasítás nem érinti Oroszország koppenhágai nagykövetét, és Dánia nem szakítja meg diplomáciai kapcsolatait Moszkvával. (MTI)

2022.04.05. 11:32

A Világbank Kínát sem biztatja sok jóval

A Világbank az októberben várt 5,4 százalékról 5 százalékra rontotta Kína idei GDP-növekedési előrejelzését alapforgatókönyv szerint. A Világbank borúlátóbb előrejelzése szerint Kína gazdasága csupán 4 százalékkal nő az idén. Ugyancsak az Ukrajna elleni orosz háború kedvezőtlen gazdasági hatásai miatt a 189 tagországból álló washingtoni székhelyű fejlesztési bank szintén 5,4 százalékról 5 százalékra fogta vissza az ázsiai és csendes-óceáni térség egészére vonatkozó növekedési előrejelzést alapeset szerint, de a háborús helyzet további mélyülése esetén nem számít 4 százaléknál nagyobb gazdasági bővülésre a térségben. (MTI)

2022.04.05. 11:28

Lengyelország "a menekültcélpont"

Már 2,5 millió ember érkezett Lengyelországba Ukrajnából a háború kitörése óta - közölte a lengyel határőrség a Twitteren. Az utóbbi napokban csökkent a határátkelések száma; hétfőn 18,5 ezren jöttek át, ami 17 százalékkal kevesebb, mint előző nap.

Ukrajna felé 471 ezren keltek át a határon az ország február 24-i orosz megtámadása óta. Hatósági közlések szerint többségükben ukrán férfiakról volt szó, de akadtak a visszatérők között olyan nők is, akik korábban biztonságos lengyelországi helyre vitték gyereküket, illetve úgy döntöttek: bár háború van, nem akarnak emigrációban élni. (MTI)

2022.04.05. 11:02

Orra esett az orosz szolgáltatószektor

Hatalmasat esett az orosz szolgáltatóipar teljesítménye februárhoz képest márciusban, amikor már tartott az Ukrajna elleni orosz háború és a Nyugat számos büntető intézkedést vezetett be Moszkvával szemben. A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet márciusi szolgáltatóipari beszerzésimendzser-indexe (BMI) 38,1 pontra esett a februári 52,1 pontról. "A legfrissebb adatok az orosz szolgáltatóipari szektorban az üzleti aktivitás markáns visszaesését mutatják, ami ellentétben áll az előző időszakban tapasztalt szerény bővüléssel" - jegyzi meg a Markit. (MTI)

2022.04.05. 11:01

Százak a BOK-ban megint

A BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton hétfőn 481 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak. Az éjszakát 91-en töltötték a létesítményben - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

A majdnem 4400 négyzetméter alapterületű BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internet-elérhetőséget biztosít nekik a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve - közölték.

Jelezték, hogy a MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitpontról továbbutazókat a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc-repülőtérre különbuszokkal viszik, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában - áll a kormányhivatal közleményében. (MTI)

2022.04.05. 11:00

Rengeteg pénz jött össze a koncerten

A milánói Scala hétfő esti békekoncertjén több mint 382 ezer euró (141 millió forint) gyűlt össze az ukrajnai háború áldozatainak megsegítésére. Az adományokat a Vöröskereszt és egy milánói közösségi szervezet háborús menekülteket támogató alapjába juttatják el.

A koncerten Rossini Stabat Mater című művének előadása tízperces tapssal ért véget. Az esten olyan világhírű operasztárok léptek fel, mint Juan Diego Flórez tenor és Rosa Feola szoprán, Alex Esposito basszus és Veronica Simeoni mezzoszoprán.

A Scala kórusát és zenekarát Riccardo Chailly, az opera zeneigazgatója vezényelte. A színpadon ukrán zászlókat helyeztek el. A koncerten Katerina Poterjajeva ukrán hegedűművész is szerepelt, aki Ukrajnából Lombardiába menekült lányával, és a Scala meghívására érkezett Milánóba. Az előadáson ott volt az a hét, háború elől elmenekült nyolc és tizenkét év közötti ukrán balettnövendék is, akik felvételt nyertek a Scala balettintézetébe. (MTI)

2022.04.05. 10:50

Borúlátás a környéken

A kazah kormány az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését 3,9 százalékról 2,1 százalékra rontotta az Ukrajna elleni orosz háború következményei miatt. Alibek Kuantirov nemzetgazdasági miniszter a kormány keddi ülésén egyebek között arról is beszámolt, hogy a hazai össztermék (GDP) növekedése 3,5 százalék volt az idei első két hónapban éves összevetésben. Az idei évre vonatkozó GDP-növekedési adatot a külső gazdasági helyzet, a világgazdaság fejlődésére vonatkozó értékelések, valamint az olajpiaci trendek figyelembe vételével módosították - mondta a miniszter. Kazahsztán GDP-je 4 százalékkal nőtt 2021-ben. A kormány kedden 4-6 százalékról 8-10 százalékra változtatta az idei éves infláció célsávját. (MTI)

2022.04.05. 10:44

A lengyelek már indulnának is Bucsába, hogy kiderítsék, mi történt

Nemzetközi együttműködés keretében. Elsődleges véleményük az: "népirtás" történt Kijevhez közel.

2022.04.05. 09:45

Ezrek jönnek naponta

Magyarországra hétfőn az ukrán-magyar határszakaszon 4426 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 2986-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel.

A beléptetettek közül a rendőrség 649 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy hétfőn 492 menekültet fogadtak a fővárosban. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba - tudatták.

Azt írták: az ukrajnai háború elől hétfőn 492 ember, köztük 204 gyermek érkezett Budapestre vonattal. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 50 ember, köztük 32 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg - írták. A BRFK a Készenléti Rendőrséggel és a rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel Kőbánya felső vasútállomáson és a BOK csarnokban segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is - közölték. (MTI)

2022.04.05. 08:46

Harkiv felett az ég...

Füst száll fel a kelet-ukrajnai Harkiv lakónegyede felett  az orosz csapatok tüzérségi támadásait követően 2022. április 4-én.
Füst száll fel a kelet-ukrajnai Harkiv lakónegyede felett az orosz csapatok tüzérségi támadásait követően 2022. április 4-én.

2022.04.05. 07:55

Az ukrán elnököt kapcsolják az ENSZ BT ülésén

Videoüzenetet tett közzé kedd reggel Volodimir Zelenszkij.

2022.04.05. 07:54

Az érzelmeik által vezérelt menekültekre most csak a kiábrándító valóság vár

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat elnöke negyed évszázadnyi tapasztalat alapján arra figyelmeztet, ez a krízis akár még évekig elhúzódhat, és Kárpátalja sem marad ki a változásokból.

2022.04.05. 07:40

"Bucsa? Provokáció!"

Az orosz ENSZ-nagykövet szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján semmi kétség, hogy megrendezett provokáció volt az állítólagos vérengzés Bucsában. Vaszilij Nyebenzja erről a világszervezet székházában tartott sajtókonferenciáján beszélt.

"Különösen a Bucsával kapcsolatos videók, amelyeket mutattam, semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy ez mind megrendezett volt. Ezt további bizonyítékokkal is alá fogjuk támasztani" - jelentette ki Nyebenzja. Az orosz diplomata a TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint felvételeket mutatott, amelyek a bucsai vérengzés megrendezett mivoltát voltak hivatottak alátámasztani.

"Már az elejétől fogva világos volt, hogy ez semmi más, mint a soron következő, előkészített provokáció, amely az orosz katonák lejáratására és embertelenségének bemutatására, valamint az Oroszország elleni politikai nyomásgyakorlásra szolgál" - fogalmazott az orosz diplomata. Leszögezte: az orosz hadsereg nem követ el semmiféle atrocitásokat civilekkel szemben.

"Tényszerű bizonyítékaink vannak erre, amelyeket a lehető leghamarabb szeretnénk bemutatni az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT)" - tette hozzá. Mindemellett példátlannak nevezte azt az ENSZ BT gyakorlatában, hogy Nagy-Britannia útját állta a testület hétfői összehívásának.

Beszélt arról is, hogy közvetlenül az orosz csapatok elvonulását követően semmiféle jelentés nem volt katonák által elkövetett kegyetlenkedésekről. "Attól számítva, hogy az orosz alakulatok elhagyták Bucsát, négy napon át egyetlen jele sem volt atrocitásoknak, s nem is említettek ilyesmit" - mondta, hozzátéve: "nem voltak értesülések orosz katonák által elkövetett erőszakoskodásokról Bucsában".

Ugyanakkor azzal vádolta az ukrán vezetést, hogy nyilatkozatai alapján a népirtást a háború egyik eszközének látja. "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bucsai látogatása alkalmával utalt arra, hogy ez az incidens nem civilizált választ igazolna, és ezzel lényegében megerősítette, hogy a kijevi rezsim háborús eszköznek tartja a népirtást" - mondta az orosz ENSZ-nagykövet.

Nyebenzja egyben kétségbe vonta a nyugati országok által követelt nemzetközi vizsgálat függetlenségét. "A kérdés az, ki fogja végrehajtani az úgynevezett független vizsgálatot. Láthattunk már több +független vizsgálatot+, amelyek politikai indíttatásuk miatt egyáltalán nem voltak függetlennek nevezhetők" - mondta. Az orosz diplomata felfoghatatlannak nevezte a Nyugat azon törekvését, hogy Oroszországot kizárják az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából. Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy mindez nem segíti elő az orosz-ukrán béketárgyalásokat. (MTI)

2022.04.05. 07:33

Így akar békét Kína

Kína az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalások előmozdítására törekszik - mondta el Vang Ji kínai külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetése során. A kínai külügyminisztérium hétfő késő esti közleménye szerint Vang hangsúlyozta:

Kína történelmi és kulturális hagyományainak, valamint egységesen alkalmazott külpolitikájának megfelelően a béke pártján áll, és elutasítja a háborút. Hozzátette: az ukrajnai kérdésben Peking nem törekszik geopolitikai haszonszerzésre, és nem tesz olyat, amivel tovább élezné a feszültségeket. "Egyetlen őszinte célunk a béke" - fogalmazott.

A kínai külügyi tárca vezetője úgy vélekedett, hogy a háború egyszer mindenképpen véget ér majd, kulcsfontosságú mindazonáltal levonni a szükséges következtetéseket ebből a fájdalmas élményből Európa hosszan tartó biztonságának védelme érdekében. Leszögezte: Kína kész fenntartani objektív és méltányos álláspontját, és a "maga módján" építő szerepet betölteni az európai biztonsági mechanizmus kialakításában. Elmondta: bízik abban, hogy az ukrán kormány megfelelő bölcsességgel és autonómiával rendelkezik ahhoz, hogy megtegye a saját népe alapvető érdekeit szolgáló választást.

Kuleba reményét fejezte ki, hogy Kína a továbbiakban is fontos szerepet tölt majd be az összecsapások megszüntetésében, és megköszönte az Ukrajnának nyújtott humanitárius segélyt. Az ukrán fél - mondta, - még mindig azon fáradozik, hogy folytatódhassanak a tárgyalások az orosz féllel, és tartós megoldást találjanak.

Vang Ji köszönetet mondott ukrán kollégájának az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárok evakuálásában nyújtott segítségéért, és reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban is hatékony intézkedéseket alkalmaznak majd az önként ott maradó kínaiak biztonságának szavatolására. Kuleba megígérte, hogy mindent elkövetnek ennek érdekében. (MTI)

2022.04.05. 07:28

Amerikai számlák: nyet!

Az amerikai pénzügyminisztérium megtiltotta, hogy Oroszország az államadósságát amerikai bankokban vezetett számlákról rendezze - közölte a tárca szóvivője. Az Ukrajna elleni orosz háború miatt Washington még korábban befagyasztotta az amerikai bankokban elhelyezett orosz jegybanki devizatartalékokat. A pénzügyminisztérium azonban nyitva hagyott egy kiskaput, ezekről a számlákról Oroszország ugyanis továbbra is fizethette a dollárban jegyzett államadósságának aktuális kamatát.

Oroszországnak hétfőn két kötvény után összesen több mint 600 millió dollárnyi kamatot kellett volna rendeznie: egy idén kifutó kötvény után 552,4 millió dollárt, egy másik, 2042-ben lejáró kötvény után pedig 84 millió dollárt. Az amerikai pénzügyminisztérium friss döntése azonban megkötötte a kamatot folyósító JPMorgan Chase kezét, így Oroszország késedelemben maradt. Oroszországnak 30 napja van arra, hogy rendezze adósságát, és ha nem, akkor törlesztési csődbe kerül.

Oroszországnak összesen 15 külföldi kötvénye van mintegy 40 milliárd dollár értékben. Ezek aktuális kuponját ezidáig sikerült fizetni a nemzetközi embargó ellenére is. Utoljára például 447 millió dollár adósságot rendezett Oroszország múlt csütörtökön. Ez volt az Ukrajna ellen indított háború óta az ötödik orosz kötvénykamat-fizetés. (MTI)

2022.04.05. 07:23

Gyógyszerhiány sújtja Oroszországot

A hatóságok szerint csak átmeneti az állapot, de sokan attól tartanak, hogy a jó minőségű gyógyszerek tartósan elérhetetlenek lesznek a háború miatti szankciók eredményeként.

2022.04.05. 07:19

Oroszország feladja az északi, kijevi frontot?

A washingtoni nemzetbiztonsági főtanácsadó úgy véli, az orosz hadsereg mostantól Ukrajna keleti és déli támadására koncentrálhat.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×