2017. március 13. 15:12 Így nyilatkoztak a pártok az államfőválasztás után Áder János köztársasági elnök újraválasztását követően sorra értékelték a pártok a történteket, valamint a jelölti beszédeket.
2017. január 26. 22:35 Magyar sport: kész a leltár A magyar sport központi állami támogatása 2010 óta nemzetközi összevetésben is egyedülállóan emelkedett az elmúlt években, az olimpiai eredményességben viszont azóta csak az úszás és a kajak-kenu tudott előrelépni - hangzott el a Testnevelési Egyetemen (TF) csütörtökön megtartott Eredményjelző: Magyar sport 2016 című konferencián.
2016. október 2. 22:23 Érvénytelenség, 98 százalék fölött a "nem" szavazatok aránya Érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az 50 százalékot a kötelező betelepítési kvóta elutasítása érdekében a kormány által kezdeményezett referendumon vasárnap. A szavazatok 98 és fél százalékának összesítése alapján a jogosultak 43,29 százaléka szavazott, az érvényes voksot leadók 98,28 százaléka mondott nemet a kvótára.
2016. október 2. 21:16 Vona: Orbán Viktor egy hatalmas öngólt rúgott A Jobbik elnöke Orbán Viktor személyes kudarcaként értékelte, hogy várhatóan érvénytelen lesz a vasárnapi kvótareferendum.
2016. október 2. 20:15 Gyurcsány: Orbán kudarcot vallott Orbán Viktor miniszterelnök mindent egy lapra tett fel és ezzel a lappal politikai, illetve közjogi értelemben is méretes kudarcot szenvedett - kommentálta a kvótáról szóló népszavazás várható érvénytelen végkimenetelét a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap este.
2016. október 2. 20:09 Gulyás Gergely: elsöprő győzelem a kényszerbetelepítés elutasítóinak Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítók elsöprő győzelmeként értékelte a vasárnapi kvótanépszavazást az exit pollra és a részvételi adatokra hivatkozva.
2016. szeptember 18. 13:06 Paralimpia: túlteljesítették a várakozást a magyar versenyzők A 43 fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárja a XV., riói nyári paralimpiát, amely a helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepséggel ér véget.
2016. szeptember 18. 11:57 A visegrádi országok sikerét hozta az EU-csúcs a kormányszóvivő szerint Magyarország politikája sikereként értékeli az Európai Unió pénteki, Pozsonyban tartott informális csúcstalálkozóját - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap Kovács Zoltán kormányszóvivőre hivatkozva.
2016. szeptember 16. 20:57 Magyarország felminősítése a magyar emberek sikere Orbán Viktor szerint Magyarország felminősítése mögött a magyar emberek több éven át tartó megfeszített munkája van, így az elismerés is elsősorban őket illeti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Standard & Poor's döntéséről pénteken Pozsonyban.
2016. szeptember 12. 13:56 Orbán Viktor számot vetett Előrébb tartunk, mint négy éve - értékelt Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt a parlamentben. A kormányfő szerint a kvótanépszavazás nem párt-, hanem nemzeti ügy, "ne kockáztassuk Magyarország jövőjét".
2016. szeptember 2. 12:00 Kemény Dénes: a montenegrói tűz eltüntette a tudásbeli különbségeket Példát kell venni a Rióban győztes csapatok hozzáállásáról - fejtette ki az InfoRádiónak Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a legfontosabb olimpiai tapasztalatokat, tanulságokat összegezve.
2016. augusztus 23. 13:04 Mire emlékszünk majd Rióból? Nem a riói volt a legjobb, de nem is a legrosszabb olimpia. A játékokról számtalan emlékezetes pillanatot őrizhetünk meg.
2016. augusztus 23. 07:35 Véget ért a meglepetések olimpiája A riói olimpián 11 303 sportoló vett részt, 306 számban hirdettek győztest, - az eddigi csúcs 302 volt. Rióba 205 nemzet küldte el sportolóit, s mellettük indult még a menekültek csapata, illetve az olimpiai zászló alatt versenyző függetlenek együttese is.
2016. augusztus 22. 14:20 Megkapta a bizonyítványt a riói olimpia! A helyi és a nemzetközi sajtó felemásan értékelte a riói olimpiát, s a játékok vasárnapi záróünnepségét is a hétfőn megjelent beszámolókban.
2016. augusztus 18. 15:28 Boczkó Gábor: nagyon feldobtak minket a magyar szurkolók Az olimpiai falu hagyott kívánnivalót maga után, de a verseny szervezése rendben volt - mondta hazaérkezése után az InfoRádiónak a csapatban bronzérmes vívó, Boczkó Gábor.
2016. augusztus 18. 12:22 Kenderesinek király, Cseh megmutatja, Márton magyarosra vágyik, Ungvári túlrepült - hazajöttek a rióiak Az ezüstérmes vívó Imre Géza és a bronzérmes párbajtőr csapat, az ezüstérmes úszó Cseh László, a bronzérmes Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás, valamint a bronzérmes súlylökő Márton Anita is hazaérkezett szerdán Rióból.
2016. augusztus 18. 11:43 Ennyin múlt Benedekék továbbjutása! Kiss Gergely évekig játszott Montenegróban, a mostani válogatott öt játékosával egy csapatban szerepelt, még Bajnokok Ligáját is nyert. A háromszoros olimpiai bajnok nem szívesen, de értékelte a Montenegró elleni vereséget.
2016. augusztus 18. 09:26 Valóban a riói a legcikibb olimpia? A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, John Coates szerint a riói a legproblémásabb olimpia, amit eddig átéltek. Az InfoRádió összegyűjtötte azokat a rendkívüli eseményeket, amelyek ehhez a lesújtó értékeléshez vezettek.
2016. augusztus 17. 17:35 Aján Tamás így értékeli az olimpiai rendezést Aján Tamás szerint Rio de Janeiro jó olimpiát rendez, de jócskán akadtak a kedvező megítélést rontó hiányosságok.
2016. augusztus 13. 22:01 Borkai: Hosszú Katinka sikere lendületet adott a többieknek Az úszó Hosszú Katinka három arany- és egy ezüstérme lendületet adott a Rio de Janeiró-i olimpián szereplő többi magyar sportolónak is Borkai Zsolt, a MOB elnöke szerint.