Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az MDF újra felajánlkozott a Fidesznek

Hét és fél év ellenállás és külön út után az MDF újra felajánlkozott a Fidesznek, hogy a legnagyobb ellenzéki párt választási győzelme esetén szívesen lépne vele koalícióra. Herényi Károly mindezt az ország érdekeire hivatkozva mondta egy televíziós műsorban. A Fidesz helyettes szóvivője minderre úgy reagált: nem számolnak az MDF-fel.

"Nem segítjük hatalomra Orbán Viktort." A Magyar Demokrata Fórumnak ez volt az egyik leghangsúlyosabb mondanivalója 2006-ban, majd újra kormányra került Gyurcsány Ferenc. Azóta a szocialistákkal és a szabad demokratákkal való közös szavazások, folyamatos konfrontáció a Fidesszel, valamint Dávid Ibolya által múlt ősszel az úgynevezett megfigyelési ügy kirobbantása voltak soron.

Az MDF elnöke, némileg leegyszerűsítve a szövevényes történetet, azt állította a kormánnyal megegyezően, hogy a Fidesz árnyéktitkosszolgálatot épített ki, és Almássy Kornél segítségével a legnagyobb ellenzéki párt be akarja kebelezni pártját.

A közvélemény-kutatások alapján jelenleg az valószínűsíthető, hogy a Fidesz megnyeri a jövő tavaszi választásokat. Az ATV hétfő esti műsorában a műsorvezető azt kérdezte az MDF elnökhelyettesétől, hogy kormányra lépnének-e a Fidesszel. Erre Herényi Károly szintén egy kérdéssel válaszolt: "Ez mitől lenne annyira meglepő?"

Lehetne most számtalan idézetet elővenni, amely az elmúlt 4 évben a Fidesz és az MDF együttműködését kizárta, de most jöjjön egy Dávid Ibolya nyilatkozat az előző országgyűlési választások előtti időből. Az MDF elnöke 2005 augusztusában Pokorni Zoltán a két párt megbékélésére vonatkozó kérését utasította el az InfoRádiónak nyilatkozva.

"Mi nem tudunk elfogadni egy olyan kezet, amely egy olvasztótégelybe akarja belerántani a Magyar Demokrata Fórumot - mondta akkor Dávid Ibolya, aki arra a kérdésre, hogy a jelenlegi parlamenti pártok közül az MDF kivel tud azonosulni, azt válaszolta: a Magyar Demokrata Fórum a Normális Magyarországért programjával azonosul, és azt várja, hogy ennek a programnak a megvalósításához, kinek milyen egyéb programja van, amelyet egyeztetni tudunk.

Fidesz-MDF-koalíció, ha...


Herényi Károly ezúttal is a programok összeegyeztethetőségétől tette függővé, hogy a Medián szeptemberi felmérése alapján a 67 százalékos támogatottsággal bíró Fidesz mellé betársul-e a két százalékos MDF. Hozzátette: a koalíció akkor jöhet létre, ha a Fidesz nem szerzi meg a parlamenti mandátumok felét.

"Az ország nem maradhat kormány nélkül. Akkor egy tisztességes politikai párt mit tehet? Megfelelő körülmények teljesülése esetén bemegy abba a kormányba, és szolgálja az ország érdekeit."

A Fidesz 2009 októberében nem számol az MDF-fel koalícióstársként - derült ki Cser-Palkovics András szavaiból. A Fidesz helyettes szóvivője ezt egy keddi sajtótájékoztatóján válaszolta az InfoRádió kérdésére.

"Ilyen forgatókönyvben a Fidesz nem gondolkodik. A Fidesz arra készül, és arra kéri az emberek felhatalmazását, hogy önállóan kormányozzon".

Az MDF elnöke is kormányra készül. Dávid Ibolya a minap nyilatkozott, és arra a kérdésre, hogy lesz-e még miniszter, annyit válaszolt: "ahogy mostanában szokás mondani, készen állok rá".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×