2025. november 5. 11:37 Beugrott egy 13 ezer milliárd forintos megállapodás: hasít a mesterséges intelligencia Hét évre szóló, 38 milliárd dolláros (közel 13 ezer milliárd forintos) megállapodást kötött az OpenAI az Amazonnal.
2025. október 29. 18:14 Legendás játékok mehetnek a levesbe a nagy leépítés miatt Az Amazon tízezrével bocsátja el munkavállalóit, és a hírek szerint súlyos csapás éri a videójáték-részleget is: legendás játékok fejlesztése áll le vagy nem kapnak támogatást.
2025. október 27. 21:48 Hamarosan több mint félmillió Amazon-dolgozó helyét vehetik át robotok A kiszivárgott információk alapján a következő szűk nyolc év során akár hatszázezer amerikai munkáját is kiválthatják a robotok és a mesterséges intelligencia a vállalatnál. Így a munka hetvenöt százaléka automatizálva lenne, jelentős megtakarítások mellett.
2025. október 27. 12:37 Színt vallott az Amazon a múlt hétfői internetes összeomlásról Egyetlen rendszer hibája miatt akadt meg a web java néhány napja. Az Amazon most kifejtette, mi vezetett a problémához.
2025. október 20. 11:11 Gigaleállás az interneten – kiderült, mi a baj, ami miatt az appok után már a bankokkal is gond van Számos jelentős weboldal, alkalmazás, játék elérhetetlen vagy akadozik a működése hétfő reggel.
2025. október 3. 17:50 Adatközpontok az űrben? Jeff Bezos szerint lehetséges Az Amazon alapítója és ügyvezető elnöke úgy véli, az űrbeli adatközpontok sokkal hatékonyabban üzemelhetnének, a napenergia segítségével.
2025. június 10. 16:50 Két világcég is kiszállt az amszterdani Pride támogatásából Az Amazon és a Facebook anyavállalata, a Meta nem támogatja tovább az amszterdami Pride fesztivált - közölte a Dutchnews hírportál a cégek és a szervezők bejelentését idézve.
2025. április 30. 06:52 Az Amazon versenyre kel a SpaceX-szel – videó Hétfőn indították Föld körüli pályára Floridából az amerikai Amazon internethálózatának műholdjait, így már az e-kereskedelemmel és webes szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat is belépett arra a piacra, melyet a SpaceX dominál több ezer aktív műholddal.
2025. április 25. 21:13 Titkos fegyvert vethet be az EU Amerika nagyágyúi ellen Ismét napirendre került az Európai Parlamentben a digitális adó bevezetése, válaszul az Egyesült Államokkal kiéleződő kereskedelmi konfliktusra és a globális technológiai cégek adóelkerülésére. A cél, különösen az amerikai elnök globális minimumadót elutasító lépéseit figyelembe véve, hogy a nagy techcégeket szigorúbb adózás alá vonják Európában.
2025. március 10. 12:03 Két fontos dolog már kiderült az új James Bond-filmekről Daniel Craig után a producerek is kijjebb léptek a James Bond-franchise-ból, ami az Amazon MGM Studioshoz került. Az utóbbi időkben egyre több találgatás látott napvilágot arról, ki alakíthatja a jövőben a szuperügynököt, és az utóbbi idők más filmjeiben tapasztalható radikális változtatások miatt még a 007-es neme is kérdésessé vált.
2025. március 3. 17:51 A mobilszolgáltatók új eszközeinek hatását a felhasználók is érezhetik Az Amazon Web Services felhőalapú működéssel és mesterséges intelligenciával bővíti a telekommunikációs szolgáltatóknak szánt eszköztárát, ezeket az MWC 2025 szakkiállításon mutatta be.
2025. január 16. 19:06 Jeff Bezos is beszállt a milliárdosok űrversenyébe Már nem csak Elon Musknak van sikeres űrprogramja, az Amazon-alapító Jeff Bezos ugyanis sikeresen fellőtte és pályára állította New Glenn elnevezésű űrrakétáját, komoly kihívóként lépve fel a SpaceX mellett.
2024. október 1. 22:50 Megvádolták az Amazont, hogy trükkös módszerrel emeli az árait Az óriásvállalat ellen felhozott, illegális monopólium fenntartására vonatkozó vádak egy részét a szövetségi bíróság elutasította. A keresetet benyújtók azt állítják, az Amazon algoritmus segítségével hajtotta fel az árait.
2024. augusztus 23. 14:37 Ezek a legértékesebb technológiai márkák Az Apple vezeti a listát, de van olyan cég, amelyik sokat bukott.
2024. július 4. 11:59 Katonai kiberfejlesztést kap Ausztrália az Amazontól A vállalat felhőszolgáltatási részlege 1,3 milliárd amerikai dolláros szerződést írt alá az ausztrál kormánnyal, ennek keretében három adatközpontot húznak fel, amelyek a kontinensország segítségére lesznek a katonai információk tárolásában, megosztásában, valamint adatelemzésre is alkalmasak lesznek mesterséges intelligencia segítségével.
2024. június 28. 06:25 Hadat üzen az Amazon a Temunak és a Sheinnek Új szekciót tervez indítani az Amazon az olcsó divatcikkeknek és egyéb áruknak, hogy felvegye a versenyt a kínai webáruházakkal.
2024. május 22. 07:01 Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon. Ezt maga az amerikai vállalat közölte kedden.
2024. április 8. 04:40 Kútba esett az Amazon nagyszabású, innovatív projektje Több probléma is jelentkezett az e-kereskedelmi vállalat kassza nélküli, „kisétálós” boltjaiban a tesztidőszak alatt. Többek közt kiderült az is, nem mindent tud megoldani a mesterséges intelligencia.
2024. március 24. 16:20 „Ma épp ennyibe kerül” – egyre több termékre jöhet a „dinamikus árazás” Készülhetünk: lesz olyan időszak az évben, de akár egy napszakban is, amikor a mobilappos taxihoz vagy a repülőjegyehez hasonlóan többet kell majd fizetnünk még akár az élelmiszerekért is. Erre utal egy amerikai hamburgerlánc kísérlete.
2024. március 5. 12:28 Újra Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere Az Amazon alapítója kiütötte a nyeregből Elon Muskot a Bloomberg legfrissebb adatai szerint, bár szoros a verseny, és a Tesla vezérét több dolog is hátráltatja.