2024. július 30. 22:12 BL-selejtező - Nem volt elég a Ferencvárosnak az első meccs 5-0-ja 7-1-es összesítéssel jutott a magyar bajnok a BL-selejtezők harmadik fordulójába. Valamelyik főtáblán már biztosan ott lesz.
2024. július 30. 21:47 Jön Anastacia, a Brand New Heavies és a Morcheeba is - Paloznakra A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának - közölték a szervezők kedden.
2024. július 30. 21:33 Komoly javaslat érkezett a Duna "belépcsőzésére" - a nap hírei Az Európai Bizottság vizsgálja azt a magyar szabályozást, amely könnyített eljárással juttatná uniós vízumhoz az orosz és a belarusz állampolgárokat. Ukrajna kész megoldani a Szlovákiával összefüggő olajszállítási kérdéseket, Magyarországról nem esett szó. Angliában belehalt sérüléseibe egy 9 éves kislány, ezzel 3-ra emelkedett a tegnapi késelés halálos áldozatainak száma. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.
2024. július 30. 21:20 Milák Kristóf és Németh Nándor éremért úszik, páston a kardcsapat – a magyarok szerdai programja Nagy napja lehet a szerda a magyaroknak a párizsi olimpián Milák Kristóf és Németh Nándor éremért úszik, pástra lép a kardcsapat. A férfi kézilabda-válogatott a norvégokkal kezd már reggel kilenckor. Két sportlövőnknek eljött a kedvenc száma.
2024. július 30. 21:08 Háromgólos vereség a spanyoloktól A nagyon sok hibával játszó magyar válogatott 10-7-es vereséget szenvedett a spanyoloktól a férfi vízilabda-tornán. A továbbjutás ettől nem forog veszélyben, de a folytatásban élesebben kell játszani.
2024. július 30. 21:00 Hihetetlen fölénnyel, 1. helyen jutott döntőbe Milák Kristóf 200 m pillangón Rettentő lazán sétált ki a medencetérbe, demoralizáló lassúsággal állt fel a rajtkőre, azonban utána mindenkit állva hagyott a "rejtőzködő" magyar. Márton Richárd, a szám másik magyarja nem jutott döntőbe.
2024. július 30. 20:44 Németh Nándor 3. legjobb idővel jutott az úszók királyszámának döntőjébe 100 m gyorson tökéletes erőbeosztással verekedte be magát a szerdai fináléba a párizsi olimpián. Csak a volt és a jelenlegi világcsúcstartó, a román Popovici és a kínai Pan előzte meg őt.
2024. július 30. 20:32 Nem tudott uralkodni magán egy szegedi "csillagos" Szakápolójára és körletfelügyelőjére is rátámadt. Minden előzmény nélkül.
2024. július 30. 20:19 Amerikai filmdíjat nyert a Mesterjátszma A Mesterjátszma című pszichothriller írója Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor, producere Szurmay János, Szabó Máté, Ruzsinszki Ádám és Nikolits György. Az operatőr Másik Szőke András, a vágó Szalai Károly, a zeneszerző Keresztes Gábor.
2024. július 30. 20:06 Szexista megjegyzése miatt eltávolították az Eurosport egyik veterán kommentátorát Bob Ballard nehezményezte, hogy az ausztrál úszók a medencét elhagyva kicsit készülődtek az érmek átadása előtt.
2024. július 30. 19:54 Átadták a nemzeti könyvemlékezet „nagytemplomát” Piliscsabán A TSPC tervei alapján a WHB és a Fejér-B.Á.L. által kivitelezett, könyvet formáló épület különleges megoldásai közé tartozik a finombeton, a süttői mészkő és az üveg felhasználása.
2024. július 30. 19:42 A legvégsőhöz folyamodtak egy medve ellen Észak-Olaszországban Kilőttek az olasz hatóságok kedden egy veszélyesnek ítélt nőstény medvét, amely nemrég megsebesített egy francia turistát az észak-olaszországi Trento megyében.
2024. július 30. 19:30 Golovin Vlagyimir: felelőtlenek voltunk A szövetségi kapitány és a játékosok szerint is elveszített egy pontot a női kézilabda-válogatott Angola ellen. A döntetlen okának a sok hibát és a fellazult védekezést tartják. A csapat csütörtökön a spanyolok ellen harcolhatja ki a továbbjutást a párizsi olimpián.
2024. július 30. 19:14 Már teljes határzárat követelnek Németországban – legalább 2026-ig Tartományi belügyminiszterek közös nyilatkozatban követelik a szövetségi kormánytól a labdarúgó Európa-bajnokság idején bevezetett határellenőrzés fenntartását „amíg az Európai Unió külső határait nem biztosítják jobban”.
2024. július 30. 19:02 Szijjártó Péter szerint balti propaganda zajlik Magyarországgal szemben Ráadásul újra. A téma a Nemzeti Kártya-program, amelybe orosz és fehérorosz állampolgárok is bevehetők.
2024. július 30. 18:50 Tömeges szabadulás a marokkói börtönökből - királyi parancsra Így ünnepel VI. Mohamed marokkói uralkodó.
2024. július 30. 18:34 Változhat a többi felvételiző besorolási döntése a sok elszámolt pont miatt? Sokakban merülhettek fel kérdések az új, bonyolultabb pontszámítási rendszer miatt, de az Oktatási Hivatal mindenki jelzését megvizsgálja.
2024. július 30. 18:17 Oroszországnak "esze ágában sincs" beavatkozni az amerikai elnökválasztásba A Kreml határozottan visszautasítja és abszurdnak tartja azon amerikai titkosszolgálati állításokat, amelyek szerint Oroszország annak lehetőségét keresi, hogyan avatkozhatna be többféle módon is a novemberben esedékes amerikai elnökválasztásba.
2024. július 30. 18:05 Tálas Péter: ismét érzékelhetők hidegháborús jelenségek Oroszország és a NATO között Az Egyesült Államok és a NATO elrettentési stratégiájának a része lehet, hogy Washington 2026-tól a hidegháború óta először ismét olyan fegyverrendszereket telepíthet Németországba, amelyek elérhetik Oroszország területét – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
2024. július 30. 17:52 Kecskepestissel küzdenek a görögök Az egész ország területén megtiltották a juhok és kecskék szállítását.
2024. július 30. 17:40 Veszélyes jelenségre figyelmeztetnek Szlovákiában A szlovák munkavállalók alulképzettsége és a szakképzett munkaerő külföldre távozása hosszú távon komolyan veszélyezteti a szlovák gazdaság helyzetét. A kormánynak sürgősen foglalkoznia kellene a hosszú távú munkaerőhiánnyal – figyelmeztetett a Szlovák Munkáltatók Országos Szövetsége.
2024. július 30. 17:28 Ennyi pénzt érnek a párizsi olimpia érmei Az idei érmek kissé eltérnek a történelmi hagyományoktól, ugyanis egy szokatlan elem is került beléjük.
2024. július 30. 17:16 Rovarapokalipszis egy Rhode Island-i strandon – videó Végtelennek tűnő szitakötőraj lepett el szombaton egy fürdőzőkkel teli strandot Rhode Island államban.
2024. július 30. 17:05 Bukás 1 százalék, jegyátlag 3,8 - Rengeteg számot közzétett a kormány az érettségiről Az Oktatási Hivatal (OH) által hétfőn közzétett adatok alapján megállapítható, hogy az érettségi vizsgaidőszak eredményesen zárult, az új rendszer jól működött - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2024. július 30. 16:54 Bauer Bence: botrányos döntést hozott a német alkotmánybíróság Rövid távon stabilizálta a német választási rendszert, de jogelméletileg és a demokratikus államberendezkedés szempontjából botrányos döntést hozott a Német Szövetségi Alkotmánybíróság – mondta a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének igazgatója.
2024. július 30. 16:40 Sós Csaba: ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa olimpián A szövetségi kapitány szerint mindenki tartalékol az előfutamokban, de Milák Kristóf bemutatkozása biztató volt 200 méter pillangón a párizsi olimpián.
2024. július 30. 16:28 Komoly fordulat állt be a lakossági állampapírok piacán Meglódultak a lakossági állampapírok értékesítési számai: az ÁKK közlése szerint múlt héten mindegyik lakossági papír kereslete nőni tudott, a legtöbbet a FixMÁP-ból vették a magyarok, ezt a bónusz állampapír, majd a MÁP Plusz követte.
2024. július 30. 16:16 Elhunyt a legendás bokszkapitány Kedden hajnalban elhunyt idősebb Balzsay Károly mesteredző, a magyar ökölvívó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
2024. július 30. 16:05 Drámai döntetlent játszott a női kézilabda-válogatott Angola ellen A magyar csapat öt góllal is vezetett, de aztán sokáig futnia kellett az eredmény után a kellemetlen stílusú Angola ellen. A végén Klujber Katrin hetest rontott, így 31-31 lett az eredmény.
2024. július 30. 15:57 Teljes káosz az M7-esen kifelé - ne tervezzen vele! Kamion és kocsi ment össze.
2024. július 30. 15:49 Az albánok a turizmust és a közbiztonságot féltik az olasz menekülttáborok miatt Augusztusban kezdi meg működését Albániában az a két tábor, ahova Olaszországból helyeznek át illegális bevándorlókat a két ország által kötött megállapodás értelmében.
2024. július 30. 15:38 Újabb veszteség érte a színház világát Elhunyt 96 éves korában, hétfő este Dariday Róbert színművész, a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja - adta hírül a teátrum igazgatója.
2024. július 30. 15:28 Új helyettes az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőségében Orbán Viktor miniszterelnök az Országos Kórházi Főigazgatóság új főigazgató-helyettesévé Raffay Bálintot nevezte ki – olvasható a Magyar Közlönyben.
2024. július 30. 15:17 Már lehet pótfelvételezni, nyolcezer helyet hirdettek meg Azok jelentkezhetnek a pótfelvételiben, akik az idei általános felvételi eljárásban nem jelentkeztek vagy nem sikerült a felvételijük.
2024. július 30. 15:06 Akár duatlonra is módosíthatják a triatlont a Szajna rossz vízminősége miatt A nyílt vízi úszással ellentétben a triatlonnak nincs alternatív helyszíne a párizsi olimpián – mondta az InfoRádióban a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója. Lipták Tamás hozzátette: ha szerdán sem lehet megrendezni a férfiak és a nők versenyét, újabb halasztás következik. Pénteken viszont mindenképpen elrajtol a mezőny, az viszont kédéses, hogy milyen versenyformátumban.