2006. november 30. 11:41 Buszsáv lesz az M1-M7-es autópályán Buszsávot alakíttatna ki a Fővárosi Közgyűlés az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszán. A közgyűlés ehhez 20 millió forintot különített el.
2006. november 30. 11:39 Defekt az űrben: nem sikerült megigazítani a Nemzetközi Űrállomást Nem sikerült a kijelölt, magasabb pályára emelniük a Nemzetközi Űrállomást az orosz mérnököknek. A manőverrel két nap múlva újra megpróbálkoznak.
2006. november 30. 11:35 Kormánypárti igen, ellenzéki nem az ÁPV Zrt. elnökére Az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága támogatta Vásárhelyi István kinevezését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatósága elnökévé. A kormánypárti képviselők igennel, az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak.
2006. november 30. 11:34 Újra van vezetékes telefon a XIII. kerületben Újra működnek a vezetékes telefonvonalak a főváros XIII. kerületében - közölte a Magyar Telekom. A távközlési társaság szerint délelőtt 10 órára sikerült elhárítani a hétfőn keletkezett hibát.
2006. november 30. 11:31 Petrétei megfenyegette a rendőri vezetőket A rendészeti miniszter szerint az MTV-székház ostromáról szóló jelentést szakmai fórumokon kell megvitatni és a szükséges következtetéseket ebből kell levonni. Petrétei József kijelentette: aki ennek az elvárásnak nem felel meg, annak személyi következményekkel kell számolnia.
2006. november 30. 10:51 Fegyelmi vizsgálat a fővárosi tűzoltó-parancsnok ellen A Fővárosi Közgyűlés fegyelmi vizsgálatot indít Bende Péter vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok ellen a Műegyetem lőterén augusztusban történt, három halálos áldozattal járó lőtér-tűz kapcsán.
2006. november 30. 07:11 A tanároknak befellegzett A Népszabadság arról ír, hogy a közalkalmazottak zöme kiszorul a gázártámogatásból. Akinek egyetemi végzettsége van és dolgozik már pár éve, szinte biztosan elveszíti a kompenzációt.
2006. november 30. 06:39 Csaba László: késésben a kormány Csaba László közgazdász szerint egyenetlenül oszlanak meg a megszorítások terhei a különböző társadalmi rétegek között.
2006. november 30. 05:20 Visszakozni kényszerülhet a kormány? Elnöki főosztályvezetőt, vagy főtitkárt nevezne ki a minisztériumok igazgatási vezetőjének Sárközy Tamás jogászprofesszor. Az új pozíció célja, hogy a tárcáknak legyen egy adminisztratív vezetője is.
2006. november 30. 05:15 Karácsonyi slágercikkek: sütőpor és mustár Nem újdonság, hogy karácsony előtt sokkal többet vásárolnak az emberek. Azt azonban kevesen tudják, hogy pezsgőből például hatszor annyi fogy a boltokból az év utolsó hónapjában, mint a többiben.
2006. november 29. 21:37 A vezetők felére nem tartottak igényt a központi igazgatásban A központi államigazgatásban egyre öregebb eszközökkel, egyre rosszabb műszaki színvonalú épületekben dolgoznak - így összegezhető az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentése. A foglalkoztatottak létszáma ötödével csökkent.
2006. november 29. 20:14 Ombudsmanok: hibázott a Miniszterelnöki Hivatal augusztus 20-án Sorozatos hibákat állapított meg az országgyűlési biztosok vizsgálata az augusztus 20-ai tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
2006. november 29. 19:35 Az MSZP kézi vezerlésre gyanakszik a Fidesznél Az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerint a Fidesz elnöke megtiltotta a párt európai parlamenti képviselőinek, hogy a magyar érdekek közös uniós képviseletét előbbre valónak tartsák a pártparancsnál.
2006. november 29. 18:18 MSZP: Demszkynek vissza kell vonnia vétóját! Nem közeledett a főpolgármester és az MSZP tárgyalódelegációjának álláspontja Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesi jelöltségének ügyében, amelyet Demszky Gábor megvétózott.
2006. november 29. 17:31 Összeomlott a János Kórház patológiai osztálya Nyolcan távoznak a Szent János Kórház kilenc patológusából, és jobb fizetést kínáló kórházakba vagy a magánszférába mennek dolgozni - jelentette be a kórház patológiai osztályának felmondott osztályvezető főorvosa.
2006. november 29. 17:02 Február 15-étől szedik a vizitdíjat Február 15-étől vezetik be a vizitdíjat - közölte a kormányszóvivő a kabinet ülése után.
2006. november 29. 16:47 Pénzbüntetést kapnak a kiszavazó szocialisták Pénzbüntetésre számíthat az a két szocialista képviselő, aki a szabad demokratákkal és a Fidesszel együtt megszavazta a nyugdíjtörvényt érintő ellenzéki indítványt, és azok is, akik a Parlament folyosójáról nem értek vissza szavazni - mondta az InfoRádióban az MSZP országgyűlési frakcióvezetője.
2006. november 29. 16:33 Az MDF támogatásával működik az újbudai MSZP-SZDSZ-koalíció Az MDF külső támogatásával irányítja a XI. kerületet az MSZP-SZDSZ-koalíció a következő négy évben. Az októberi önkormányzati választás után patthelyzet alakult ki, mivel mind a kormánypárti, mind az ellenzéki pártok 19 képviselői mandátumot szereztek.
2006. november 29. 15:15 Fidesz: a kormány 20 milliárdot szán önmaga fényezésére A Fidesz szerint a kormány jövőre annyi pénzt költ önmaga reklámozására és luxusberuházásokra, mint amennyit a vizitdíj és kórházi napidíj címén be akar hajtani az állampolgároktól.
2006. november 29. 15:05 Ön szortírozza a szemetet? Egyre népszerűbb a budapestiek körében a szelektív hulladékgyűjtés. Mára a város számos pontján találhatunk úgynevezett hulladékgyűjtő szigeteket, ahol külön ládába dobhatjuk az újrahasznosítható anyagokat: a papírt, az üveget vagy a pillepalackot. A fővárosiak 60 százaléka be is dobja a magáét.
22:35 Kormányalakítási kísérlet – az RMDSZ-szel is tárgyalt Siegfried Muresan román miniszterelnök-jelölt
22:05 Mások is segítettek eldugni a gyilkos fegyvert – rács mögött marad a két erzsébetvárosi gyilkos
21:20 Brüsszel feloldaná a Magyarországnak járó 4,2 milliárd eurós kohéziós forrás zárolását – a nap hírei