INFORÁDIÓ
2021. július 28. szerda
Szabolcs

koronavírus

sinopharm

oltás

biztonság

menczer tamás

A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját tartja kezében egy védőruhát viselő egészségügyi dolgozó egy iszlámábádi oltóközpontban 2021. február 3-án. Pakisztánban előző nap megkezdték a lakosság tömeges oltását, amelynek során először az egészségügyi dolgozókat, az idős embereket, majd a katonákat és a rendőröket oltják be. Február 1-jén 500 ezer kínai vakcina érkezett az országba.

Megjelent a Sinopharm oltás teljes dokumentációja

Infostart

Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte, megírva, hogy a vakcina hatásos és biztonságos. Kiderültek a hivatalos eredmények is.

Erről Menczer Tamás számolt be a Facebook-oldalán, kijelentve: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos.

A videó további részében a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kifejti, hogy az oltásellenes baloldal hónapokon keresztül hazudozott, mondván, a kínai vakcinának nincs meg a teljes dokumentációja.

Az ellenzéki pártok április 5-én közös videót tettek közzé, és abban az oltás felvételére buzdítottak. Csakhogy 2020 novembere óta viszont aktívan kampányoltak az orosz és a kínai vakcinák beszerzése és felvétele ellen. Az Infostart korábban összeszedte, hogy mikor melyik ellenzéki párt és politikus kezdeményezett akciót a keleti vakcinák hazai alkalmazása ellen, vagy nyilatkozott elítélően az EU által nem engedélyezett koronavírus-oltások beszerzéséről és felhasználásáról. Ma is a parlament előtt van a baloldali képviselők beadványa, amelyben a keleti oltóanyagok használatát akarták betiltani.

Az klinikai tesztek III. fázisának adatai

A kínai lapokban megjelentek alapján az MTI azt írta, a Sinopharmnak a pekingi székhelyű China National Biotec Group (CNBG) pekingi intézetével közösen fejlesztett oltóanyaga a teszteredmények szerint 78,1 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a Covid-19-cel szemben. (A gyártó másik, a CNBG vuhani intézetével közösen fejlesztett, szintén inaktivált vírust tartalmazó vakcinájának hatásossága pedig 72,8 százalékos.)

A klinikai tesztek harmadik fázisában több mint 40 ezer, 18 éven felüli tesztalany vett részt Kínán kívül. A részvevők két dózist kaptak a szerből, a két oltás között 21 napos szünettel. A véletlenszerűsített teszteket kettős vak előkészítéssel és elosztással, placebóval kontrollált módon végezték. A beoltottaknál 14 nappal a második dózis beadását követően mindkét vakcina használata esetében az antitestek magas szintjét mutatták ki, az eredmények erős immunválaszra utaltak - áll a tanulmányban.

Előzmények

  • A WHO május 7-én adta meg a sürgősségi vészhelyzeti engedélyt a Sinopharm használatára.
  • Az oltás vizsgálatánál feltérképezték a vakcina minőségét, biztonságosságát és hatékonyságát, a WHO a termelő gyárat a helyszínen is ellenőrizte.
  • A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a WHO az oltást 18 éven felülieknek ajánlja, két dózisban, három-négy hetes időközzel beadva.
  • Felső életkori határt nem szabtak meg, mert az előzetes adatok, továbbá a támogató immunogenitási adatok arra utalnak, hogy az oltóanyag védő hatással bír az idősebb embereknél is.
  • A kínai gyártó nem tette közzé a klinikai vizsgálatok utolsó fázisának eredményeit, ezért a WHO ezeknek a - nagyrészt az Egyesült Arab Emírségekből származó - adatoknak a részletes pótlását kérte.
  • Közölték ugyanakkor, hogy bár "nincs elméleti ok azt feltételezni, hogy az oltóanyag más biztonsági profillal rendelkezik az idősebb és fiatalabb populációkban", mindazonáltal javasolta, hogy az oltást idősebb korcsoportokban használó országok ellenőrizzék a biztonságot és a hatékonyságot az ajánlás erőteljesebbé tétele érdekében.

Ki fogadja el a keleti vakcinákat?

A magyar oltási igazolásokat kétoldalú megállapodások alapján már számos ország elfogadja, függetlenül attól, ki milyen vakcinát kapott (egyéb beutazási feltételek még lehetnek, például hogy az egyes oltások után mennyi idővel lehet belépni az országba, továbbá szükség lehet egy angol nyelvű igazolásra).

Vannak országok, ahová negatív PCR-teszttel lehet beutazni.

Az uniós közös vakcinaigazolványoknál az lesz jelen állás szerint a szabály, hogy a tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal (jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináival) elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Ugyanakkor egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján szerepel a veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokról. Így lehetőség lesz a Sinopharm és a Szputnyik V elfogadására is.

Az Európai Unióban jelenleg csak nálunk, a magyar hatóságok veszélyhelyzeti engedélye alapján oltanak Sinopharmmal. A Szputnyik V-ből már több uniós ország rendelt és a legutóbbi hírek szerint Szlovákia legkésőbb június 7-ig megkezdi a használatát.

Nyitókép: MTI/EPA/Szohail Sahzad
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018