2015. március 19. 17:41 Egyre több a hamisított pénz Csehországban Mintegy 75 százalékkal emelkedett tavaly éves szinten a hamisított pénzek száma Csehországban.
2015. március 19. 17:30 Balog Zoltán: a tehetség kötelez Az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) 15 éve azt bizonyítja, hogy érdemes és szükséges is plusz erőforrást biztosítani azoknak a tehetséges fiataloknak, akik hátránnyal indulnak - mondta Balog Zoltán a program jubileumi ünnepségén, csütörtökön a fővárosban.
2015. március 19. 17:21 Megemlékezéssel vette kezdetét az Európai Tanács ülése Egy perc csenddel emlékeztek meg az Európai Unió állam- illetve kormányfői csütörtök délután kezdődött brüsszeli csúcstalálkozójukon a szerdai tunéziai terrortámadás áldozatairól.
2015. március 19. 17:16 Miért ilyen alacsony a Duna? Kivételesen alacsony, 193 centiméter a Duna vízszintje a fővárosnál. Ebben az időszakban 300 centimétert szoktak mérni a szakemberek.
2015. március 19. 17:08 Egy héttel korábban lesz a budapesti cselgáncs Grand Prix A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elfogadta a magyar kérést, így a bakui Európa Játékok elől kitérve, a tervezettnél egy héttel korábban, június 13-án és 14-én rendezik meg a budapesti Grand Prix-t.
2015. március 19. 17:01 Elvették a mandátumot egy zuglói képviselőtől Méltatlannak nyilvánította a zuglói testület csütörtökön Várnai Lászlót, a CivilZugló egyesület képviselőjét. Ez azt jelenti, hogy az egykori adótartozása miatt megszüntették a képviselői megbízatását - értesült az Index. A Fidesz és az MSZP összefogott.
2015. március 19. 16:53 Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt A magyar kormányfő levélben gratulált Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek pártja választási sikeréhez - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
2015. március 19. 16:41 Az Iszlám Állam vállalta a tunéziai merénylet elkövetését Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a tuniszi merénylet elkövetőjeként csütörtökön kiadott közleményében.
2015. március 19. 16:35 Azonnal megvakulhat az erős fénytől! A pénteki részleges napfogyatkozásról szóló cikkben a csillagszat.hu arra figyelmeztet, hogy "soha ne nézzünk közvetlenül a Napba, se szabad szemmel, se távcsővel, se fényképezőgéppel, vagy a videokamera keresőjével! Az erős fénytől azonnal megvakulhatunk!"
2015. március 19. 16:16 Az Országos Roma Önkormányzat ezért vásárolt ingatlanokat A hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci bekapcsolódását segítő iroda működik majd az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által megvásárolni kívánt ingatlanokban - reagált a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent írásra az ORÖ.
2015. március 19. 16:08 BKK: jogerős, hogy megfelelő volt a villamostender elbírálása A Fővárosi Törvényszék másodfokú, jogerős ítéletében kimondta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megfelelően járt el a villamosbeszerzést lezáró első döntésében, amelyben a spanyol CAF-ot hirdette ki győztesként.
2015. március 19. 16:01 Jó hír a Buda-Cash ügyfelek számára! Aktívabb ügyfél-magatartás szükséges az értékpapír számlák esetében, mint korábban a betéti számláknál - mondta a Buda-Cash-ügy kapcsán az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. Binder István hangsúlyozta: a károsultnak be kell jelentkeznie a Befektető-védelmi Alaphoz, valamint a felszámolási eljárásba is.
2015. március 19. 15:50 Káel Csaba rendezésében mutatják be Händel Nagy Sándor ünnepe című művét a Müpában Káel Csaba rendezésében mutatják be Händel Nagy Sándor ünnepe című művét a Művészetek Palotájában március 28-án a Litván Nemzeti Opera és a Müpa közös produkciójában.
2015. március 19. 15:44 200 tonna levélben számolnak el a bankok Idén mindent az elszámolásnak rendelnek alá a bankok, eddig komolyabb probléma nem volt - hangzott el a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank közös tájékoztatóján.
2015. március 19. 15:39 Megsemmisítik a XXII. kerületben talált újabb lövedékeket Megsemmisítik a XXII. kerületi Vasút úton talált újabb lövedékeket csütörtök délután - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel.
2015. március 19. 15:28 Ilyen időjárás lesz a hétvégén A hétvégén is folytatódik a napsütéses, meleg, tavaszias idő. Akár 17 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-vel.
2015. március 19. 15:20 Erre figyeljen, akit a betétbiztosítási alap kártalanít Még tart a DRB bankcsoport ügyfeleinek kártalanítása - mondta az Országos Betétbiztosítási Alap szóvivője. Tóth István hozzátette: több panaszt is kaptak már a kifizetett kártalanítási összegek miatt ezeket soron kívül kivizsgálják.
2015. március 19. 15:14 Miért szigetelődik el még jobban Netanjahu? Nemzetközi diplomáciai konfrontáció felé halad Izrael Benjamin Netanjahu miniszterelnök választási győzelmével. A legnagyobb szövetséges, az Egyesült Államok a szokásos jókívánságok helyett bírálta Netanjahut és az európaiak is nyomás alá akarják helyezni Izraelt.
2015. március 19. 15:09 Férfi kézilabda MK - Veszprém-Mezőkövesd és Szeged-Vác az elődöntőben A címvédő MKB-MVM Veszprém a Mezőkövesdet, a MOL-Pick Szeged pedig az NB I/B-ben szereplő Vácot kapta ellenfélnek a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2015. március 19. 14:58 Szili Katalin a nemzetpolitikai államtitkárságon dolgozik Szili Katalin Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön.
2015. március 19. 14:49 FM: nem szűnik meg a halászat Magyarországon Nem szűnik meg a halászat Magyarországon, a Halászati Operatív Program és annak folytatásaként a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program a haltermelő létesítmények, így a halastavak és halfeldolgozók fejlesztési lehetőségeinek finanszírozására szolgál - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel csütörtökön.
2015. március 19. 14:44 Jacenyuk az Oroszország elleni EU-szankciók fenntartását szorgalmazza Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő csütörtökön Brüsszelben arra buzdította az Európai Uniót, hogy továbbra is gyakoroljon szankcióival nyomást Oroszországra a kelet-ukrajnai helyzet miatt.
2015. március 19. 14:36 Fia ölte meg az Újpesten holtan talált nőt Fia bántalmazása következtében halt meg az az idős nő, akit csütörtök hajnalban holtan találtak újpesti otthonában - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2015. március 19. 14:27 Megbírságolták Funart, amiért a "lovak nyelvének" nevezte a magyart Megbírságolta Gheorghe Funart, Kolozsvár volt polgármesterét az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amiért tavaly októberben a román közszolgálati televízió egyik választási műsorában a "lovak nyelvének" nevezte a magyar nyelvet - közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál.
2015. március 19. 14:23 Utolsó irodáját is bezárta a Yahoo Kínában Felszámolta irodáit a Yahoo Kínában, a kaliforniai székhelyű technológiai óriás szerdán közölte a hírt kínai dolgozóival, búcsút mondva még megmaradt fővárosi irodájának, kutatóközpontjának, mintegy három és félszáz mérnökének és fejlesztőjének.
2015. március 19. 14:14 Tunéziai merénylet: huszonháromra nőtt a halálos áldozatok száma Huszonháromra nőtt a tuniszi Bardo Múzeum elleni merénylet áldozatainak száma, a halottak között 20 külföldi turista van - közölték a tunéziai hatóságok csütörtökön, a támadást követő napon.
2015. március 19. 14:08 Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor Az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozójára Brüsszelbe utazott Orbán Viktor kormányfő - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.
2015. március 19. 14:02 ÁSZ: szabálytalanságok két művészeti egyetem gazdálkodásában Számos szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009-2013 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzése két művészeti egyetem gazdálkodásában - közölte a számvevőszék csütörtökön az MTI-vel. A jelentés megállapításai alapján az ÁSZ az intézmények rektorának, valamint a felsőoktatásért felelős miniszternek fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.
2015. március 19. 13:44 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás - Csaknem ötszáz kép a Capa Központban Csaknem ötszáz kép, köztük a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat összes díjazott alkotása látható a Magyar Sajtófotó Kiállításon péntektől a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
2015. március 19. 13:27 Nyemcov-gyilkosság - Iszlám szál a háttérben? Kiszivárogtatott nyomozati adatok szerint Borisz Nyemcov ellenzéki orosz politikust - ötmillió rubel (23 millió forint) fejpénzért - azért ölték meg a bérgyilkosok, mert "aktívan támogatta" a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap Mohamed-karikatúráinak közzétételét.
2015. március 19. 13:13 Jubileumi gálaesttel köszöntötték az Illés együttest - 25 éve történt 1990. március 19. hétfő: Marosvásárhelyen a tüntető tömeg a Vatra Romaneasca szervezésében délután megrohamozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székházát. Teng Hsziao-ping, tekintélyes kínai politikus kérte: mentsék fel őt utolsó hivatalos megbízatása, a Központi Katonai Bizottság elnöki tisztsége alól is.
2015. március 19. 13:10 Gázpisztollyal lőtte arcon szomszédját egy szentesi férfi Gáz-riasztó pisztollyal lőtte arcon szomszédját egy férfi Szentesen szerdán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2015. március 19. 13:09 Trócsányi László: gyorsulhatnak a peres ügyek Ötpárti egyeztetést tartottak az Igazságügyi Minisztériumban a polgári, a közigazgatási és a büntetőjogi perrendtartás új eljárási kódexeinek tervezetéről. Az igazságügyi miniszter az InfoRádiónak nyilatkozva sikeresnek nevezte a megbeszélést.
2015. március 19. 12:49 Tunéziai merénylet - Azonosítottak két támadót Valószínűleg tunéziai állampolgárságú volt az a két férfi, aki részt vett a tuniszi Bardo Múzeum elleni merényletben, és akiket a biztonsági erők lelőttek - derült ki a tuniszi belügyminisztérium szóvivőjének csütörtöki közleményéből.
2015. március 19. 12:40 Bundesliga - Dárdaiék Stieberék ellen Válogatottbeli játékosa ellen vezetheti csatába csapatát Dárdai Pál, a Hertha BSC megbízott vezetőedzője, aki a Stieber Zoltánnal felálló Hamburger SV vendége lesz együttesével a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót