Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.87
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Gyuris: A Nemzeti Eszközkezelőnek a piac újraépítésében is segíteni kell

Egyfajta csodavárás is jellemző a nehéz helyzetbe került hiteladósoknál, abban bíznak, hogy az állam kisegíti őket, ugyanakkor a segítség a hitel átstrukturálását jelenti, vagy tulajdonosból bérlővé válnak az adósok - mondta az FHB Bank vezérigazgatója. Gyuris Dániel szerint a kormány által emlegetett Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak több megoldási lehetőséget kell kínálnia.

A lakossági hiteladósok egy része nem együttműködő a bankokkal, az ő helyzetüket csak állami közbeavatkozás tudja rendezni - közölte az InfoRádióval az FHB Bank vezérigazgatója. Gyuris Dániel kifejtette: az állami eszközrendszer beléptetése fájdalmas lesz a hitelintézet számára, mivel veszteséget könyvel el, de az ügyfelek számára is, hiszen tulajdonosból bérlővé válnak az adósok.

A vezérigazgató szerint az állami eszközrendszernek arra kell rákényszerítenie, hogy az együttműködő ügyfelek és a bank közös megoldást találjon állami források nélkül. A kormány által emlegetett Nemzeti Eszközkezelő Társaság színre lépésének a piac újraépítésében is segítenie kell.

A gondban lévőkön túl ugyanis vannak olyan adósok is, akik bár erejüket megfeszítve, de törlesztenek. Túlvállalták magukat, és most kilépnének a nehéz helyzetből, de csak akkor képesek erre, ha működik a lakáspiac, a jelenlegi befagyott helyzetben ugyanakkor nem tudják rendezni helyzetüket - fejtette ki az FHB Bank vezérigazgatója. Gyuris Dániel hozzátette: hogy működjön a lakáspiac, ahhoz a bankoknak hitelezési aktivitást kell felmutatni, ehhez viszont rendezni kell a nehéz helyzetben lévő banki és ügyfélkapcsolatokat.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy minden információ, ami alaptalan várakozásokat gerjeszt az adósok körében, az csodaváráshoz vezet, és nem javítja a fizetőkészséget.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×