INFORÁDIÓ
2021. június 18. péntek
Arnold, Levente

zaklatás

2021.05.07. 15:38

Éveken át zaklatta szexuálisan nevelt kisfiát és vér szerinti lányait

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség három rendbeli szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben emelt vádat azzal a letartóztatásban lévő férfival szemben, aki több éven át rendszeresen kényszerítette a nevelt gyermekét, valamint két lányát szexuális cselekmény elvégzésére.
2021.02.09. 07:32

Minden tizedik gyerek találkozott már magát gyereknek kiadó felnőttel

A Telenor megbízásából az Ipsos kutatóintézet januárban megvizsgálta, hogy a magyar szülők mennyire vannak tisztában iskoláskorú gyermekeik internetezési szokásaival és az ezzel kapcsolatos leggyakoribb veszélyekkel. Az ESET szakemberei a szülőket látják el tanácsokkal.
2020.12.17. 18:46

Fabiny Tamás: zéró toleranciát hirdettem a zaklatásokkal szemben

Lezárta az evangélikus egyház a Donáth László zaklatási ügyében folytatott vizsgálatát, életszerűnek és hitelesnek ítélte az érintettek beszámolóit. Fabiny Tamás elnök-püspök az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy új jelzőrendszer és támogató szolgálat felállításáról határozott az egyház vezetése.
2020.11.23. 11:04

Letartóztattak egy fiút az osztálytársa módszeres zaklatása miatt

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte egy 14 éves fiú letartóztatását, aki hónapokon keresztül terrorizálta 12 éves osztálytársát. A végzés végleges, a kényszerintézkedést javítóintézetben kell végrehajtani.
2020.10.11. 19:44

Igazi veszélyforrás az online zaklatás

A netes zaklatás azért igen elterjedt, mert arc és név nélkül alacsony a zaklató számára a belépési küszöb. Az áldozatokból nagyon eltérő hatást válthat ki egy ilyen cselekmény. Kiemelten fontos hasonló helyzetben megosztani a terhet, ha pedig a felszólítás hatására is folytatódik a zaklatás, akkor érdemes a rendőrséghez fordulni és hívni a lelki segélyt.
2020.08.25. 15:15

Folytatódik az „alázós” ügy az Operettszínházban

A sértettek borzasztó állapotban vannak, mindegyiknek máig hullámzó az egészségi állapota – értesült a Blikk. A bulvárlap szerint már tíz sértett jelentkezett a teátrum „alázós” botránya kapcsán.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018