2021. október 7. 09:21 Budapest fogy, az agglomeráció pedig csak egyre nő Van olyan település a fővárosi vonzáskörzetben, amelynek lakossága a járványos időkben 8 százalékkal gyarapodott egy év alatt.
2021. szeptember 16. 13:14 Újabb front nyílt a főváros és a kormány között, milliárdok sorsa múlik rajta A felek ezúttal a közösségi közlekedés támogatására járó források kifizetésének késlekedése miatt bírálják egymást.
2021. július 13. 20:16 Kiadták a fővárosi antitest-tesztelés részletes adatait A Fővárosi Önkormányzat szerint a minta nem reprezentatív, de az adatok értékelése és bemutatása is tanulságokkal szolgál.
2021. május 3. 15:44 Alakulnak a kisföldalatti felújításának tervei Hamarosan elkészülnek az 1-es metróvonal, a kisföldalatti korszerűsítését célzó tervek, amelyeket a főváros a kormánnyal együtt tud majd megvalósítani - mondta Karácsony Gergely, a Millenniumi Földalatti Vasút 125 évvel ezelőtti átadása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
2021. április 29. 14:56 Szabályozó eszközei kiüresítésétől tart a főváros A kormány egyik legújabb tervezete kivenné a Fővárosi Önkormányzat kezéből a Budapesten építhető épületek magasságának szabályozását – mondta a főpolgármester kabinetfőnöke az InfoRádiónak. Balogh Samu kiemelte, hogy élhető városrészekre van szükség, nem pedig túlépített monstrumokra.
2021. április 16. 10:56 Diákváros: Karácsony Gergelynek elvi kifogásai vannak A főpolgármester örömét fejezte ki, hogy „határozott kiállásukkal sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt a ferencvárosi Diákváros ügyében – de még nem eléggé”. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár csütörtökön közölte: az eredeti tervek szerint meg fog épülni a Diákváros.
2021. április 15. 11:57 Budapest utcáit róják már a Mol Bubi új bringái Elkezdődött a megújult közbringarendszernek a Budapesti Közlekedési Központ által folytatott tesztelése.
2021. március 26. 09:51 Újra megnyitja a rakpartot a főváros Ezzel szeretnék elősegíteni, hogy ne alakuljanak ki csoportosulások, ne gyűljenek össze sokan a legnépszerűbb kirándulóhelyeken.
2021. március 9. 18:35 Rögvest kezdik a BKV-sok oltását A Szent Imre Kórházban 138-an kapnak oltást péntekig - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
2021. március 5. 06:58 Sürgős bértárgyalást kezdeményez a fővárossal a napokban alakult bérszövetség Dűlőre szeretnének jutni a budapesti közszolgáltató cégeket tulajdonló önkormányzattal.
2021. március 2. 17:40 Volna néhány offshore-os kérdése a Fidesznek Karácsony Gergelyhez A főváros bérelt hat buszt, ezek nem érkeztek meg, a kormánypárti képviselőcsoport a "bérbeadás" körülményeit firtatja.
2021. március 2. 17:23 Különleges lesz az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál Április 9-18. között rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált, amely idén ingyenes lesz és 10 napon át online formában jelentkezik. A szervezők ezzel a kulturális élménysorozattal segítenek a hónapok óta korlátozások között élők számára elviselni a bezártságot.
2021. február 25. 06:36 Újabb vita az önkormányzati jogkörök esetleges csorbításáról A főváros szerint újabb jogköröket vonna el a kormány az önkormányzatoktól. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének fideszes elnöke szerint "rossz álom" lehet a kormányzati elképzelés az építési szabályzatok átlépéséről.
2021. február 10. 14:19 Jávor Benedek felszólította a kormányt, terítse a lapokat A kormány tervei nem tükrözik a főváros szempontjait, amelyeket az európai uniós forrásokból lehetne megvalósítani a következő EU-költségvetési ciklusban – hangsúlyozta Jávor Benedek, a fővárosi önkormányzat brüsszeli irodájának vezetője.
2021. február 8. 14:44 Budapest: az utcákon és a tereken indulhat újra az élet – így segítenének Újraindítási csomaggal készül a fővárosi önkormányzat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítése utáni időszakra, ezzel segítve a budapesti vendéglátóipart.
2021. január 15. 18:40 Közel hetvenezren éltek a BKK újításával A legtöbben októberben igényeltek álláskereső bérletet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2021. január 13. 19:57 Karácsony Gergely: a Főét szerint is kompenzálnia kell a kormánynak a főváros bevételkiesését A Fővárosi Idősügyi Tanács után a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) is azon az állásponton van, hogy Budapest csak akkor tudja magas színvonalon ellátni fontos közfeladatait, ha a kormány kompenzálja az iparűzésiadóbevétel-kiesését.
2021. január 8. 16:30 Górcső alá került a fővárosi önkormányzat – erre jutott a számvevőszék Az Állami Számvevőszék elvégezte a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2020. évi megosztásáról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálatának ellenőrzését. Budapest Főváros Önkormányzata 2020. évi forrásmegosztási rendeletalkotása megalapozott, szabályozott és szabályszerű volt. A 2021. évi forrásmegosztás során korrekció érvényesítése nem indokolt.
2021. január 6. 15:46 Láng Zsolt szerint megint csökönyösen járja a főpolgármester a saját útját Rossz és indokolatlan lépésnek tartja a fővárosi hulladékgyűjtők számának csökkentését a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője. Láng Zsolt szerint nem az alapvető szolgáltatásokon, hanem a válságkezelés szempontjából nem annyira fontos beruházások halasztásával kellene spórolnia a fővárosnak.
2020. december 18. 08:21 Fürjes Balázs a Lánchídról: van ott pénz, ha így pazarolják A legalacsonyabb ajánlat ezúttal 26,75 milliárd forint, miközben a korábban eredménytelennek nyilvánított tenderen 21,8 milliárd forintos ár is beérkezett.
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés