INFORÁDIÓ 
2020. augusztus 14. péntek
Marcell

jakab ferenc

koronavírus

virológus

dr. Jakab Ferenc virológus

Jakab Ferenc: nem most kell pezsgőt bontani, a vírus még köztünk cirkulál

Továbbra is csak a távolságtartási szabályok betartása az egyetlen védekezési mód a koronavírus ellen – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára. A kutatási akciócsoport vezetője beszélt arról, hogy mi lehet előbb, ellenszer vagy oltás, hogy megoldás-e a természetes nyájimmunitás és arról is, hogy vajon a napsütés és a BCG-oltás segít-e a fertőzés elkerülésében.

Jakab Ferenc interjúja az Arénában
 

A vírusnak valami tulajdonsága tette lehetővé, hogy az eddigi nagyon szigorú korlátozásokat most oldják?

Nem, a járványgörbét sikerült ellaposítani. Márciusban, amikor elindult a járvány Magyarországon, az időben és jól meghozott döntések hatására a vírus nem tudott annyira életre kelni és tarolni, mint Nyugat-Európa sok országában. Ennek következtében a járványgörbe kicsit laposodott, ezért érthető volt az igény a lazításra. Felhívnám azonban a figyelmet, hogy ez nem a járvány végét jelenti, a vírus még Magyarországon van, még köztünk cirkulál. Az esetszám nem nulla, napról napra vannak új fertőzöttek, ezért azok a szabályok, amit eddig szoktunk mondani, hogy távolságtartás, a higiéniás szabályok betartása, a maszkviselés, most hatványozottan érvényesek. Amíg otthon ültünk karanténban, addig vajmi kevés esélyünk volt a megfertőződésre, de most elindul a mozgás az országban, ami azzal jár potenciálisan, hogy a vírus is új erőre kaphat. Tehát nem pezsgőt kell most bontani, hanem felkészülni arra, nehogy gond legyen.

Mit jelent az a kifejezés, hogy cirkulál valahol a vírus?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. A vírusok alapvetően nem tűnnek el, csak külső tényezők, hatások miatt lassabban képesek terjedni. Bár soha nem vonunk párhuzamot mi, szakemberek az új koronavírus és az influenzavírus között, de az influenzavírus sem tűnik el nyáron, csak a terjedési sebessége, a dinamizmusa lelassul, és amikor újra bekövetkezik a hidegebb időszak, akkor új erőre kap. Néhány vírust sikerült teljesen eltörölni a Föld színéről, de csak kiterjedt oltási kampánnyal lehetett megvalósítani. Addig ezek a vírusok bizony körülöttünk keringenek, hol kisebb, hol nagyobb ütemben terjednek, és okoznak kisebb-nagyobb járványokat.

Mi adja a vírus terjedési sebességét?

Ezt számos tényező befolyásolja. Az emberi kontaktusok, a népsűrűség, a környezeti tényezők. A vírusok alapvetően nem repkednek a levegőben, mint a porszem, a cseppfertőzéssel terjedő kórokozók a tüsszentéskor, köhögéskor a légutakból, illetve a szájüregből kijutó nyálcseppecskékkel utaznak. Amikor egy felületre érkeznek, ott az UV-sugárzás, a meleg vagy bármi más hatására gyorsabban inaktiválódnak, így a terjedésük és a fertőzési képességük is csökken.

A meleg és az UV-sugárzás ezek szerint csak egy tényező azok közül, amelyek megmutatják, hogy a vírus milyen gyorsan fog terjedni?

Ez egy tényező a sok közül, ráadásul nem igazán tudjuk, hogy ez a vírus hogy reagál még a melegre. Bizonyos tanulmányok arra utalnak, hogy semmilyen hatása nincs. Én azt gondolom, hogy talán a terjedés sebességét, hasonlóan az influenzavírushoz, csökkenteni képes, de a járvány, a vírus teljes eltűnését nem ez fogja jelenteni.

Tehát nem hatékony módszer, ha kiállunk a napra, bízva abban, hogy tíz perc múlva nem lesz rajtunk vírus?

Ebben ne bízzunk, vírus lesz rajtunk, de nagyon jót fog tenni a napsugárzás, szép barnák leszünk, D-vitamint termelünk és jobb lesz a közérzetünk, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy vírusfertőzésre hogyan reagál majd a szervezet. Tehát igen, tessék kiállni a napra, ez nagyon jó, de önmagában a vírust nem hiszem, hogy befolyásolni fogja.

Ez egy többoldalas cikk. Lapozzon!
Nyitókép: Gűth Ervin
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018