2024. december 19. 12:48 Újabb nagy fordulat Romániában – nehezen alakul az új kormány A román szociáldemokraták kilépnek a koalícióból, de készek megszavazni egy jobboldali kormányt.
2024. április 18. 16:02 Szorult helyzetben a horvát választás győztese, hónapokig húzódhat a kormányalakítás A Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) legalább 76 képviselő támogatására lenne szüksége, hogy újra kormányt tudjon alakítani. A Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban rámutatott: a Híd nevű párt vagy a Haza Mozgalom lehet a mérleg nyelve a koalíciós tárgyalásokon, velük azonban már sok konfliktusa volt a HDZ-nek.
2023. október 3. 17:35 Politikai patthelyzet Spanyolországban – most Pedro Sánchez próbálkozhat A konzervatív miniszterelnök-jelölt nem tudott kormányt alakítani, így kedden VI. Fülöp spanyol király Pedro Sánchezt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkárát kérte fel kormányalakításra. Nagy Sándor Gyula Spanyolország-szakértő szerint az ügyvivő miniszterelnöknek sem lesz könnyű többséget szereznie, így könnyen újabb választás jöhet.
2021. november 21. 16:37 Megszületett a koalíciós egyezség Romániában Az RMDSZ nem vesz részt a miniszterelnöki forgóban, de a kormányban parlamenti súlyánál erősebben lesz jelen.
2021. november 19. 20:10 A földgázkérdés felrobbanthatja a német koalíciós tárgyalásokat A hét elején a közös kormányalakítást megcélzó pártok főtitkárai még úgy nyilatkoztak, hogy a következő hétre megszülethet a részletes koalíciós megállapodás. A hét második felére azonban alapvető törésvonalak jelentek meg a szociáldemokraták és a zöldek között a földgáz „átmeneti zöldesítésének” a kérdésében.
2021. november 17. 20:16 Nem tudnak megegyezni a romániai pártok Azt nem tudják eldönteni, hogy melyik párt adja először a kormányfőt.
2021. november 10. 19:33 Úgy tűnik, mégis kemény dió lesz a német kormányalakítás Befejeződött szerdán Berlinben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciós tárgyalásának első szakasza, amelyben háromszáz szakpolitikus dolgozott a koalíciós szerződést megalapozó előkészítő anyagokon.
2021. november 8. 19:28 Alkotmányozni is képes kormánykoalícióba szállna be az RMDSZ A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megkezdi a tárgyalásokat a jobbközép Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) egy, a nemzeti kisebbségek frakciója által is támogatott nagykoalíció kialakítására – jelentette be Facebook-oldalán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2021. november 3. 10:14 Eddig elegánsan alakult a német koalíciós egyeztetés, de most jönnek a részletek Ha minden a tervek szerint alakul, december 6-ra lehet új kormánya Németországnak, Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár vezetésével. Az általános elvekben már összejött egy közös papír, de a részleteken még megbukhat a dolog.
2021. október 21. 20:34 Elbukott a terv: nem lesz 130-as sebességkorlátozás Németországban A liberálisok tiltakozása miatt került le a téma a koalíciós tárgyalások napirendjéről.
2021. október 6. 14:24 Beindulnak a koalíciós tárgyalásokat Németországban Egyeztetéseket kezd Németországban a közös kormányalakításról a Zöldekkel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) a szeptember végi szövetségi parlamenti választáson győztes Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – jelentette be Christian Lindner, az FDP elnöke.
2021. október 5. 17:35 Semmilyen német koalíciós kombinációt nem lehet kizárni A német belpolitikában ezekben a napokban folyamatosan mindenki tárgyal mindenkivel, de minden lehetséges koalíciós kombináció egyaránt vet fel összekapcsoló és távol tartó szempontokat. Amiben egyetértenek, hogy még az év vége előtt össze kellene hozni valamit.
2020. december 13. 13:13 Elakadtak a román koalíciós tárgyalások Elakadtak Romániában a koalíciós tárgyalások a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR-PLUS szövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között, miután a két román párt nem tudott megegyezni a miniszterelnöki és házelnöki tisztségek elosztásáról.
2019. november 11. 12:31 Kormánykoalíciós tárgyalásokat kezd a Zöldekkel az Osztrák Néppárt Sebastian Kurz volt kancellár hangsúlyozta, a döntés csupán egy folyamat kezdetét jelenti, nem a "végeredményt".
2018. február 5. 20:50 Tovább csúsznak Merkelék tárgyalásai Hétfőn sem sikerült minden vitatott kérdésben megállapodni, így kedden is tovább folytatódik Berlinben a közös kormányzásra készülő német pártok koalíciós tárgyalása, amelyet az eredeti tervek szerint már vasárnap be kellett volna fejezni.
2018. február 4. 21:32 Vasárnap sem született meg a német koalíciós megállapodás Nem sikerült minden nézeteltérést rendezni, így hétfőn folytatódnak a koalíciós tárgyalások az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Martin Schulz elnöksége alatt álló Német Szociáldemokrata Párt (SPD) között.
2018. január 29. 14:37 Merkelék nem tudnak megállapodni a menekültügyről Nem sikerült megállapodásra jutni a közös kormányzásra készülő német pártok koalíciós tárgyalásán a menekültügyi szabályozásról, ezért a tervezettnél tovább egyeztetnek a kérdésről - közölték Berlinben.
2018. január 25. 22:08 A spanyol kormány az alkotmánybírósághoz fordul a katalán elnökválasztás miatt – a nap hírei Kivonultak a kormánypárti képviselők a nemzetbiztonsági bizottság üléséről. Visszautasítja a magyar kormány az ENSZ-főtitkár migrációval összefüggő nyilatkozatát. Pénteken megkezdődnek a hivatalos német koalíciós tárgyalások.
2018. január 21. 21:40 Elkezdik a koalíciós tárgyalásokat Németországban - a nap hírei A kormánynak van listája az illegális bevándorlást segítő szervezetekről - közölte a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. A hivatalos koalíciós tárgyalás elkezdése mellett döntött a Német Szociáldemokrata Párt rendkívüli kongresszusa. Az Egyesült Államok után Európában és Ausztráliában is tüntettek a nők jogaiért.
2018. január 7. 21:17 Itthon melegrekordok dőltek, másutt hóviharok tombolnak Ismét megdőlt a hajnali és a nappali országos melegrekord. Csaknem 10 kilométeres volt a kocsisor napközben Hegyeshalomnál. Elkezdődtek a nagykoalíciós tárgyalások Németországban. A nap hírei január 7-én.