2007. április 19. 12:03 Ötmilliós bírság a bliccelőknek Csehországban - igaz egyelőre korlátozott mértékben - az év elejétől már működik az elektronikus útdíj rendszere, és Szlovákiában is folynak az előkészületek a bevezetésére.
2007. április 19. 11:46 Persányi meglepődött, hogy eddig maradhatott Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterként számos olyan ügyet meg tud majd oldani, amelyeket egy szakpolitikus nem - mondta a hamarosan leköszönő környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Persányi Miklós.
2007. április 19. 11:18 Az SZDSZ januártól akarja a több-biztosítós rendszert Jövő januártól több-biztosítós finanszírozási rendszert kell bevezetni Magyarországon - jelentette ki az SZDSZ elnöke. Az egészségügyi miniszteri poszt jelöltje szerint az egészségbiztosítási rendszerben érvényesülnie kell a versenynek és a szolidarításnak.
2007. április 19. 10:53 A virginai mészáros: "Úgy halok meg, mint Jézus Krisztus" - képek, videó Videó üzenetet küldött a tévécsatornáknak első két áldozatának lelövése után a virginiai tömeggyilkos. "Eljött az idő, megtettem, amit kellett" - közölte a felvételen Cso Szung Huj, aki a videó mellett több szöveges üzenetet is postázott másik harminc diáktársának lemészárlása előtt.
2007. április 19. 10:25 Hétfőn teheti le az esküt a két új miniszter Várhatóan hétfőn teszi le a miniszteri esküt a parlamentben Horváth Ágnes és Fodor Gábor, ha az illetékes parlamenti bizottságok az ülés előtt meg tudják hallgatni őket.
2007. április 19. 10:24 Műholddal követnék az eltévedt időseket Egy brit politikus szerint nem lehetetlen, hogy az időskori elbutulásban, vagy Alzheimer-kórban szenvedő idősek mozgását műholdas navigációs rendszer segítségével kövessék nyomon hozzátartozóik a jövőben.
2007. április 19. 10:03 Sétáljon a budapesti csatornákban! Ha valaki kíváncsi arra, hogyan néz ki egy szennyvíz-elvezető csatorna, most megnézheti. A Fővárosi Csatornázási Művek a Föld Napi rendezvények keretében szombaton délelőtt várja a X. kerületben az érdeklődőket.
2007. április 19. 09:59 "Az egyetlen mód a pénzcsinálásra" Még ki sem fizette válófélben lévő feleségét, Paul McCartney azonban mégis kiszorult Nagy-Britannia leggazdagabb embereinek listájáról: már csak a százkettedik. A Chelsea labdarúgó-csapatának tulajdonosa, Roman Abramovics borsos árú válása ellenére is tartja a második helyet.
2007. április 19. 09:55 Gyurcsány: 2010-2014 között lehet euró A miniszterelnök szerint Magyarország 2010-2014 között vezetheti be az eurót. Gyurcsány Ferenc egy budapesti konferencián megfontolandónak tartja egy kormánytól független költségvetési hivatal felállítását.
2007. április 19. 09:49 Sajtós szivárogtatta ki a csúcspolitikusok beszélgetését Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök Irakról folytatott "titkos és személyes jellegű" beszélgetésének kiszivárogtatása miatt áll bíróság előtt a londoni kabinetiroda egyik kommunikációs munkatársa.
2007. április 19. 09:49 Az első képek a többmilliárdos gyerekről és apjáról Tagadhatatlan a rokoni szál a nemrég elhunyt egykori playmate, Anna Nicole Smith lánya, és a sztár korábbi barátja, Larry Birkhead között. Az apaságra nemrég egy DNS-vizsgálat derített fényt. A héthónapos kislányról nemrég fotók jelentek meg a bulvársajtóban, amelyeken apjával közösen szerepel. Akik látták ezeket, mind azt mondják: a kicsi éppen úgy néz ki, mint az édesapja.
2007. április 19. 09:11 Újraindult a forgalom a Hungária körúton Újraindult az autóforgalom a Hungária körúton a Hős utcánál. Korábban egy reggeli baleset miatt állt le a közlekedés: két autó ütközött össze, az egyik a villamossínen felborult, a másik keresztbe állt a körúton.
2007. április 19. 09:09 A gimnazista fiú és a tanárnő szexkapcsolata Nagy-Britanniában egy tizenötéves diákjával folytatott szexuális viszonyt egy tanárnő. Az akkor 29 éves asszony még azután is fenntartotta a viszonyt, hogy férjétől teherbe esett.
2007. április 19. 08:42 Elmaradt a bajnokavatás: 34 bajnoki után kikapott az Inter Az olasz bajnoki idényben először, kikapott az Inter. Ez azt jelenti, hogy a kék-feketéknek a hétvégi fordulóig tovább kell hűteniük a pezsgőt. Elmaradt a bajnokavatás.
2007. április 19. 08:36 Botrány: gyilkos vért kaptak a gyermekek! Sokak szerint kísérleti nyulaknak használták a brit orvosok azokat a gyermekeket, akik HIV-vel és halálos hepatitisszel fertőzött vért kaptak.
2007. április 19. 07:56 Nekivetkőzött az énekesnő - képekkel A jelek szerint a Girls Aloud énekesnője, Sarah Harding nem elégszik meg a popzenei sikerekkel, újabban a modellkedés felé is kacsingat.
2007. április 19. 07:37 Fodor Gábor: "Méltán lehetek büszke" A környezetvédelmi politika nem sikeres, a minisztérium észrevehetetlen - mondta az InfoRádiónak adott interjúban Fodor Gábor, miután az SZDSZ ügyvivői testülete környezetvédelmi miniszter-jelöltnek választotta.
2007. április 19. 07:22 Súlyos elvárásoknak kell megfelelnie az új miniszternek Az egészségügyi szakmai szervezetek azt várják, hogy az új miniszter kinevezése után érdemi egyeztetések kezdődjenek a szakmai szervezetek és a döntéselőkészítők között. Ugyanakkor mindannyian remélik, hogy az egészségügyi átalakítás bizonyos elemeit újragondolja a tárca. Ehhez a szervezetek mindegyike felajánlotta a segítségét Horváth Ágnesnek.
2007. április 19. 07:00 Nem bírnak a Margitszigetet elöntő szeméttel - képpel A korán jött meleg és a megváltozott szemetelési szokások miatt halmozódik fel a hulladék a Margitszigeten a hétvégéken - mondta a Főkert Zrt. igazgatója az InfoRádióban.
2007. április 19. 06:40 Ez maradt a gigantikus vadászból - képgaléria Lehangoló látványt nyújt a fénykorában a világ egyik legnagyobb vadász-tengeralattjárójának számító Kurszk. A 2000 nyarán elsüllyedt orosz atom-tengeralattjáró már csak egy hatalmas fémdarab az Északi Flotta egyik szárazdokkjában.
2007. április 19. 06:38 Bővíteni kellene Paksot? Minél hamarabb hozzá kell látni egy új erőműépítés előkészítéséhez - mondta el az InfoRádióban a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója. Aszódi Attila szerint a legegyszerűbb megoldás a paksi atomerőmű bővítése lenne.
2007. április 19. 06:33 Az Alkotmánybíróság figyelmeztette az APEH-ot és a kormányt Az APEH és a Pénzügyminisztérium főosztályai olyan kötelező tájékoztatást, iránymutatást fűztek a Sulinet-program adókedvezményeihez, amihez nem lett volna joguk - jelentette ki az Alkotmánybíróság.
2007. április 19. 06:30 Azonos sínen a szupervonat és a teherszerelvény Sanghajból elindult az első kínai szupervonat. Az országban összesen 140 szerelvény képes 200 kilométeres óránkénti sebességre.
2007. április 19. 06:20 Dugók alakulhatnak ki a vizsgabázisokon Jelentős fennakadásra kell számítaniuk azoknak, akik május elején akarják műszaki vizsgára vinni az autójukat. A vizsgáztatóknak ugyanis egy újfajta dokumentumot is ki kell állítaniuk. Amíg ez a munka nem válik rutinszerűvé, addig lényegesen csökkenhet a levizsgáztatott autók száma.
2007. április 19. 06:10 Gyilkolás mint problémamegoldási mód Megalapozottak azok a félelmek, amelyek szerint a virginiai tömeggyilkosságot a következő időszakban újabbak követhetik - véli az InfoRádió által megkérdezett kriminálpszichológus. Végh József szerint a kisebbségi létforma gyakran kisebbségi komplexust szül.
2007. április 19. 06:00 A főváros pert fontolgat az útfelújítók ellen Kártérítési pert fontolgat a főváros több út- és mélyépítő cég ellen, amelyeket korábban a budapesti útfelújítási pályázatok kapcsán, kartellezésen ért a Gazdasági Versenyhivatal. Demszky Gábor főpolgármester nem lát összefüggést abban, hogy az akkor megbüntetett cégek közül több is nyert a 4-es metró állomásépítési tenderein, annak ellenére, hogy az építkezések ára másfél év alatt megduplázódott.
2007. április 19. 05:50 Láncreakciót indíthat el Európa legfiatalabb régiója Szerbiában egyre gyakrabban hangoztatják, hogy ha Koszovó függetlenséget kap, akkor a szerb többségű észak-koszovói régió is kikiáltaná önállóságát. Ebbe valószínűleg Szerbia is beleegyezne.
2007. április 19. 05:40 Egy vagon pénzből újulhat meg a Várbazár Az I. kerület polgármestere szerint európai uniós források bevonásával mintegy 5-7 milliárd forintból lehetne helyreállítani a Lánchíd szomszédságában álló Várbazárt. Nagy Gábor Tamás az InfoRádiónak azt mondta: a hasznosítást állami irányításban kéne tartani.
2007. április 19. 05:30 "Betegek sokasága maradhat ellátatlanul" Veszélybe kerülhet a szövődményes betegek magasabb szintű ellátása, az egyetemi klinikáknak ugyanis az ellátási kötelezettség miatt a területükre tartozókat, és nem a súlyosabb betegeket kell felvenniük - mondta az InfoRádióban a Csecsemő- és Gyermekgyógyászok Szakmai Kollégiumának elnöke.
2007. április 19. 05:20 Amiről a friss diplomások álmodnak Kétnapos integrált állásbörzét tartanak szerdán és csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen. A Karrier expóra nemcsak közgazdász végzettségű fiatalokat várnak - mondta el az InfoRádiónak Andrási Mónika, a Corvinus Egyetem Karrierirodájának vezetője.
2007. április 18. 21:31 Mészöly: "Átvertek minket!" Megérkezés után rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a Ferihegyi repülőtéren a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság magyar pályázati bizottsága; az eseményt néhány demonstráló fiatal bekiabálásai zavarták meg.
2007. április 18. 21:02 Ingyenes lesz a méhnyakrák elleni oltás a Belvárosban Az V. kerületi önkormányzat ingyen biztosítja a méhnyakrák elleni védőoltást azoknak a kerületi fiataloknak, akik ezt kérik - közölte Belváros-Lipótváros önkormányzatának sajtóosztálya.
2007. április 18. 19:43 Fodor környezetvédelmi, Horváth egészségügyi miniszter lesz Az SZDSZ ügyvivői testülete Fodor Gábort környezetvédelmi miniszternek, Horváth Ágnest pedig az egészségügyi tárca vezetőjének javasolja. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök alkalmasnak és felkészültnek tartja a jelölteket.
2007. április 18. 19:21 Szárnyaltak az OTP-papírok Történelmi csúcson is forogtak napközben az OTP-részvények a Budapesti Értéktőzsdén.
2007. április 18. 18:49 Eb-kudarc után: a pártok övön alul is ütik egymást Csalódottan nyilatkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután az Európai Labdarúgó Szövetség nem Magyarországnak és Horvátországnak ítélte a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát Cardiffban. A legnagyobb ellenzéki párt jelentős részben a miniszterelnököt okolja a kudarc miatt.