Infostart.hu
eur:
363.96
usd:
324.94
bux:
143944.98
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Ukrán katona gyerekeket kísér felborult autók mellett Bucsában, Kijev közelében 2022. április 4-én. Az ukrán hadseregnek mintegy 30 települést sikerült visszafoglalni a főváros körül.
Nyitókép: MTI/AP/Rodrigo Abd

Bucsai vérengzés: „a világon minden katona és katonatiszt tudja, ez büntetendő”

Fennáll a gyanú, hogy Bucsában háborús bűncselekmény történt, ahol több száz civil áldozatot találtak a várost visszafoglaló ukrán erők – mondta érdeklődésünkre Tóth Norbert nemzetközi jogász.

Tóth Norbert szerint a bucsai történtekkel kapcsolatban büntetőjogi nyelven egyszerű gyanúról lehet beszélni. Vagyis fennáll a gyanúja annak, hogy ott valakik háborús bűncselekményeket követtek el. Ha már megalapozott lenne a gyanú, az annyiban több, hogy azt konkrét személyekkel, az elkövetőkkel is közölni kellene – magyarázta.

Ami a háborús bűncselekményeket illeti, azok sokrétűek, tehát többféle cselekmény tartozhat ide, de a hadműveletek területén civilek megölése mindenképp, amivel mindként ország, Ukrajna és Oroszország is tökéletesen tisztában van, hiszen részeseik azoknak a nemzetközi szerződéseknek, mindenekelőtt az 1949. évi genfi egyezménynek – és annak 1977-es kiegészítésének –, ami mások mellett a polgári lakosság háború idején való védelméről szól – emelte ki a nemzetközi jogász megismételve: ezek alapján nagyon valószínű, hogy itt valakik háborús bűncselekményt követtek el.

Az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények megvizsgálása, felderítése az erre szakosodott, tizenöt független tagból álló Nemzetközi Humanitárius Tényfeltáró Bizottság hivatott, aminek egy magyar tagja is van Varga Réka személyében. Miután az eset Ukrajna államterületén történt, Kijev kezdeményezheti a vizsgálatot, és várhatóan kérni is fogják a bizottság helyszínre utazását.

Tóth Norbert érdekességként jegyezte meg, hogy eredetileg Oroszország is részese annak a szerződésnek, amely életre hívta a Nemzetközi Humanitárius Tényfeltáró Bizottságot, 2019 novemberében viszont arról értesítették a letéteményest, hogy visszavonják a szervezet elismerését, így annak munkáját orosz területen, de ettől még ukrán területen ennek semmi akadálya, legfeljebb annyi, hogy az eljárás végén az oroszok megkérdőjelezhetik a vizsgálat eredményét.

A legfrissebb hírek szerint

az ukrán hírszerzés tudni véli, hogy melyik orosz egység foglalta el Bucsát illetve, hogy tulajdonképpen kik lehettek a merénylők.

A pontos felderítés és az elkövetők hatékony megbüntetése érdekében a nemzetközi jogász rendkívül fontosnak tartaná, hogy a tárgyi bizonyítékokat, lehetséges tanúkat „forró nyomon” gyűjtsék össze – részben az ukrán szervek, részben az említett bizottság –, hiszen azok idővel eltűnnek. Megjegyezte, Oroszországnak az is kötelessége lenne, hogy saját büntetőeljárásban a katonáit felelősségre vonja ilyen esetekben.

A szakember elmondása alapján nemcsak a konkrét elkövetők, hanem a parancsnoki lánc felelősségét is vizsgálni kell, hogy pontosan kinek volt a szándéka, hogy ezeket az embereket meggyilkolják. A parancsnok felelőssége abban is felmerülhet, hogy ha nem is ő adta ki a parancsot, miért nem tett meg mindent annak érdekében, hogy az ilyen és hasonló cselekményeket meg lehessen előzni, hiszen miden katona és katonatiszt a világon ismeri a nemzetközi jognak a háborúra vonatkozó szabályait, és tudatában kell lennie annak, hogy ezek büntetendő cselekmények, amik alól nem lehet kibújni – hangsúlyozta.

A büntetés a határozott idejű szabadságvesztéstől egészen az életfogytig tartó szabadságvesztésig terjedhet – akár egy nemzetközi bírói fórum előtt is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×