2006. április 9. 19:58 Horn: az SZDSZ nem sértett kampánycsendet Az SZDSZ kampányfőnöke cáfolta, hogy a Liberálisok Háza nyitva tartásával pártja megsértette volna a kampánycsendet.
2006. április 9. 19:57 Győr-Moson-Sopronban vezet a Fidesz A leadott szavazatok 5,8 százalékának összesítése szerint Győr-Moson-Sopron megyében vezet a Fidesz.
2006. április 9. 19:55 Fidesz: a választók nem hagyták magukat megfélemlíteni A Fidesz szóvivője szerint a választók elsöprő többsége nem hagyta magát megfélemlíteni, és részt vett a voksoláson.
2006. április 9. 19:54 Borsodban vezet az MSZP A leadott szavazatok 5,53 százalékának összesítése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vezet az MSZP.
2006. április 9. 19:52 Somogyban vezet a Fidesz A leadott szavazatok 9,8 százalékának összesítése szerint Somogy megyében vezet a Fidesz.
2006. április 9. 19:51 Baranyában vezet az MSZP A leadott szavazatok 5 százalékának összesítése szerint Baranyában vezet az MSZP.
2006. április 9. 19:51 MDF: a nagy pártok nem tudtak mozgósítani Herényi Károly szerint a választások első fordulójának részvételi adatai azt mutatják, hogy a nagy pártoknak nem sikerült mozgósítaniuk az embereket.
2006. április 9. 19:43 Szekeres a Fidesznek: "nyugi, nyugi" Szekeres Imre elnökhelyettes szerint a választópolgárok sikere az, hogy elmentek szavazni. Sokan jöttek el, bár 2002-ben az első fordulóban magasabb volt az arány.
2006. április 9. 19:41 A Fidesz számos kampánycsend-sértésről hallott A Fidesz Demokrácia Központjába számos kampánycsend-sértésről érkezett hír - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője.
2006. április 9. 19:29 Az SZDSZ bizakodó Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője bízik abban, hogy pártja bejut a parlamentbe. A politikus úgy látta: jó, hogy a budapestiek ilyen nagy számban mentek el voksolni.
2006. április 9. 19:27 Törvényt sértett az SZDSZ Bonyhádon Bonyhádon megsértette a választási törvényt a szabad demokrata Dióssy Gábor. A politikus kiadványa azt sugallta, hogy a jelölt az SZDSZ és az MSZP közös jelöltje.
2006. április 9. 19:22 Lendvai Ildikó: nincs kormányváltó hangulat Lendvai Ildikó (MSZP) szerint Magyarországon beérett a demokrácia, a választók pedig jól vizsgázat demokráciából. A politikus szerint Magyarországon nincs kormányváltó hangulat.
2006. április 9. 19:09 A közvélemény-kutatóknál 3-2-re vezet a Fidesz Ismertették legfrissebb felmérési eredményeiket az országos televíziócsatornákon a közvélemény-kutató cégek. Három felmérés alapján a Fidesz, kettő alapján pedig az MSZP nyerte az országgyűlési választások első fordulóját.
2006. április 9. 19:02 Fél hatig 35 ezer ember megkerült Az Országos Választási Iroda adatai szerint délután fél hatig 8 millió 25 ezer 500 fő volt a választópolgárok száma. Április 8.-án a választók belföldi névjegyzékében 7 millió 990 ezer választópolgár szerepelt. Ez azt jelenti, hogy szombat délutánhoz képest 35.100 választópolgárral több adhatta le a voksát.
2006. április 9. 18:35 A választók több mint 61 százaléka ment el fél hatig szavazni Az Országos Választási iroda adatai alapján délután fél hatig a szavazók 61, 72 százaléka ment el szavazni. A legtöbben Közép-Magyarországon (65,48 százalék), a legkevesebben az Észak-Alföldön (58,65 százalék)voksoltak. Négy éve ebben az időben a megjelentek aránya 65,56 százalék volt.
2006. április 9. 18:11 Majdnem ötmillióan voksoltak fél hatig Vasárnap délután fél hatig a szavazásra jogosultak 61,72 százaléka ment el szavazni. A legtöbben Közép-Magyarországon (65,48 százalék), a legkevesebben az Észak-Alföldön (58,65 százalék)voksoltak. Négy éve ebben az időben a megjelentek aránya 65,56 százalék volt.
2006. április 9. 15:46 Már közel négymillióan szavaztak Vasárnap délután három óráig a szavazásra jogosultak 48,89 százaléka szavazott az országgyűlési választások első fordulójában. Ez 3 millió 920 600 embert jelent.
2006. április 9. 15:22 Szavazás helyett lobogtatás és csempészés Szavazólapjait kezében lobogtatva távozott az egyik celldömölki szavazóhelyiségből egy férfi vasárnap délelőtt - közölte a helyi választási iroda vezetője.
2006. április 9. 14:52 Védett festményeket akartak kicsempészni az országból Hat védett, az 1900-as évekből származó festményt találtak egy olasz gépkocsi csomagtartójában Hegyeshalomnál, az alkotásokra a kilépni szándékozóknak nem volt kiviteli engedélyük - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
2006. április 9. 14:37 Kedden megnyithatják a rakpartokat Várhatóan kedden vagy szerdán adják át a forgalomnak a rakpartokat Budapesten - mondta el az InfoRádiónak a Fővárosi Önkormányzat árvízvédelmi referense.
20:10 „A kormány nem illetékes”, „mélypont”, „biztosan személyesen én felelek” – reakciók a zuhanó demográfiai adatokra