2022. november 9. 15:57 Megjött a reakció a Mi Hazánk kóser vágást betiltani akaró javaslatára Állatvédelmi okokra hivatkozva akarják megtiltani a vallási rituálékhoz kötött vágásokat.
2022. november 9. 15:32 Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter provokál Ezt Facebook-bejegyzésben közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
2022. november 9. 15:21 Bejárta a sajtót Palkovics László távozásának híre - reagált a Miniszterelnökség Saját információira hivatkozva számos hírportál megírta: benyújtotta lemondását Orbán Viktornak Palkovics László technológiai és innovációs miniszter, a kormányfő pedig elfogadta azt, egyesek már utódjának kilétét is tudni vélték, mire reagált a Miniszterelnökség.
2022. november 9. 14:48 Kiakadtak az idősebb vásárlók egy belvárosi Lidlre, az önkormányzat is lépett Budapesten egy VII. kerüli diszkont kapcsán „robban a bomba”: a Lidl teszt jelleggel tíz automata kasszát üzemelt be – Király utcai – áruházában úgy, hogy közben csak egyetlen hagyományos pénztár működött.
2022. november 9. 11:41 Holtan találták az eltűnt győri testnevelőt Úgy tűnik, esély sem volt, hogy életben találják.
2022. november 9. 10:26 Árstop alá kerül a tojás és a krumpli - Kormányinfó élőben A kisboltok kapnak támogatást a negatív hatások elkerülésére, erről hétfőn tesz bejelentést a kormány. Az árstopok egységesen az év végéig érvényesek. Kormányinfó percről percre, tartson velünk!
2022. november 9. 09:50 Blaha Lujza tér: egy kis liget Budapest közepén – képek Már a fákat, dísznövényeket ültetik, és hamarosan be is fejeződik a tér felújítása. Zöldebb lesz a környék, javul a mikroklíma.
2022. november 9. 09:39 Forgalommal szemben hajtott az M4-esen, karambol és teljes útzár lett a vége – fotók A frontálisan ütköző vétlen autó a szalagkorláton kötött ki.
2022. november 9. 08:38 Heti járványadatok: 4556 új fertőzött, 92 halott Ezer alá esett a koronavírus miatt kórházban ápoltak száma.
2022. november 9. 07:17 Villamosok mentek egymásba a Hungária körúton, ott nem jár az 1-es A mogyoródi útnál történt az utoléréses baleset.
2022. november 9. 05:18 Még mindig van 10 település, ahol arzénos az ivóvíz - önnél mi a helyzet? Térképen mutatja meg az NNK, mely települések, tájak érintettek még mindig.
2022. november 9. 02:00 Ők már nem értek át: lesújtó, ami a vasúti átjárókban történik Megduplázódott a vasúti átjárókban meghaltak száma
2022. november 8. 20:26 Babaváró: már a hatmillió forintot is meghaladja a büntetés A kamatemelkedések miatt már hatmillió forintnál is nagyobb kedvezményt kell egy összegben visszafizetniük azoknak, akik nem tudják teljesíteni öt év alatt a babaváró támogatás feltételeit. Ha nem születik meg ennyi idő alatt egy gyermekük sem, akkor ráadásul a felvett tízmillió forintot személyi kölcsönnel felérő kamattal, 16,66 százalékkal kellene törleszteniük tovább.
2022. november 8. 19:02 Rendkívüli bejelentéseket tesz a kormány Szerda 10 órakor Kormányinfó. Tartson velünk élőben!
2022. november 8. 18:36 Ezrek vettek részt a belvárosi Tanárballagáson Egyházi iskolákban dolgozó pedagógusok hívták a Szent István Bazilika elé a nyilvánosságot.
2022. november 8. 18:06 Veszett kutyát találtak az ukrán határ közelében A jelöletlen kóbor kutyát lőttek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Magosliget község közigazgatási területén, az ukrán határtól mintegy fél kilométerre lőtték le.
2022. november 8. 16:49 "1200 milliárd forint" - Bejelentést tett a kormány a tanárok béremeléséről "A kabinet anyagi mozgástere véges, különösen a jelenlegi rezsihelyzetben, amikor még nem látható, hogy a következő hónapokban hány ezermilliárd forintot fogunk elégetni olyan gázszámlákra, melyeket tavaly még nem kellett kifizetni" - fogalmazott az oktatási terület irányítója egy oktatási konferencián.
2022. november 8. 15:15 Új dimenzióba léphetnek a jövő héten pedagógustiltakozások Hatvan dél-pesti tanár szünteti be a munkát a jövő hétre. Több száz pedagógus ígéri, hogy határozatlan időre csatlakoznak hozzájuk, amennyiben retorzió érné őket a fellépésük miatt.
2022. november 8. 14:53 BKV: egy korszak véget ért Több magas padlós autóbusz típustól is megválik Budapest.
2022. november 8. 13:49 Mi van ma a sztrádákon? Nagy a baj az M5-ösön Ezúttal a Budapest felé vezető oldalon, Kistelek közelében történt a baj.
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?
21:38 Az amerikaiak 75 százaléka nem támogatja Grönland bekebelezését - közölte az egyik republikánus szenátor