2020. november 28. 15:21 LMP: a lehető legtovább maradjanak nyitva az SNI-iskolák Ungár Péter hangsúlyozta, hogy a távoktatás nem tud alternatívája lenni a korai és egyéb más gyógypedagógiai fejlesztéseknek.
2020. november 28. 15:10 Kásler Miklós szerint még semmi sem biztos vakcina-ügyben A miniszter azt írta, hogy még egyetlen vakcina esetében sem jelenthető ki, hogy szövődmények nélkül képes védettséget biztosítani. De a magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást.
2020. november 28. 14:48 Cserbenhagyót keresnek a szolnoki rendőrök Az autós balesetet okozott, de megállás nélkül továbbhajtott.
2020. november 28. 14:36 Skót miniszterelnök: látótávolságban a függetlenség Szerinte a Skóciában élők többsége már támogatja a függetlenségi törekvést.
2020. november 28. 14:24 Szlávik János: koronavírus-fáradtságra is megoldást jelenthet a vakcina Az osztályvezető főorvos azt reméli, hogy karácsonyig tetőzhet a járvány.
2020. november 28. 14:10 A régészeket is meglepte, hogy mire bukkantak a Citadellánál A sokat látott régészeket is meglepte az az első világháborús ágyútalp, ami a Citadella régészeti feltárása során bukkant elő a föld alól. A munkák befejeződtek, a fellelt kincsekről Kőrösi Gábor, a Várkapitányság NZrt. kommunikációs és marketingigazgatója nyilatkozott.
2020. november 28. 13:51 Verstappen megelőzte Hamiltont a harmadik szabadedzésen A sorrend Verstappen, Hamilton, Bottas, Albon.
2020. november 28. 13:28 Negyed óra alatt 363 cég jelentkezett az újabb beruházási támogatásra A 61 milliárd forintos keretből beruházásra kaphatnak támogatást, ha vállalják, hogy nem bocsátanak el dolgozót.
2020. november 28. 13:12 Drámai képet mutat a férfiak megtermékenyítő képessége A terméketlen párok nagyjából felénél a férfi állapota akadályozza a gyermekvállalást.
2020. november 28. 12:55 Fehérbe öltöztette a tájat a hidegcsepp - fotók Van, ahová már megérkezett a lehűlés és a csapadék, és fehérbe öltöztette a tájat.
2020. november 28. 12:30 Kisokos a téli autózáshoz a fagyállóktól a hasznos felszereléseken át a motormelegítésig Már jó ideje fagypont alatt vagy a körül van a hőmérséklet, ezért legkésőbb most érdemes felkészíteni az autónkat – no és magunkat – a téli közlekedésre. Íme sok-sok hasznos tudnivaló.
2020. november 28. 12:23 Kövér László: itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait A házelnök szerint reformra érett az Európai Unió.
2020. november 28. 12:12 Mourinho arra számít, hogy nyomás alatt lesz a Chelsea A tabellát 2014 augusztusa óta először vezető Tottenham a harmadik helyen álló Chelsea-hez látogat vasárnap.
2020. november 28. 11:55 Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás A támogatás maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint.
2020. november 28. 11:46 Virológus: a koronavírusnál nincs értelme nyájimmunitásban gondolkodni A szakember szerint a most kifejlesztett ellenanyagok valószínűleg hosszú évekig hatásosak lesznek.
2020. november 28. 11:39 Elber szerint jelenleg Lewandowski a világ legjobb labdarúgója Lewandowski az előző idényben 47 tétmérkőzésen 55 góllal segítette a Bayernt.
2020. november 28. 11:11 Új szabályok jönnek, ha javíttatni kell A vásárló érdekét szolgáló módosítások lépnek életbe januártól.
2020. november 28. 10:51 SZFE: bukták az őszi félévet a hallgatók A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának közölte: az őszi félév nem számít bele a tanulmányokba, azt be kell pótolni.
2020. november 28. 10:45 Percről percre - a koronavírus-járvány hírei szombaton Szomorú rekordok dőltek itthon és a nagyvilágban is.
2020. november 28. 10:39 Virtuális adventi kalendáriumot indít a Müpa és az Opera Decemberben mindennap kinyílik a Müpa digitális adventi kalendáriumának egy-egy ablaka, amelyek mögött minden alkalommal irodalmi különlegességek, klasszikus és könnyűzenei csemegék vagy exkluzív, eddig soha nem látott felvételek lesznek elérhetők. Online adventi naptárba rendezett vadonatúj felvételekkel ajándékozza meg közönségét a Magyar Állami Operaház is.
2020. november 28. 10:26 A buszvezetőnél nem vehet jegyet, ha itt száll föl December 1-től bővül azon autóbusz-állomások köre, ahol megszűnik az autóbusz-vezetői jegyértékesítés.
2020. november 28. 10:07 Fontos felfedezés védheti a méheket A háziméhekre veszélyes egyik gyakori rovarirtószer mézben való kimutatására fejlesztettek ki egyszerű és hatékony módszert kanadai kutatók.
2020. november 28. 09:51 Nyolcvan strand megújulva várja majd a nyarat A zánkai, a balatonfenyvesi, a dunabogdányi, az abádszalóki és a tiszalöki szabadstrand is megszépül.
2020. november 28. 09:34 Ismét átalakítja a bíborosi kollégiumot Ferenc pápa Tizenhárom új bíborost kreál Ferenc pápa szombaton a Vatikánban járványidőszakban tartott konzisztóriumon, amely ismételten átalakítja a bíborosi testület földrajzi összetételét, növelve a pápaválasztók számát.
2020. november 28. 09:15 Minden eddiginél több áldozata van a koronavírusnak, hatezer fölött a fertőzöttek száma A beazonosított fertőzöttek számában már megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon, és a kórházi dolgozók körében gyorsteszteléssel kiszűrtek is.
2020. november 28. 08:57 Bővít a Lufthansa Szegeden Java és JavaScript fejlesztők, tesztelők és adatmérnökök felvételét tervezi az idén megnyílt szegedi irodájába a Lufthansa Systems Hungária, az ott dolgozó szakemberek létszámát a jelenlegi 17-ről legalább 30 főre emelve.
2020. november 28. 08:43 Újabb százezrek betegedtek meg világszerte 674 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma, 10 658 ember halálát okozta a betegség. A listát továbbra is az Egyesült Államok vezeti, Európában a franciáknál a legrosszabb a helyzet.
2020. november 28. 08:30 Justin Timberlake hihetetlen gesztusa Emlékezetessé tette egy családnak a hálaadás napját a sztár.
2020. november 28. 08:10 Rangadó a füvön és a vízben - sport a tévében Fontos meccset is játszik az FTC labdarúgásban és vízilabdában is. A futballnagyüzem mellett lesz Forma-1, míg a női kézilabda-válogatott idei első meccsén szerepel.
2020. november 28. 07:50 Már jelentkezik a koronavírus hatása a magyar halálozási adatokban Az előző hónapban több mint 12 ezren hunytak el, ami a tavaly októberinél 15 százalékos halálozási többlet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
2020. november 28. 07:30 Dianás cukorral próbálta magyarázni az ittas vezetést A szakértő cáfolt, így jöhet a vádemelés.
2020. november 28. 07:00 Éveken belül eltűnhet a diótermés a kiskertekből Immár az egész országban tömegesen pusztul a diótermés A dióburok-fúrólégy ellen csak a vegyszeres kezelés lenne hatásos, de a helyzet korántsem ilyen egyszerű.
2020. november 28. 06:30 Változtattak a sebességhatárokon a magyar utakon Többségében csökkent a megengedett legnagyobb sebesség, de négy helyen már gyorsabban lehet hajtani.
Magyar Péter reagált, mégsem az lesz az Országgyűlés Hivatalának új főigazgatója, akit korábban jelöltek