2009. június 10. 16:46 Száguldott a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 532,03 pontos, 3,31 százalékos emelkedéssel, 16.594,63 ponton zárt szerdán. Mind az öt nagy cég részvényének értéke emelkedett.
2009. június 10. 16:35 Vona: a Jobbik nem ül magyarellenes pártokkal közös frakcióba A Jobbik olyan frakcióban szeretne politizálni az Európai Parlamentben (EP), amely nemet mond a lisszaboni szerződésre és az abban foglaltakra, olyan képviselőcsoportba azonban semmiképpen nem szeretnének ülni, amelyben nyíltan magyarellenes pártok vannak - közölte Vona Gábor pártelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus megerősítette, hogy az EP-listájuk első három helyéről mandátumot szerzett képviselőt: Morvai Krisztinát, Balczó Zoltánt és Szegedi Csanádot delegálják az Európai Parlamentbe.
2009. június 10. 16:01 Mi visz rá egy embert, hogy egy sajtért verekedjen? Egy tömeg tagjai jellemzően a csoport érzelmi sodrása és alulinformáltsága, illetve az egyéni felelősségérzet elvesztése miatt verekednek meg egy akciós termékért - mondta az InfoRádió által megkérdezett szociálpszichológus a Penny Market tömeghisztériába torkolló sajtakciójával kapcsolatban. A kérdéssel részletesen foglalkozik az InfoRádió Fórum című csütörtöki műsora.
2009. június 10. 15:38 Képriport: Felborult egy kamion az M7-esen - óriási a torlódás Óriási a torlódás az M7-es autópályán Budapest felé, miután egy kamion leszaladt az útról és a szalagkorlátnak ütközött. A sztráda mindhárom sávját lezárták. A kamion vezetője életveszélyes sérülést szenvedett.
2009. június 10. 15:28 Közzéteszik a képviselői költségtérítést az interneten A parlamenti képviselők minden költségtérítését közzé kell tenni, és közzé is fogják tenni az interneten - jelentette ki a brit kormányfő szerdán a londoni parlamentben.
2009. június 10. 15:19 Óvatosan menjen az utcára: riasztóan magas lesz holnap az UV-B sugárzás! Csütörtökön nagyon magas, 7,6-os szintű UV-B sugárzás várható az ország szinte egész területén. Csak az északkeleti és északnyugati szegletben várhatóak alacsonyabb értékek - erősítette meg az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2009. június 10. 15:09 Matthäus visszatér, és a Fehérvár edzője lesz Lothar Matthäus, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a Fehérvár labdarúgó-csapatának vezetőedzője. A német szakember kettő plusz egy éves szerződést kötött a klubbal, fizetése nem publikus - mondta az InfoRádiónak Dénes András, a Fehérvár labdarúgócsapatának kommunikációs igazgatója.
2009. június 10. 14:49 Iszlám terroristák is utaztak a lezuhant Air France-gépen? Brit sajtóértesülések szerint két olyan férfi neve is szerepel a múlt héten lezuhant Air France-gép utaslistáján, akik összefüggésbe hozhatók az iszlám terrorizmussal.
2009. június 10. 14:48 Lendvai válasza Orbánnak: az MSZP továbbra is támogatja a kormányt A Magyar Szocialista Párt nem teljesíti a Fidesz követeléseit. Lendvai Ildikó erről tartott sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP továbbra is támogatja a kormányt.
2009. június 10. 14:27 Nadal csak tökéletes állapotban lép pályára Wimbledonban Elutazik Londonba, és talán pályára is lép Wimbledonban a térdfájdalmakkal bajlódó Rafael Nadal. A világelső spanyol játékos mindenképpen szeretné megvédeni a címét, de csak akkor teniszezik, ha tökéletes állapotba kerül a Grand Slam-torna június 22-i rajtjáig.
2009. június 10. 14:05 Egyetlen Malév-járatot sem töröltek a pilótasztrájk miatt Egyetlen járatát sem törölte a Malév a pilóták szerdai két órás sztrájkja miatt, csupán két járat indul várhatóan késéssel a délután folyamán - mondta Hegedűs Ádám, a Malév megbízott kommunikációs osztályvezetője. A pilóták azért tartanak figyelmeztető sztrájkot, mert több vitás pontban nem tudtak megállapodni a munkáltatóval.
2009. június 10. 13:50 Miért duplázódott meg a Margit híd felújítási költsége? Mindössze két ajánlat érkezett a Margit híd felújítására: a Hídépítő Zrt. és a Vegyépszer Zrt. ajánlata. Vannak, akik a verseny hiányának tulajdonítják, hogy a korábban tervezett összeg kétszeresébe is kerülhet a felújítás, míg mások szerint a szűk határidő drágítja meg a munkát. A híd felújítását ugyanis 2011-ben be kell fejezni.
2009. június 10. 13:04 Munkahelyeket teremt Magyarországon a síbakancsgyár Négy és fél milliárd forintos beruházást jelentett be a gazdasági tárca szakállamtitkára. Garamhegyi Ábel elmondta: az olasz Tecnica Ungheria megvett egy, már meglévő üzemet a Záhony melletti Nagykállóban, ahol síbakancsokat gyárt. Emellett a cég logisztikai központját is itt építi ki.
2009. június 10. 12:25 A választási kampány nyitánya a koalíciós vita A berlini koalíción belül máris viszály robbant ki amiatt, hogy a kormány elutasította az Arcandor cég hitelkérelmét. Az ügy kezelésében már erősen érződik, hogy közeledik a szeptember végi parlamenti választás.
2009. június 10. 12:05 A sejtjeink is kommunikálhatnak rosszul, és ez végzetes is lehet Az emberi szervezetben a sejtek egy sejttársadalomban élnek és magas szinten kommunikálnak egymással. A betegségek akkor alakulnak ki, ha ez a kommunikáció megsérül - fejtette ki a Semmelweis Egyetem gyógyszerkutató professzora. Mindez meghatározza a gyógyszerkutatás irányát is.
2009. június 10. 11:40 Rablókat fogtak el Tiszaújvárosban Két nap alatt kétszer rabolt ki egy tizenöt éves fiút három fiatal Tiszaújvárosban, a rendőrség elfogta őket és csoportosan elkövetett rablás miatt indított büntetőeljárást ellenük - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
2009. június 10. 11:32 Vallási turizmus szak a krakkói egyetemen Vallási turizmus szakot indít ez év októberétől a krakkói egyetem; a diákok a zarándokok és vallási látogatók kiszolgálására szakosodhatnak.
2009. június 10. 11:32 Orbán Viktor: Az emberek megvonták a bizalmat a szocialistáktól A Fidesz elnöksége levelet küld az MSZP elnökségének, amelyben világossá teszi, hogy ezt a választást nem lehet másképp értelmezni, csak úgy, hogy az emberek megvonták a bizalmat a szocialistáktól, ezért ki kell írni a mielőbbi új választást - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a képviselői irodaházban tartott sajtótájékoztatóján.
2009. június 10. 11:18 "A Jobbik Orbán számára nagyobb veszélyt jelent, mint a szocialisták" Addig-addig mondogatták a Jobbikról, hogy nincs tömeges támogatottsága és nem veszélyezteti a demokráciát Magyarországon, míg tömegpárttá vált és nemcsak Magyarországot, hanem az egész régiót veszélyezteti - írja a Lidové Noviny című cseh konzervatív lap szerdai jegyzetében.
2009. június 10. 11:06 Nem maradhat fenn a XII. kerületi turulszobor Nem maradhat fenn a XII. kerületi turulszobor, a Fővárosi Bíróság ugyanis szerdán jogerősen elutasította a hegyvidéki önkormányzat keresetét. Pokorni Zoltán polgármester kabinetfőnöke az InfoRádióban sérelmezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat a perbehívás ellenére sem képviseltette magát a tárgyaláson.
2009. június 10. 11:05 Elköltöztetnék a romákat a csíkszentmártoniak Kétszáz fős roma közösségének elköltöztetését kéri a romániai Csíkszentmárton település magyar lakossága. A háromezer fős Hargita megyei községben az utóbbi időben éles ellentét támadt a kisebbségi roma és a többségi magyar lakosság között.
2009. június 10. 11:01 Ellenzi Barroso második mandátumát az európai szocialisták vezetője Az európai szocialisták nem támogatják José Manuel Barroso újrajelölését az Európai Bizottság élére - erősítette meg szerdán Martin Schulz, a szocialisták parlamenti frakciójának vezetője.
2009. június 10. 10:59 Robbanás és tűz a dorogi veszélyeshulladék-égetőben Robbanás történt és tűz ütött ki a dorogi veszélyeshulladék-égetőben szerdán kora délelőtt - tudatta az MTI-vel az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület.
2009. június 10. 10:47 Folytatja erősödését a forint, enyhe emelkedés a tőzsdén A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,24 százalékos emelkedéssel, 16 261 ponton nyitott szerdán. A legtöbbet a Richter emelkedett.
2009. június 10. 10:45 Koalíciós vita a Romániának járó uniós biztosi tisztség miatt Mindkét román koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) is magának követeli az Európai Bizottság Romániát megillető biztosi funkcióját, miután egyik is, másik is önmagát tekinti az európai parlamenti választások győztesének.
2009. június 10. 10:41 Simor András: korlátozott a monetáris politika mozgástere A monetáris lazítás a jelenlegi helyzetben nagyon kockázatos, tovább mélyítheti a recessziót, a monetáris politika mozgástere korlátozott - ismertette Simor András az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának szerdai ülésén.
2009. június 10. 10:41 Felrobbant a 36-os autóbusz egyik kereke - képek Felrobbant a 36-os autóbusz egyik kereke szerdán a főváros XIX. kerületében, az Ipacsfa utcánál; a balesetben három ember könnyebben megsérült - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
2009. június 10. 10:34 Obama beiktatása 43 millió dollárba került Az Egyesült Államok első afroamerikai elnökének, Barack Obamának a beiktatása 43 millió dollárba (8,8 milliárd forint) került - közölte a főváros. A szövetségi kormány teljes egészében fedezte Washington D.C.-nek a január 20-i eseménnyel kapcsolatos kiadásait.
2009. június 10. 10:31 Belebetegedhetünk állásunk elvesztésébe Az állás elvesztése nem csak pénzügyi gondot jelent, hanem beteggé is teheti az elbocsátottakat, ebben a helyzetben valószínűbb, hogy magas vérnyomásuk, szívproblémájuk, szélütésük vagy cukorbetegségük lesz
2009. június 10. 10:20 Pokolgép robbant egy zsúfolt iraki piacon Autóba rejtett pokolgép robbant fel szerdán egy zsúfolt piacon a dél-iraki Násziríja város közelében.
2009. június 10. 10:11 Ukrajna továbbra is szállít fegyvereket Grúziának A Szevodnya (Ma) című ukrán újság szerdai számában emlékeztetett arra, hogy Julija Timosenko ukrán kormányfő április végén orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal találkozva cáfolta ezt.
2009. június 10. 09:46 Szabolcsban 7000 épület sérült a viharban Nem érkezett újabb kárbejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, így véglegesnek tekinthető, hogy 7.011 épület sérült meg a vasárnapi viharban a tornádószerű széltől és a teniszlabda nagyságú jégdaraboktól - közölte Pernyák Sándor, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel.
2009. június 10. 09:36 Ma figyelemfelkeltő Malév sztrájk A Malév pilóták érdekképviselete szerint a szerdai kétórás figyelmeztető sztrájk célja nem a károkozás, hanem a figyelemfelkeltés. Úgy látják meg tudnak egyezni, ellenkező esetben azonban jövő szerdára határozatlan idejű munkabeszüntetést hirdetnek.
2009. június 10. 09:33 Hétlevelű lóherét talált, érdemes lesz lottóznia a kisfiúnak Különösen szerencsés lehet az brit kisfiú, aki kutyasétáltatás közben hétlevelű lóherét talált.
2009. június 10. 09:01 Újabb játékos miatt csatázik a Real Madrid és a Chelsea Villát mindenképpen el kell adni - s vevő is van rá. A Real Madrid 37 millió eurót kínál (esetleg olyan konstrukcióban is, hogy 24 millió euró készpénz mellett átengedi az előző idény második leggólerősebb spanyol csatárát, Alvaro Negredót, aki visszatért a királyi klubhoz az Almeríától), a Chelsea, ellenben még ennél is többet, körülbelül 42-43 millió eurót.