Infostart.hu
eur:
363.69
usd:
323.52
bux:
146866.25
2026. november 4. szerda Károly

BÉT: a nap vesztese a Mol volt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 166,26 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 18 645,35 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar börze 10 milliárdos forgalmával és a 0,88 százalékos mínusszal nagyjából a nyugat-európai, tengerentúli piacok elmozdulását követte, mértékét és irányát tekintve is.

A nap vesztese a Mol volt közel 2 százalékos eséssel és viszonylag erősebb forgalommal. A szakértő ennek okát a Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató körüli huzavonában látja. Az ügybe már a hazai politika is beszállt, megfontolásra ajánlották az INA-részesedés eladását; ez a befektetőket is megmozgatta, ami a forgalmon is látszik - tette hozzá. Megjegyezte, hogy az olajpapír ára a 15 600 forintos támasz környékén jár, ami lélektanilag és technikailag is fontos.

A Kormányzati Információs Központ szerdán azt közölte, hogy a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány. A kabinet emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Mol-t, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A kabinet arról is döntött, hogy a külügyminiszter lemondja részvételét a csütörtökön Dubrovnikban megrendezendő energiabiztonsági találkozón.

Sőre Balázs a nap hírei közül kiemelte még az olasz bizalmi szavazás eredményét, valamint hogy az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése utáni nyilatkozatok azt mutatják, az EKB továbbra is elkötelezett a likviditás biztosítása mellett, ha kell, ezt még akár növelni is tudják különböző eszközökkel, ami a részvénypiacok szempontjából pozitívan hathat. Hozzáfűzte, az euró-dollár árfolyam az euróval kapcsolatos hírekre 1,36 közelébe, sőt fölé is emelkedett, amit érdemes fél szemmel nézni.

Az olasz szenátus szerda délután nagy többséggel bizalmat szavazott a Letta-kormánynak.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a szerdai monetáris politikai döntéshozó ülést követő sajtótájékoztatón megerősítette az euróövezeti pénzintézet elkötelezettségét a gazdaságösztönző célú laza monetáris politika folytatása mellett. Az EKB kormányzótanácsa szerdai ülésén nem változtatott a 0,5 százalékos euróövezeti alapkamaton.

A Mol ára 300 forinttal, 1,88 százalékkal 15 700 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,74 százalékkal 4297 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 310 forintot ért, forgalma 268,3 millió forint volt.

A Richter 14 forinttal, 0,35 százalékkal 3930 forintra gyengült, forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 1,6 milliárd forintos forgalom mellett 70 forinttal, 0,25 százalékkal 27 710 forintra csökkent.

A BUMIX 1133,60 ponton zárt szerdán, ez 1,10 pontos, 0,10 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×