2024. augusztus 31. 10:53 Betiltották a Elon Musk-féle X-et Brazíliában Betiltották az X-et (az egykori Twittert) Brazíliában, amiért nem nevezett ki új jogi képviselőt a Legfelsőbb Bíróság által kinevezett határidőig.
2024. augusztus 12. 06:15 Megtalálták a lezuhant brazil repülőgép feketedobozait Megtalálták a 62 emberrel a fedélzetén lezuhant brazil repülőgép feketedobozait, a nyomozóknak sikerült biztosítaniuk az összes adatot, ideértve a hangrögzítő tartalmát is - közölte a légi közlekedési balesetek kivizsgálásáért, illetve megelőzéséért felelős brazil központ (Cenipa) vezetője vasárnap.
2024. augusztus 9. 20:14 Házak közé zuhant egy utasszállító, nagyon sok a halott, döbbenetes videó készült Lezuhant egy repülőgép Brazíliában 62 emberrel a fedélzetén - jelentette a helyi média.
2024. július 26. 13:59 Először ölt az Oropouche-láz Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz – jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
2024. július 2. 17:45 Korrupciós rajtaütés egyszerre három európai országban Három ország rendőrsége a héten három országban is átkutatta a francia Thales hadiipari vállalat irodáit a külföldi, elsősorban brazíliai fegyvereladásokkal kapcsolatos korrupció gyanúja miatt.
2024. június 26. 22:40 Brazíliában „félrenéznek” a kis mennyiségű marihuána kapcsán A brazil legfelsőbb bíróság keddi határozatával kivonta a bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek köréből a kis mennyiségű kannabisz személyes használatra történő birtoklását és fogyasztását.
2024. június 4. 20:11 Fogadási csalás miatt örökre eltilthatják a brazil futballsztárt A gyanú szerint direkt provokált ki magának sárga lapokat a 44-szeres brazil válogatott középpályás, mivel erre fogadott a játékos vagy valamelyik családtagja, ismerőse.
2024. május 5. 17:07 Másfélmillió embert mozgatott meg Madonna Rióban A popdívára várva megtelt a legendás Copacabana, háromezer rendőr biztosította a helyszínt. Madonna turnéja hatalmas ováció mellett ért véget.
2024. május 4. 10:00 Sok halálos áldozata van a Brazília déli részét sújtó esőzéseknek - videó Több tízezer embert telepítettek ki.
2024. április 8. 10:15 Vizsgálatot indított Elon Musk ellen a brazil legfelsőbb bíróság A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot indított Elon Musk ellen az igazságszolgálatás akadályozása miatt, miután az X tulajdonosa kijelentette, hogy újraaktivál több olyan fiókot, amelyeknek a bíró elrendelte a felfüggesztését – jelentette a Reuters hírügynökség.
2024. április 5. 16:46 Ittak a folyó vizéből, de kiderült, idegmérget tartalmaz Higanymérgezés tüneteit diagnosztizálták Brazíliában a világtól elszigetelten élő janomami törzs számos tagjánál, és vizsgálatokkal kiderítették, hogy a higany egy illegális aranybánya területéről szivárog - közölte helyi idő szerint csütörtökön egy brazil közegészségügyi intézet.
2024. március 26. 16:58 Bekérették a brazíliai magyar nagykövetet, miután Jair Bolsonaro két napot töltött a magyar külképviseleten A volt brazil elnök elismerte, hogy két napot a magyar követségen töltött. Brazília hazarendelte budapesti nagykövetét.
2024. március 24. 15:45 Csak hajszálon múlt a katasztrófa Nem sok kellett ahhoz, hogy az egész környék lángba boruljon egy brazil városban.
2024. február 24. 18:00 Salát Gergely: a többpólusú világrendben a hídszerep a magyar nemzeti érdek Többpólusú világ kialakulása felé tartunk, amelyben a magyar kormány az összeköttetések stratégiáját tartja fontosnak.
2024. február 23. 11:45 Megnémult a volt brazil elnök a rendőrségen Nem tett vallomást Jair Bolsonaro a legutóbbi elnökválasztást követő feltételezett puccskísérlet miatt indított nyomozásban.
2024. február 22. 07:31 A G20 országcsoport soros elnöke szerint ennyit érnek a nemzetközi szervezetek Brazília azt szorgalmazza mások mellett, hogy a hadi fejlesztésekre szánt hatalmas összegeket fejlesztési programokhoz irányítsák át.
2024. február 6. 18:21 Veszélyhelyzetet hirdettek több brazil államban A dengue-lázas megbetegedések ugrásszerű megnövekedése miatt egészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek Brazília több államában, köztük Rio de Janeiróban - jelentették be az állam hivatalos közlönyében hétfőn, alig pár nappal az évenként megrendezett, több millió turistát vonzó riói karnevál előtt.
2024. február 3. 09:40 "Virágba borul" a Volkswagen-gyártás - Brazíliában Pár éven belül 16 új modellt mutatnak be. 345 ezer járművet értékesítettek Brazíliában, 29,5 százalékkal többet, mint az előző évben. Csak a Fiat tud jobb számokat.
2024. január 8. 12:50 Ancelotti nemet mondott, de megvan az új brazil szövetségi kapitány – nem is akárki Carlo Ancelotti madridi szerződéshosszabbítása után a Brazil Labdarúgó-szövetség nem várt tovább. Megnevezte az új szövetségi kapitányt: a 61 éves Dorival Júnior veszi át az ötszörös világbajnok válogatottat.
2023. december 25. 13:44 Nagyon nagy gondban a brazil labdarúgás A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felfüggesztheti a brazil szövetséget (CBF), amennyiben utóbbinál januárban új elnököt választanak.
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés