2024. április 29. 18:42 Megérte a vállalkozásoknak visszatérni a tisztességes verseny útjára Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.
2024. március 26. 12:03 Halálosan megfenyegették a világbajnok futballistát és családját A Benfica játékosának rokonai rosariói otthonukban kaptak megfélemlítő üzenetet egy bűnbandától.
2024. január 22. 11:45 Leszámolás az autópályán, legalább 12 halott Rendőrök hiúsították meg egy mexikói kartelltag kiszabadítását.
2023. július 17. 20:42 Csak színjáték volt a kartellező hajós cégek együttműködése a GVH-val A Gazdasági Versenyhivatal visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.
2023. május 12. 07:16 Lekapcsolták Európa legnagyobb drogkartelljének vezetőit Legalább hét tonna kokain illegális kereskedelmében vett részt az a tizenhárom férfi – az úgynevezett balkáni kartell tagjai –, akit csütörtökön fogott el a szerbiai rendőrség az ország több városában végrehajtott, az Európai Rendőrségi Hivatallal (Europol) összehangolt akciójában – közölte Ninoslav Cmolic, a szerbiai bűnügyi rendőrség vezetője Belgrádban.
2022. augusztus 4. 11:36 Fogy az energia - ennyit tud most a nagy olajkartell A kitermelés emelésének mértéke kicsi, viszont azt jól mutatja, hogy a kartell komolyan igyekszik befolyásolni az olajárakat
2022. június 13. 18:51 Feszíti a német kormányt az extraprofit megadóztatásának ügye Az adócsökkentés ellenére változatlanul magas üzemanyagárak miatt kitart a németországi kartelltörvény szigorítása mellett az ország gazdasági minisztere. Robert Habeck megerősítette, hogy erre vonatkozóan hamarosan előterjeszti javaslatait. Az olajvállalatok extraprofitjának a miniszter által felvetett megadóztatása azonban egyelőre még nem élvez osztatlan támogatást, de a kormány napirendre tűzi a javaslat megvizsgálását.
2022. április 8. 08:07 Itt a vége: nem bújhat ki a kartellbírság alól a Nitrogénművek A GVH elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét.
2022. január 27. 14:52 Sok dolga volt a GVH-nak a kartellekkel tavaly A versenyhatóság 2021-ben az előző évinél csaknem 25 százalékkal több, 51 versenyfelügyeleti eljárást indított, melyekben 124 vállalkozással szemben kezdődött vizsgálat. Az elmúlt év hatósági munkájából kiemelkedtek a kartellekkel szembeni fellépések, az építőiparral kapcsolatos elemzések és beavatkozások, valamint a magyar emberek érdekében a Covid-19 járvánnyal összefüggő visszaélések feltárása - derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavalyi évet összegző gyorsjelentéséből.
2021. október 22. 11:50 14 milliárdos bírságot kaptak műtrágyás cégek Bige László cégcsoportja is a kartellezők között van a GVH szerint.
2021. október 12. 12:55 Magukat fedték fel a kartellező cégek Mintegy 135 millió forintos bírságot kell fizetnie három, mezőgazdasági gépekkel kereskedő vállalkozásnak.
2021. augusztus 9. 19:13 A GVH elnöke elárulta, mitől vadnyugati a helyzet a piacon A GVH-hoz beérkezett panaszok azt sejtetik, hogy komoly zavarok vannak az építőanyag-piacon, és nem csak a kartellezés jelent veszélyt, véli Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
2021. július 5. 09:37 Kártérítést kaphatunk az építőanyag-kartell miatt elszenvedett veszteségért Az új ingatlanok drágulása a használtak árát is magával ragadhatja.
2021. március 30. 13:06 Árampiaci kartellre sújtott le a hatóság ökle A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 milliós bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.
2020. október 10. 08:36 Koronavírusos lett Ganxsta Zolee Ganxsta Zolee és a Kartel zenekar határozatlan időre lemondta az összes koncertet. Pénteken léptek fel utoljára, Egerben.
2020. szeptember 22. 13:55 Keményen büntette a bíróság a sószóró kartell ügy vádlottjait Valamennyi vádlottat bűnösnek találta, és 7 cég 11 képviselőjére együttesen csaknem 25 millió forint pénzbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezni.
2020. július 30. 18:15 A GVH-elnök hasznos tanáccsal szolgált a lebukók számára A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) olyan globális cégek ellen is indíthat eljárást, mint a Facebook vagy a Google – hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet elnöke, hozzátéve, hogy van példa arra, hogy a hivatal jelzései után egy nemzetközi óriáscég változtatott a gyakorlatán. A műsorban szó esett a hazai kartellügyekről is.
2020. január 16. 16:55 Nemcsak a GVH vizsgálódott az egészségügyi kartell ügyében De a BRFK még nem jutott el a kihallgatásokig.
2020. január 7. 19:16 Kezükbe vennék a kakaópiacot A két legnagyobb termelő ország megunta, hogy bagóért adja el a termést az egyébként évi 107 milliárd dollárt megmozgató piacon, ahol a termelők napi 3 dollárból nyomorognak, míg a haszon nagy részét lefölözik a nagy csokoládégyártók és felvásárlók.
2020. január 3. 17:43 Újabb rekordbírság, most egészségügyi kartell miatt A legnagyobb piaci cégek érintettek, ezért még az együttműködés miatt elengedett büntetés mellett is összesen 1,6 milliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések beszerzését támogató, 2015-ös pályázatnál feltárt kartell miatt.