2020. augusztus 13. 20:49 Választási együttműködésről egyeztettek az ellenzéki pártok Közös közleményükben azt írják, pártelnöki találkozón születtek döntések az ellenzék 2022-es országgyűlési választásra való felkészüléséről
2020. augusztus 6. 16:53 Nyíltan egymásnak ugrott az ellenzék egy hangfelvétel miatt A DK egy hangfelvételre hivatkozva azt állítja, hogy Göd momentumos polgármestere fideszes politikusra akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármestereit. A Momentum szerint manipulált a felvétel, ezért a honlapjukon közzétettek egy hosszabb hanganyagot.
2020. június 8. 16:31 Fekete-Győr András: a Fideszen és a Mi Hazánkon kívül bárkivel kormányoznánk A Momentum újraválasztott elnöke hisz a koalíciós kormányzás erejében és társadalmi összetartó hatásában is. Az InfoRádiónak azt is elmondta, miért jó az elnökségben egy Fideszt és Jobbikot is megjárt politikus.
2020. június 8. 08:31 Változás a Momentum elnökségében Tisztújítást tartott vasárnap az ellenzéki párt. Bár két kihívója is akadt, maradt az elnök Fekete-Győr András, az elnökség jó része azonban kicserélődött.
2020. február 4. 18:00 Török Gábor: tudatosan felépített kormányzati Budapest-stratégia képe kezd kirajzolódni Továbbra is politikai kormányzást vár Orbán Viktortól Török Gábor politikai elemző. Az InfoRádió Aréna című műsorában az is elhangzott, tudatosan felépített kormányzati Budapest-stratégia kezd kirajzolódni, a Momentumnak pedig fontos szerepe lehet 2022-ben.
2019. december 21. 16:20 Toronymagasan vezet a Fidesz, megállt a Momentum szárnyalása A legutóbbi hónapban alig történtek változások a pártpreferenciákban, az önkormányzati választásokat követő kormánypárti csökkenés és Momentum-emelkedés decemberben nem folytatódott – állapította meg a ZRI Závecz Research Intézet kutatása.
2019. december 2. 20:15 Nézőpont: a többség szerint hibáztak a Momentum vezetői A magyar felnőtt társadalom 53 százaléka nem tartja elfogadhatónak azt, hogy magyarországi politikusok a környező országokban ne a határon túli magyar képviselők vagy pártok mellett álljanak ki - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatásából.
2019. november 21. 13:15 Fekete-Győr András: senki ne érezze magát megsértve A Momentum elnöke azért kampányolt Romániában és Szlovákiában az ottani testvérpártjaik mellett, mert ígéretet kapott arra, hogy kormányon a magyar érdekeket képviselnek majd. Fekete-Győr András az InfoRádióban azt mondta, a Kelemen Hunor vezette RMDSZ szerinte letért arról az útról, hogy minden magyarországi párttól egyenlő távolságra legyen.
2019. november 20. 20:14 Országos népszavazásra vinné az atlétikai stadion kérdését a Momentum Ha a kormány nem teljesíti a főváros feltételeit, megkérdezik a magyarokat arról, szeretnének-e 120 milliárdból atlétikai stadiont építeni - mondta a Momentum elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában
2019. november 12. 13:15 Fekete-Győr András: remélem, hogy a DK észhez tér Erzsébetváros és Újbuda DK-s polgármestere is szerződést kötött annak az ugyancsak DK-s Czeglédy Csabának az ügyvédi irodájával, aki ellen büntetőügy zajlik. A Momentum elnök szerint most tanulják az együttműködést az ellenzéki pártok.
2019. október 29. 19:49 Momentum: hatalmi eszközökkel próbálták a kérdéseket rendezni A Momentum képviselői csak kívülről támogatják az ellenzéki többséget a XX. kerületi önkormányzatban, mert az MSZP nem tekinti érdemi partnernek a pártot – érvelt az InfoRádiónak Szőnyi Attila, a Momentum pesterzsébeti képviselője, miután a fizetésemelésről szóló javaslatot a szocialisták előzetes egyeztetés nélkül, az első intézkedések között tűzték napirendre. Hozzátette: ennek ellenére továbbra is látnak esélyt a hatékony kerületi együttműködésre az ellenzéki pártokkal.
2019. október 29. 10:59 Hasadás Pesterzsébeten: nem kért a Momentum az MSZP-DK-stílusból A parlamenten kívüli ellenzéki párt nem szavazta meg a hirtelen benyújtott fizetésemelési tervet, amiben viszont a DK és a Jobbik az MSZP segítségére volt.
2019. október 13. 21:27 Fekete-Győr András az adatok láttán "felspannolódott" A Momentum elnöke bizakodva várja az önkormányzati választások eredményét. Fekete-Győr András az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy a kampány bulvár elemeit látva nem lett volna a választók helyében.
2019. október 13. 20:12 Külön várakozik az eredményekre a Momentum A Dürer Rendezvényházban a párt EP-képviselők és a pártelnök is jelen vannak, este érkeznek a kerületek élére küldött momentumos jelöltek.
2019. július 2. 09:29 Homokszem kerülhetett a baloldali gépezetbe A Momentum politikai éhsége okozhat zavart a balliberális pártok együttműködésében, írja a Magyar Nemzet.
2019. június 24. 18:05 Szétrobbant a formálódó ellenzéki összefogás Debrecenben Várhatóan nem lesz teljes ellenzéki összefogás Debrecenben, az őszi önkormányzati választáson, a Momentum, a Jobbik és az LMP is megszakította az erről szóló tárgyalásokat. A Demokratikus Koalíció debreceni önkormányzati képviselője szerint ki akarják szorítani a DK-t az együttműködésből.
2019. június 6. 13:40 Együttműködésre hívta az MSZP és a Momentum az ellenzéki EP-képviselőket A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Momentum Mozgalom javasolja, hogy a nyolc magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselő alakítson kerekasztalt, amelyben folyamatos együttműködésben tudják a szakmai munkát és a hazai és európai politikai érdekeket képviselni - közölte Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő Brüsszelben, Cseh Katalinnal, a Momentum Mozgalom EP-képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
2019. június 5. 16:56 A momentumosok már Brüsszelben - megvan a liberális csúcsjelölt Tíz év után a Momentum Mozgalom két képviselője révén lesz magyar tagja az Európai Parlament liberális frakciójának. Egyikük, Cseh Katalin az InfoRádióban azt mondta: az uniós pénzek felhasználásával, jogállamisági kérdésekkel, valamint környezetvédelemmel és közegészségügyi kérdésekkel foglalkoznak majd.
2019. június 3. 16:18 Indul az előválasztás második fordulója - Puzsér ki, Momentum be Puzsér Róbert kiszállt a főpolgármester-előválasztásból, a Momentum pedig saját jelölttel szállt be. Az indulni kívánók a héten kezdik el az aláírásgyűjtést.
2019. június 3. 09:38 Hivatalos: megvan Karácsony Gergely monentumos kihívója Fekete-Győr András, a párt elnöke jelöltjük bemutatásakor azt mondta: a politikán kívülről érkezik, cégvezető, apa, a Nolimpia után csatlakozott a Momentumhoz, XIII. kerületi alapszervezeti elnök, véleményvezér.
22:50 Orbán Viktor: más ajánlat is kell, nem elég csak Ukrajna ügyében megállapodni Moszkvával a háború lezárásához
22:20 Megtörtént az első ukrán-amerikai tárgyalás a müncheni biztonsági konferencián a háború lezárásáról - a nap hírei