2020. július 2. 20:36 Sebastian Vettelt meglepte, hogy a Ferrari "nyugdíjazta" A négyszeres Forma-1-es világbajnok azt mondta, meglepte és feldühítette, hogy a Ferrari közölte: az idény végén nem hosszabbítja meg a szerződését.
2020. július 2. 19:52 Forma-1 2020: a vérszomjas fiatalok vagy a felszabadult öregek éve lesz Max Verstappen és Charles Leclerc harca vagy Lewis Hamilton és Sebastian Vettel utolsó, felszabadult összecsapását hozza-e a 2020-as, fura F1-év? Ez talán a legnagyobb tartalmi kérdés, túl azon, hogy az idény második feléről gyakorlatilag semmit nem tudni. Vasárnap 15.10-kor osztrák rajt!
2020. július 2. 13:55 Újraosztott kártyák: indul a Forma-1-es szezon, csak nem tudni, merre A szeptemberig tartó európai program már biztos, így az sem kétséges, hogy vasárnap 15.10-kor kialszanak a piros lámpák Spielbergben, ahol már 1970 óta otthon van a száguldó cirkusz.
2020. július 2. 12:55 Forma-1: a járvány elsöpörte a hagyományt és a kapzsiságot Mérnökök helyett egészségügyi szakemberek lepik el idén a száguldó cirkusz helyszíneit, ahol hétvégenként egyszerre 2000 ember lehet jelen összesen - mindenkit beleértve. A versenyév furcsaságai egy helyen.
2020. július 1. 11:56 Minden idők legintenzívebb F1-es szezonjára számít a McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl úgy véli, hogy az újraindulás után a szokásosnál jóval nagyobb nyomás nehezedik majd a Forma-1 szereplőire. A Forma-1 a koronavírus-járvány miatt négy hónapos késéssel kezdődik, december közepéig azonban legalább 15 futamot terveznek az illetékesek.
2020. június 30. 17:13 Térdhajtással kezdődhet vasárnap az Osztrák Nagydíj A pilóták megvitatták ezt a kérdést egymás között. Látványos kép lehet a rajtrácson.
2020. június 29. 15:38 Fekete küllem jön a Mercedesnél A rasszizmus elleni tiltakozás jegyében megváltoztatja autóinak kinézetét a Forma-1-es Mercedes csapat.
2020. június 24. 11:38 Koronavírus - "tesztparti" lesz az F1-es futamon Akik a helyszínen lesznek július 19-én, szűrések sorozatán fognak átesni - ígéri a Hungaroring Sport Zrt. vezetője, Gyulay Zsolt.
2020. június 23. 11:05 Koronavírus - így zajlik az első F1-es futam előkészítése A jövő hétvégi Forma-1-es világbajnoki idénynyitó osztrák futamon és az egy héttel később ugyanott sorra kerülő második versenyhétvégén is 10-12 ezer koronavírus tesztet végeznek majd el.
2020. június 21. 17:36 Akár a Mercedes-főnök nején is múlhat Vettel sorsa Az alagút végi fényben felsejlhet egy Hamilton, Vettel duó is.
2020. június 16. 18:52 F1: ha egyeseknek fájdalmas áron is, de jobb futamokat kaphatunk Továbbra is erősen bizonytalan, hogy miként alakul az őszi versenyszezon a Forma–1-ben a szeptember 6-i Olasz Nagydíj után. A legfrissebb elképzelések szerint két kínai futamot is rendezhetnek, de a sanghajiak egyelőre kivárnának a döntéssel.
2020. június 15. 20:01 Fontos ember távozik a Mercedestől Kulcsszerepe volt az utóbbi évek sikereiben.
2020. június 13. 10:19 Nagy változások jönnek a Forma-1-ben Az ünneplés sem a megszokott módon zajlik majd.
2020. június 12. 12:43 Újabb Forma–1-es futamok sorsa pecsételődött meg Három futamot töröltek a szervezők a Forma-1-es világbajnokság idei versenynaptárából a koronavírus okozta helyzet miatt.
2020. június 12. 08:35 Forma–1: új remény csillant Európának A Forma–1-es világbajnokság vezetősége akár további európai futamokat is késznek mutatkozik programba emelni, amennyiben ázsiai és amerikai versenyeket el kell halasztani.
2020. június 10. 15:42 Óriási fordulat Michael Schumacher kezelésében Újabb orvosi beavatkozás előtt áll a Forma-1 legendás versenyzője.
2020. június 9. 20:42 Mercedes: furcsa, de hasznos volt az első tesztnap Szűk egy hónappal a megkésett szezonrajt előtt megkezdte a teszteket a Forma-1-ben címvédő Mercedes csapat Silverstone-ban.
2020. június 7. 18:26 Szakértő: a Forma–1 öregjei most mind elgondolkodnak a folytatáson Sebastian Vettel, de akár Lewis Hamilton pályafutásának végét is jelentheti, ha a száguldó cirkusz mostani besűrítését hosszabb távon is fenntartják – vélekedett az InfoRádióban Vámosi Péter szakíró.
2020. június 4. 16:43 Nagy bejelentés a Magyar Nagydíjról A jogdíjról és a szerződés hosszáról is új részletek derültek ki.
2020. június 3. 10:34 Kiderült, mit lép a Forma-1 vezetősége, ha koronavírusos lesz egy pilóta A sorozatot irányító Chase Carey öntött tiszta vizet a pohárba.