eur:
387.68
usd:
359.9
bux:
69201.95
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

A Mol nem vásárolt a horvát kormánytól INA részvényt

A Mol a legutóbbi horvátországi tranzakciója során nem vásárolt egyetlen darab INA részvényt sem a horvát kormánytól, ezért az erről szóló nyilatkozatokat és cikkeket a társaság nem tudja értelmezni, de visszautasít minden olyan utalást, amely kedvezőtlen színben igyekszik feltüntetni a társaságot - áll a cég közleményében.

A Mol Stjepan Mesic horvát államfő hétfői nyilatkozatára reagált, amelyben azt mondta: jó lenne, ha a korrupcióellenes hivatal (USKOK) kikérdezné Ivo Sanader volt kormányfőt és Damir Polancec volt miniszterelnök-helyettest arról, milyen feltételek mellett adták el az INA horvát olajtársaság részvényeinek egy részét a Mol magyar olaj- és földgázcégnek.

Mesic a horvát közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában hétfőn azt mondta, hogy bár az adásvételi szerződést nyilvánosságra hozták, a közvélemény továbbra sem szerzett tudomást arról, hogy Horvátország mit nyert az ügylettel és mekkora pénzről volt szó az ügyben.

Mesic azt hangoztatta, hogy a szerződés a Mol-ra ruházta át a vállalatirányítási jogokat, s ezzel Horvátország valójában elvesztette befolyását a vállalat döntései felett.

Az INA-ban a horvát államnak 44,85 százalékos részesedése van, míg a Molnak 47,16 százalékos a tulajdoni hányada. A többi részvény kisrészvényesek tulajdonában van.

A Mol "érdeklődéssel követi a különböző politikusi nyilatkozatokat és újságcikkeket, amelyek számos esetben nem a történeti hűségnek megfelelően ábrázolják a múlt évi eseményeket" - írta közleményében az olajcég.

Az INA részvényeket a Mol horvát állampolgárok ezreitől vásárolta meg felár ellenében, nyilvános ajánlattétel során, 2008 októberében, 2.800 horvát kuna részvényenkénti árfolyamon. Az ajánlati ár 1.110 horvát kuna prémiumot jelentett az INA részvények első nyilvános kibocsátási árához (1.690 horvát kuna) viszonyítva. Összehasonlításképpen a Mol közli, hogy hétfőn az INA-részvény záróára 1681 horvát kuna volt, tehát azok, akik éltek az ajánlattal, több mint 65 százalékos prémiumot élveznek.

E tranzakciót annak idején jóváhagyta a Tőzsdefelügyelet és Brüsszel, valamint a Crobenz retail hálózata eladásának feltételével a Horvát Versenyhivatal is. Ez nem is történhetett volna másképp, hiszen a Mol nyilvános részvénytársaság, amelynek minden tranzakciója a teljes nyilvánosság egyidejű tájékoztatásával, transzparens módon történhet - szögezi le a Mol.

A Mol visszautasít minden olyan burkolt vagy nyílt utalást, amely a történteket meghamisítva tevékenységét kedvezőtlen színben próbálja feltüntetni - hangsúlyozza a közlemény.A horvát főügyészség (DORH) november 20-án betekintést kért iratokba, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy a Mol magyar olajtársaság tulajdonhányadot szerzett az INA horvát olajtársaságban - jelentette be kedden maga a testület.

A DORH szerint az iratok vizsgálatára azért van szükség, hogy megállapítsák: a tulajdonszerzésre vonatkozó szerződések ártottak-e Horvátország érdekeinek.

Címlapról ajánljuk

Tombol az orosz offenziva Kelet-Ukrajnában

Az orosz erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben - közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója a Telegramon.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×