2007. február 14. 06:16 Elnökké választották Türkmenisztánban Berdimukhammedovot A szavazatok 89,23 százalékával február 11-én Türkmenisztán elnökévé választották az eddigi ügyvezető államfőt, Gurbanguly Berdimukhammedovot.
2007. február 14. 06:16 Mégis életveszélyesek a Nagymező utcai fák? Életveszélyesnek minősítette a Nagymező utcai fákat egy új szakvélemény, amely a korábban WK Bt. által készítetett szakvéleménnyel ellentétben a fák azonnali kivágását kezdeményezi - közölte a Nagymező utcaiak Érdekvédő Egyesületének elnöke. A fák eltávolításával megkezdődhetne az oda tervezett mélygarázs építése.
2007. február 14. 06:11 Jó évet zárt az OTP Bankcsoport Az OTP Bankcsoport tavaly 187,5 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a nem auditált, konszolidált, nemzetközi jelentési szabvány alapján. Ez 18,4 százalékkal haladja meg a 2005-ös eredményt.
2007. február 14. 06:08 Mona Lisa miatt sztrájkolnának Sztrájkra készülnek a párizsi Louvre teremőrei. Fizetésemelést szeretnének, mert úgy gondolják, túl nagy a felelősségük Leonardo da Vinci festménye, a Mona Lisa épségéért.
2007. február 14. 05:44 Számítógépes tanfolyam az életfogytiglanra ítélteknek Az országban két helyen összesen tizenegyen töltik tényleges életfogytiglani börtönbüntetésüket - mondta el a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese. Biczó László dandártábornok hozzátette: a börtönrészlegek kialakításánál figyelembe vették, hogy a rabok egész életüket ott fogják tölteni.
2007. február 14. 05:33 Hihetetlen képek: amikor a hullámok is megfagynak Immár tizenegy napja a hó az úr az Egyesült Államok északkeleti területein. A rekordméretű havazás több települést is teljesen beterített, és elvágott a külvilágtól. Az előrejelzések újabb hóviharokra figyelmeztetnek.
2007. február 14. 05:23 Egy boldogtalan világsztár: "itt akarok nagyot alkotni" Robinho kedden sajtótájékoztató keretében beszélt a körülötte kialakult szóbeszédekről, miszerint elhagyni készül a Real Madrid labdarúgó-csapatát. A brazil játékos továbbra is a spanyol gárdánál képzeli el jövőjét, azonban mindenképp szeretne több játéklehetőséget kapni.
2007. február 14. 05:12 A kisváros, ahol szemétbe dobták a közlekedési lámpákat Egy német városban megszüntették az összes közlekedési lámpát a felelősségteljes vezetést támogató európai uniós projekt keretében. A szlogen: "egy kisváros legyen kisváros".
2007. február 14. 05:06 Szenzációs hangfelvétel Anna Nicole Smith haláláról Nyilvánosságra hozták azt a hangfelvételt, amelyen Anna Nicole Smith ápolója segítséget kért, miután szobájában rátalált a volt playmate-re. Közben már négyen állítják, hogy a sztár kislánya az ő gyerekük.
2007. február 14. 04:51 Kétéves kislány játszotta ki a repülőtéri ellenőrzést Egy kétéves kislánynak, szüleitől elszökve sikerült feljutnia az Egyiptomba tartó gépre a nürnbergi repülőtéren. A gyerekre az egyik stewardess lelt rá az egyik ülésbe csatolva.
2007. február 13. 22:32 Tanulmánykötet jelent meg a romák foglalkoztatási esélyeiről A cégek társadalmi felelősségvállalásának egyik példája az a ma megjelent tanulmánykötet, amely a romák foglalkoztatási esélyeiről szól, és amelynek megjelenését három magáncég összefogása tette lehetővé.
2007. február 13. 21:52 Kokaint szippantott diákjai előtt a tanár Diákjai előtt szippantott kábítószert egy helyettesítő tanár egy amerikai iskolában. A pedagógust a tanulók jelentették föl.
2007. február 13. 21:04 Benedek Tibor parádés visszatérése Világbajnoki előkészületi mérkőzésen 8-8-as döntetlent játszott az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a szintén a szűk nemzetközi élvonalhoz tartozó olasz nemzeti együttessel Kecskeméten. A hosszú kihagyás után visszatérő Benedek Tibor 4 gólt dobott.
2007. február 13. 20:44 Amit a vizitdíjról tudni kell Csütörtöktől minden orvos-beteg találkozóért alapesetben 300 forintot kell fizetni. A pénzt háromféleképpen lehet befizetni - készpénzben, vizitdíj automatán keresztül, illetve mobiltelefonnal. Az egészségügyi miniszter szerint az orvosok és az intézmények többsége felkészült a változtatásra.
2007. február 13. 20:37 Kiraboltak egy gyógyszertárat Budapesten Kiraboltak egy gyógyszertárat Budapesten kedden este - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
2007. február 13. 20:29 Külön utakon készülnek a klasszisok Bár még fél év hátra van az év legfontosabb kajak-kenu eseményéig a magyar csapat már megkezdte a felkészülést. Az augusztus 8. és 12. között sorra kerülő duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra történő tökéletes felkészülés érdekében már február közepén vízre szállnak a magyar kajak-kenu válogatott tagjai: van aki Ausztráliában, van aki Brazíliában, van aki az Egyesült Államokban, és akad olyan is aki Dél-Afrikában kezdte a felkészülést.
2007. február 13. 20:05 Pénteken összeül a parlament nemzetbiztonsági és rendészeti bizottsága Pénteken tartja együttes ülését a parlament nemzetbiztonsági és rendészeti bizottsága, amelyet a két testület elnöke Szilvásy György kancellárminiszter kérésére hívott össze.
2007. február 13. 20:00 Meg akarták gyilkolni a brit miniszterelnököt Valószínűleg a brit miniszterelnök meggyilkolására készült az a volt képviselőjelölt, aki 2006-ban a Brit Nemzeti Párt színeiben indult a választásokon. A férfi azért akart végezni Tony Blairrel, mert attól tartott, polgárháború készül Nagy-Britanniában.
2007. február 13. 19:43 Gyurcsány: nem érzem magam magányos farkasnak A miniszterelnök szerint az MSZP-ben nincs politikai megosztottság a reformok miatt. Gyurcsány Ferenc közölte: nem érzi, hogy engedményt kellene tennie pártjának.
2007. február 13. 18:58 Több százan tüntettek a sárvári kórházért A sárvári városi kórház fenntartása mellett tüntettek hatszázan a kisváros főterén. A demonstráción a kórház több orvosa is hangsúlyozta: az alapellátás is veszélybe kerülhet a térségben, hiszen a kórház ügyeleti központként is működik.
2007. február 13. 18:47 Közzétette 3600 méteres zuhanásának felvételét Közzétette a zuhanása közben készült felvételeket az a férfi, aki tavaly decemberben túlélt egy félresikerült, 3600 méter magasról végrehajtott ejtőernyős (skydive) ugrást. Michael Holmes életét azok a szederbokrok mentették meg, amelyekre rázuhant.
2007. február 13. 18:29 Visszavágott a Ferrari A hétfői vesszőfutás után visszavágott a kritikusoknak a Ferrari a barcelonai kollektív Forma-1-es tesztsorozat második napján. Az elmúlt hetekben szintén gyengélkedő Renault is jelentősen javított.
2007. február 13. 18:22 "Gyakorlatilag azonos" a brit és a magyar H5N1 vírus "Igen magas szintű hasonlóságot" állapított meg a keddre elkészült hivatalos vizsgálat a Nagy-Britanniában és a Magyarországon észlelt madárinfluenza-vírus között - jelentette be kedden kora este Londonban a brit helyettes főállatorvos.
2007. február 13. 17:34 Irak lezárta iráni és szíriai határát Irak kedden lezárta közös határát Iránnal illetve Szíriával és meghosszabbította az éjszakai kijárási tilalom időtartamát a bagdadi biztonsági terv keretében.
2007. február 13. 17:24 Akár mormon elnöke is lehet az Egyesült Államoknak Újabb politikus jelentette be, hogy indulni kíván az Egyesült Államok elnöki posztjáért: a republikánus politikusok közül először Mitt Romney hozta nyilvánosságra, hogy kandidál az elnökségre.
2007. február 13. 17:04 Valószínűleg Kalasnyikovval lőtték a rendőrpalotát Ritkán találkoznak a rendőrök olyan fegyverrel, amilyennel az Országos Rendőr-főkapitányság épületére lőttek rá kedd hajnalban. A támadáshoz használt sorozatlövő fegyver a szakértői vélemény szerint 7.62-es kaliberű - mondta a főkapitányság szóvivője.
2007. február 13. 16:23 Lezuhant egy kisrepülőgép Moszkvában Felszállás után lezuhant egy kisrepülőgép a moszkvai vnukovói repülőtéren. Az orosz katasztrófaminisztérium szerint a Berlinbe induló repülőgépen csak a személyzet tartózkodott.
2007. február 13. 16:20 Főállatorvos: nincs bizonyított kapcsolat a brit és a magyar madárinfluenza között Az országos főállatorvos keddi sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy bármilyen bizonyítható okozati kapcsolat lenne a nagy-britanniai és a magyar madárinfluenza-megbetegedések között.
2007. február 13. 15:52 Fidesz: a "sánta puma modell" uralkodik Rossz pályán halad a magyar gazdaság, a "sánta puma modell" uralja a gazdaságpolitikát a Fidesz alelnöke, Varga Mihály szerint.
2007. február 13. 15:37 A nagy sztároknak nem éri meg Budapestre jönni A ShowTime Budapest Kft. ügyvezetője szerint Csehországhoz képest Magyarországon négyszer nagyobb áfa terheli a koncertjegyeket. Brády Márton az InfoRádiónak azt mondta: a művészek szívesebben választják az anyagilag vonzóbb országokat, ugyanis az előadók részesülnek a bevételekből is. A Genesis a napokban mondta le budapesti fellépését.
2007. február 13. 15:17 A közszolgálatiak is sztrájkot fontolgatnak Sztrájkot terveznek jövő szerdára a közszolgálatban dolgozók, amennyiben a héten nem születik hamarosan megállapodás a kormány és a sztrájkbizottság egyeztetésein - közölte a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára.
2007. február 13. 15:15 A vártnál gyorsabban nőtt az euroövezet gazdasága A német és olasz gazdaság kiváló negyedik negyedéves teljesítménye miatt az euróövezet gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt és a növekedés üteme már szinte utolérte a hagyományosan jóval magasabb amerikai tempóhoz.
2007. február 13. 15:11 Részben megismerheti az Energia Klub a paksi dokumentumokat Csak részben, de mégis megismerheti az Energia Klub a Paksi Atomerőműben múlt októberben megkezdett kármentesítés szakmai dokumentációját - ezt a nem jogerős döntést hozta a Fővárosi Bíróság.
2007. február 13. 15:09 Gyurcsány: példa nélküli támadás A köztársaság egyik alapintézménye elleni, példa nélküli támadásnak nevezte a kormányfő a rendőrség Teve utcai székházánál történteket.
2007. február 13. 14:57 A szállodaiparba is beszáll Bill Gates Bill Gates is részesedést szerzett a Four Seasons luxusszállodákat működtető cégben.
Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai
13:28 Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve „Róka” volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája