INFORÁDIÓ 
2019. szeptember 19. csütörtök
Vilhelmina

ügyészség

hamisítás

hamis bankjegy

Hamis pénzzel próbálkoztak Zalában

Hamis pénzzel próbálkoztak Zalában

Infostart / MTI

Hamis 10 ezer és 20 ezer forintos bankjegyekkel bukott le két férfi, pénzhamisítás miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádat emelt ellenük - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba közölte: a visszaesőnek minősülő 53 éves röszkei férfi és a többszörös visszaesőnek számító 47 éves esztergomi társa 2017-ben ismeretlen helyről szerzett be többtucatnyi hamis bankjegyet. A 10 ezer és 20 ezer forintos címletek valódi 500 és 2000 forintos bankjegyek felhasználásával, digitális nyomtatóval készültek. A 10 ezresen a hologramfóliát ezüstszínű lakréteggel, a 20 ezresen alufóliacsíkkal imitálták.

A két férfi Keszthely környékén az út melletti gyümölcsárusoknál próbált a hamis pénzért vásárolni. Az első árusnál 500 forintért vettek sárgabarackot, az eladó pedig 9500 forintot adott vissza a hamis 10 ezresből. Nem sokkal később Alsópáhok közelében is próbálkoztak, de az ottani árust addigra már értesítette kollégája a hamis pénzzel fizető vevőkről. Az eladó, látva a gyanús bankót, azt mondta, hogy nem tud visszaadni 10 ezresből, ezért a két férfi távozott.

A gyümölcsárusok bejelentése alapján a marcali rendőrök Balatonszentgyörgy közelében állították meg ellenőrzésre a két férfi autóját, és a kocsiban megtalálták a különböző helyekre elrejtett hamis bankókat.

Nyitókép: Pixabay
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018