Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Egységben az erő: vasutasok és operaénekesek Sarkozy ellen

Franciaországban káoszt okozott az újabb közlekedési sztrájk. A vasúti dolgozók és mások Nicolas Sarkozy elnök megszorító intézkedései ellen tiltakoznak. A kormány közben tárgyalásokat kezdett a szakszervezetekkel, és a kezdeti harcias hangnem után több résztvevő "manőverezési lehetőségről" beszélt.

Franciaországban nem jár a legtöbb vonat, nem léptek fel a párizsi Operaház és a Comédie Francaise művészei.

A francia vasutasok már kedd este óta sztrájkolnak - az ország 700, nagysebességű vasúti járatából például csak 90 üzemel - a városi tömegközlekedés pedig ismét szinte alig működik.

Van, aki inkább szállodában aludt, mások a görkorcsolyát választották

Ez több százezer dolgozónak okozott fejfájást. Van, aki másokkal együtt ült autóba, de sokan biciklivel, vagy görkorcsolyával indultak útnak. Olyan, a városon kívül élő dolgozók is akadtak szép számmal, akik Párizsi szállodákban éjszakáztak, hogy elkerüljék a forgalmi káoszt.

A francia kormány ötmilliárd eurót akar megspórolni azzal, hogy meg akarja nyirbálni több mint másfél millió közlekedési és egyéb dolgozó "különleges" nyugdíját. A javarészt nehéz fizikai munkát végzők ugyanis a többieknél jóval korábban, 50 éves korukban fejezhetik be karrierjüket, ami többletköltséget jelent az államnak.

Zárva az Opera is

Érdekesség, hogy a párizsi Opera dolgozói már 1698 óta, egy akkor kiadott királyi rendelet értelmében jogosultak a korkedvezményre.

Sarkozy elnök azt állítja, hogy a franciák nagy része elfogadja a változás szükségességét, és ezért is választották meg. Mint fogalmazott: "végigviszem ezeket a reformokat. Semmi sem tántorít el a céltól".

Egyes szakszervezetek hajlanak az alkura

A CGT szakszervezet szóvivője, Oliver Sekai azonban azzal vágott vissza: nem reform az, amikor a franciáknak többet kell dolgozniuk kevesebb nyugdíjért. Szerda délutánra azonban világossá vált, hogy még ez a befolyásos szakszervezet is elfogadja, hogy változásra van szükség.

A CGT például a Xavier Bertrand munkaügyi miniszterrel folytatott találkozón elfogadta, hogy a különleges nyugdíjak kérdését ágazatokra lebontva vizsgálják meg.

Azaz: egyes munkaköröket úgymond "beáldozhatnak", ha más dolgozóknak megmaradhat a kedvezmény. A CFDT szakszervezet főnöke pedig "manőverezési lehetőségről" beszélt, és azt mondta: nem értelmetlen iszapbirkózást kell folytatni, hanem javítani kell a szociális partnerek közötti viszonyt.

Sarkozy, mint francia Thatcher

Az elnök egyfajta francia Margaret Thatcherként tekint magára,  és missziójának tartja, hogy letörje a francia gazdaságban hagyományosan nagy hatalommal bíró szakszervezeteket.

Kérdés, hogy meddig hajlandó elmenni: 1995-ben olyan komoly utcai zavargások törtek ki az akkori nyugdíjreform tervei miatt, hogy a kormány kénytelen volt meghátrálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×