2024. június 30. 11:46 Vitézy Dávid még nem adta fel Alkotmányjogi panaszt nyújtott be Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelölt a június 9-ei választási eredmény miatt, derül ki az Alkotmánybíróság honlapjáról.
2024. június 30. 11:30 "Egyedül nem mernék belevágni", avagy mire elegendő az otthonfelújítási program 7 millió forintja Három- és négymillió forint közötti összegbe kerülhet egy hagyományos Kádár-kocka felújítása, igaz, ebben nincs benne mondjuk egy kazáncsere. Összegyűjtöttük, hogy mit kell tudni a hétfőn induló otthonteremtési programról.
2024. június 30. 11:11 Az angolok már szombaton ünnepelték Jude Bellinghamet Figyelmeztető az angol futball és az angol válogatott számára az olaszok szombati (le)szereplése. Gareth Southgate csapata csak picivel produkált jobb mérleget a csoportkörben, mint 2021-es döntőbeli ellenfele, a Squadra Azzurra, s az elmúlt napokban ment a fogadkozás, hogy az egyenes kieséses szakasz előtt ment a fogadkozás: mostantól minden jobb lesz, feljavul a válogatott. Az olaszok példája mutatja, nem olyan egyszerű az…
2024. június 30. 10:53 Keményen felléptek Bécsben Orbán Viktorék az Európai Unió új vezetői ellen Patrióta kiáltványt fogadott el az európai jövőért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével közösen vasárnap délelőtt - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2024. június 30. 10:42 Hatalmas baleset, teljes útzár a pótkocsis ütközés után Baleset miatt lezárták a 45-ös főutat Szentes és Kunszentmárton között vasárnap délelőtt - közölte a katasztrófavédelem.
2024. június 30. 10:35 Túlszámlázott, majd undorító dolgot kért a taxishiéna Már bíróság előtt áll az a férfi, aki ittas nőknek ajánlott taxi-szolgáltatást. Egy-egy fuvar után hatalmas összeget kért, amelyet a fiatal utasok szexszel egyenlíthettek volna ki.
2024. június 30. 10:16 Hatalmas jobboldali áttörés várható, már voksolnak Emmanuel Macron politikai jövőjéről Megkezdődött Franciaországban az előre hozott kétfordulós nemzetgyűlési választások első fordulója vasárnap reggel, több mint 49 millió választópolgár a parlament alsóházának 577 képviselőjét választja meg öt évre.
2024. június 30. 09:59 Új kínai követelés a Holddal kapcsolatban Kína külföldi tudósoknak is hozzáférhetővé teszi a Csang'o-6 űrszonda által a Hold „sötét” oldaláról hozott kőzetmintákat. Egyben felszólította az Egyesült Államokat, hogy számolja fel a tudományos együttműködés akadályait.
2024. június 30. 09:41 Itt vannak a képek Orbán Viktor tárgyalásáiról Fotót közöltek arról a tárgyalásról, amelyet Orbán Viktor folytatott Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel.
2024. június 30. 09:26 Holttest a bányatóban, rejtély, hogy ki lehet az áldozat Ismeretlen férfire bukkantak a várpalotai horgásztóban
2024. június 30. 09:10 Cicaharcot lát Deutsch Tamás, két nevet is megemlített Háborúpárti együttműködés jött létre a baloldalivá vált Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok között - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az EP-választások utáni fejleményekről szólva a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2024. június 30. 08:53 Valószínűtlenül meleg a Velencei-tó, de mi van a Balatonnal? Agárdnál 26 és fél fokot mértek a vasárnap reggeli hivatalos adatok szerint. Amúgy fél fokot hűlt a tó, ami meglepő a szombati hőség után, de a szél "besegíthetett".
2024. június 30. 08:35 Rendkívüli szigorítás lép életbe az egyik fővárosi hídon A Csepel-sziget északi részén Budapest XXI. és XX. kerületét összekötő Gubacsi híd állapota az utóbbi években sokat romlott, így a korábbi üzemengedély június 30-ig volt érvényben. Emiatt a hídon a közelmúltban terheléses vizsgálatot végeztek, hogy megállapítsák, a híd alkalmas-e június 30-a után is a vasúti közlekedésre.
2024. június 30. 08:17 Már Joe Biden felesége is megszólalt a férjéről Jill Biden first lady férje folytatódó támogatására kérte a Demokrata Párt vagyonos pénzügyi donorjait a vitán nyújtott gyenge teljesítményt követően szombaton több, zárt körben rendezett találkozón.
2024. június 30. 08:00 A gyakori járatkésések oka: Európa légtere megtelt – mondja a szakértő Európa legnépszerűbb nyaralóhelyein mindig is sűrű a légi forgalom és a fennakadások hatással lesznek az egész kontinens légi közlekedésére –mondta az InfoRádióban Varga G. Gábor légi közlekedési szakértő.
2024. június 30. 07:40 Délelőtt még dicsérték, délután már mennie kellett - meghökkentő döntés Budapesten Miközben péntek délelőtt Karácsony Gergely még a Főkertet és a fővárosban kialakított "méhlegelőket", délutánra kiderült, hogy elküldték Zakar Andrást, a Főkert eddigi vezérigazgatóját.
2024. június 30. 07:22 Rosszul lett a magyar sztárzenész felesége a repülőn - Mága Zoltán levelet írt Rosszul lett Mága Zoltán felesége egy Törökországba induló repülőn. Leszálltak, de ezért három órán át várakozott a többi utas. A közismertt zenész elnézést kért, és kompenzálta a repülőn maradókat.
2024. június 30. 07:05 Erre nagyon figyeljen, ha a szomszédba készül autóval Horvátországban ismét bevezetik az autópályákon a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az útdíjak. Az emelt tarifák szeptember 30-ig lesznek érvényben - tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC).
2024. június 30. 06:51 Az olasz kapitány megmagyarázza A címvédő olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Luciano Spalletti szerint a két csapat közötti tempókülönbség volt a döntő a Svájc elleni szombati nyolcaddöntőben a németországi Európa-bajnokságon.
2024. június 30. 06:30 Változnak az áramszámlák, jön az MVM kéthetes leállása Július elsejétől a számlázási rendszer előreláthatóan két hétig leáll az MVM és az E.ON közötti nagy informatikai átállás miatt. Van azonban egy jó hír is.
2024. június 30. 06:00 A világ talán legdrágább autóját videóztak le Londonban - mutatjuk Az Aston Martin Bulldog értékét 15 millió fontra, vagyis majdnem 7 milliárd forintra becsülik.
2024. június 30. 05:05 Vasárnap nagyot változik az időjárás Tetőzik a meleg, igazi strandidő várható, majd vasárnap este hidegfront érkezik.
2024. június 29. 23:25 Németország jutott tovább Dánia ellen A Németország-Dánia mérkőzés végeredménye 2-0.
2024. június 29. 23:03 Már két góllal vezetnek a németek Dánia ellen Nagyjából huszonöt percnyi kényszerszünet után folytatódhatott a labdarúgó Európa-bajnokságon a házigazda Németország Dánia elleni nyolcaddöntője, melyet vihar miatt szakítottak félbe szombaton.
2024. június 29. 22:04 Vihar miatt áll a német-dán nyolcaddöntő Vihar miatt félbeszakították szombaton a házigazda Németország Dánia elleni nyolcaddöntőjét a labdarúgó Európa-bajnokságon.
2024. június 29. 22:00 Bajban van, aki felnőtt, és nem edz A testedzés hiánya miatt világszerte csaknem 1,8 milliárd felnőtt van kitéve olyan betegségeknek, mint a rák, stroke, demencia és cukorbetegség, és a helyzet csak egyre romlik - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentése.
2024. június 29. 21:39 Nagyot csökkent az autógyártás az Egyesült Királyságban A brit autók fő célországa továbbra is az Európai Unió.
2024. június 29. 21:15 A jobboldali pártok kapcsolatairól tárgyal Bécsben Orbán Viktor - a nap hírei Az európai jobboldali pártok kapcsolatainak elmélyítéséről tárgyal holnap Bécsben Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke. Az ügyfelek haladéktalan kártalanítására szólítja fel a bankokat az MNB az Apple jogosulatlan terheléseinek ügyében. Magyarország jelentős részén másodfokú lesz a figyelmeztetés vasárnap a hőség miatt.
2024. június 29. 20:53 Meglepő, de ezért is pénzt kér a Mol Az új látogatóközpontba történő belépés ugyan ingyenes, a SkyDeck nevű kilátóterasz megtekintése belépőjegyhez kötött
2024. június 29. 20:35 Ukrán külügyminiszter: igazságos béke nélkül új háború lesz Amennyiben a béke igazság nélküli, új háború lesz - figyelmeztetett Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton, a 17. Dubrovniki Fórum nemzetközi kül- és biztonságpolitikai konferencia zárónapján.
2024. június 29. 20:17 Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. június 29. 19:58 Svájc simán verte Olaszországot A címvédő olasz válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a magyarok csoportjából továbbjutott Svájctól a németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati nyolcaddöntőjében, ezzel búcsúzott a további küzdelemtől.
2024. június 29. 19:35 Teljesülhet a nagy álom: LeBron James egy csapatban játszhat a fiával az NBA-ben A Los Angeles Lakers a draft 55. helyén szerezte meg a 19 éves Bronny James játékjogát. Sajtóhírek szerint édesapja új, három évre szóló, 160 millió dolláros szerződést kaphat a csapatnál.
2024. június 29. 19:17 326 ezren vettek részt a Múzeumok éjszakája programjain Megvan a következő rendezvény időpontja.
2024. június 29. 18:59 Bárki átélheti az űrutazást Budapestről Bemutatták az első teljesen magyar fejlesztésű, VR technológiával felszerelt szimulációs űrkabint Budapesten. A SpaceBuzz-HU, amellyel virtuális űrutazást lehet tenni, a bolygónk törékenységét bemutató oktatási program részeként ingyenesen juthat el magyar iskolákhoz.
11:33 Drótcsapdát állított a beszökdöső kutyának, majd vasvillával támadt az állat segítségére siető szomszédra