Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.34
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) XV. Pénzügyi Csúcstalálkozó című konferenciáján az InterContinental Budapest szállodában 2014. november 21-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Oszkó Péter cáfolja, hogy dolgozna a Momentumnak

A vol pénzügyminiszter Facebook-blogjában reagált Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének az InfoRádió Aréna című műsorában tett kijelentésére.

Fekete-Győr András az InfoRádió Aréna című műsorának szerdai adásában arról beszélt, hogy hétszáz embert képeznek ki, akinek feladata lesz átvenni egyik napról a másikra az egész államigazgatást. A felkészítésükben pedig kormányzati tapasztalattal rendelkező emberek is segítenek. Neveket is említett, a többek között ezt mondta: "Oszkó Péter volt pénzügyminiszter úr is segít bennünket, és szoktam Bajnai Gordon volt miniszterelnök úrral is egyeztetni. Nagyon sokan vannak még, tőlük nem kaptam felhatalmazást, azért az ő nevüket most nem szeretném elmondani."

Oszkó Péter a Facebookon vezetett blogjában szombat este elhatárolódott a Momentum elnökének kijelentésétől. Mint írta, meglepődve hallotta a nevét, mint aki része a Momentum Mozgalom programalkotásban részt vevő szűk szakmai csapatának. "Erről a bejelentésről semmilyen formában nem tudtam, a programalkotó csapatban való részvétellel kapcsolatban pedig ilyen vállalásokat nem tettem" – írta a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.

Oszkó Péter azt is közölte, hogy a jövőben üzleti elképzelései építésén és megvalósításán dolgozik, és semmilyen módon nem kíván részt venni pártpolitikai vagy választási küzdelmekben. Mint írta, a saját cégcsoportja képviseletében vállalt megjelenést a nyilvánosság előtt.

"Ennek keretében időről időre előfordul, hogy a tevékenységünket is érintő közéleti, különösen gazdasági kérdésekben egyszer-egyszer szakértői megnyilatkozásokat teszek, illetve véleménynyilvánításokat vállalok, amin egyébként a jövőben sem kívánok változtatni. De szeretném rögzíteni, hogy ezt konzekvens módon pártoktól függetlenül teszem, és továbbra sem szeretném, ha ilyen jellegű aktivitásomat váratlan módon bárki saját egyéni, pártpolitikai céljaira kívánná felhasználni" – írta Oszkó Péter.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×