2007. január 9. 21:41 Skorpió az utasszállítón Skorpió csípett meg egy férfit egy Miamiból Torontóba tartó repülőgép fedélzetén. A gépet később átkutatták esetleges újabb ízeltlábúak után, de nem találtak több példányt.
2007. január 9. 21:19 Megelégelte a világhírt a piszoáros rém Önként feladta magát a piszoáros rém, miután arcképe és története bejárta a világot.
2007. január 9. 21:06 Hosszú hallgatás után megszólalt Blair Súlyosan elítélte a brit kormányfő Szaddám Huszein kivégzésének módját, felhívta a figyelmet ugyanakkor az egykori iraki elnök bűneire is.
2007. január 9. 20:46 Újabb lépés a digitális forradalomban A cég vezérigazgatója mutatta be az Apple Computer Inc. sokak által türelmetlenül várt Apple márkájú, érintőképernyős mobiltelefont, amely sok jellemzőjében a cég népszerű iPod zenelejátszójára emlékeztet.
2007. január 9. 19:39 Drogcsempész-hálózatot számoltak fel Marihuánacsempész-hálózatot számolt fel a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Vám- és Pénzügyőrség - jelentette be a szervezett bűnözés elleni főosztály kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője.
2007. január 9. 19:01 A minisztériumot nem érdekelte az MSZP-vel kötött alku Az Egészségügyi Minisztérium szakmai alapon döntött - jelentette ki a tárca államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a szocialista politikusokat meglepte az egészségügyi miniszter régióknak elküldött javaslata a kórházi ágyszámokról.
2007. január 9. 18:54 Halmosi Angiában folytatja Az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle együttesében folytatja pályafutását Halmosi Péter, a bajnoki címvédő DSVC válogatott labdarúgója. Erről a debreceni klub honlapja számolt be (www.dvsc.hu).
2007. január 9. 18:26 Ma nem röhög Mardel, meghalt a gazdi Meghalt Iwao Takamoto amerikai rajzoló, aki több rajzfilmhős mellett megalkotta Scooby Doo-t és Mardelt, a két híres rajzfilmkutyát. A művész 81 éves volt.
2007. január 9. 18:17 Barátság nélkül apadnak az olajkészletek A gazdasági miniszter elrendelte a stratégiai kőolajkészletek felszabadítását a Magyarországra érkező kőolajszállítás leállása miatt. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség vezérigazgatója elmondta: a Százhalombattán található tartályaikból egy ideig zökkenőmentesen tudják ellátni a MOL finomítóját.
2007. január 9. 18:08 Budapest: fizessenek az agglomerációs települések! Az agglomerációba utazó diákok és nyugdíjasok rosszabbul, a teljes árú bérletet használók viszont jobban jártak a BKV környéki kiegészítő bérletek árváltozásával. Az egyes esetekben négy és félszeres tanulóbérlet-árnövekedés ügyében a főváros szívesen kezdeményez tárgyalást az érintett települések és a szaktárca vezetőivel. Az InfoRádió úgy tudja, hogy mintegy 200 millió forintba kerülne az extrém drágulás enyhítése, de hogy ezt ki állja, az még bizonytalan.
2007. január 9. 17:54 Újabb motoros halt meg a Dakaron Idén már a negyedik napon gyászol a Dakar-rali mezőnye. Az áldozat ezúttal egy dél-afrikai motoros, aki először vágott neki a sivatagi versenynek. A tragikus eset háttérbe szorította a címvédő spanyol Marc Coma menetelését. Kátai Péter és Dési János tovább javított pozícióján, Hermann Henrik viszont már neki sem vágott a keddi nap küzdelmeinek.
2007. január 9. 17:40 Az Újpest eljárást indít az FTC sportigazgatója ellen Az Újpest fegyelmi eljárást kezdeményezett a Magyar Labdarúgó Liga és a szervezet elnöke, Tepszics Ignác ellen.
2007. január 9. 17:23 Hugo Chavez: irány a szocializmus! Hugo Chavez venezuelai elnök, most már nemcsak az olajipari vállalatok, hanem az áram- és távközlési szolgáltatók államosítását is kilátásba helyezte, jelezve, hogy az ország a szocializmus felé halad. A caracasi tőzsde a héten gyakorlatilag összeomlott.
2007. január 9. 17:17 A vártnál kisebb a 2006-os hiány Az államháztartás 2006. évi helyi önkormányzatok nélküli pénzforgalmi hiánya 2.033,8 milliárd forint, vagyis a GDP 8,7 százaléka, szemben a prognosztizált 2.041,1 milliárd forinttal, a GDP 8,8 százalékával - közölte a Pénzügyminisztérium.
2007. január 9. 16:48 Doppingszert árult a parlamenti képviselő felesége Rejtett kamerás felvételek tanúsága szerint doppingszerekkel kereskedett egy bolgár parlamenti képviselő felesége.
2007. január 9. 16:45 Algopyrin nélkül megállna az ország? Továbbra is nagy a kereslet az Algopyrin, a Quarelin, illetve a Demalgon iránt. A Magyar Gyógyszerészkamara alelnöke az InfoRádióban azt mondta: legfeljebb néhány órára fogyhatnak ki a készletek.
2007. január 9. 16:20 Többfrontos harcra készül az UEFA elnöke Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint csak akkor lehet sikeres a magyar futball, ha mindenki egy cél érdekében dolgozik. Erről a magyarországi tartózkodását lezáró budapesti sajtótájékoztatón beszélt a svéd sportvezető, aki újra pályázik az elnöki posztra.
2007. január 9. 16:18 Schüssel kimaradt Hét év kancellárság után pártja parlamenti frakciójának vezetőjeként folytatja politikai pályafutását Wolfgang Schüssel eddigi osztrák kormányfő, aki semmiféle tisztséget sem kapott Ausztria új kormányában.
2007. január 9. 15:46 Halott csecsemőt találtak Halott csecsemőt találtak Fábiánházán; a rendőrség megtalálta az anyát és eljárást indított a 28 éves nő ellen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
2007. január 9. 15:33 Megtizedelték a honvédelmi bürokráciát Január 1-jétől összhaderőnemi parancsnoksággá egyesült a honvédség eddigi hét középszintű parancsnoksága. A parancsnokság ünnepi, alakuló állománygyűlésén a honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: az új esztendővel új korszak kezdődött a Magyar Honvédség történetében.
2007. január 9. 15:30 Kínos helyezés a Világbank listáján A világ országai között Magyarország a 66. helyet foglalja el a Világbank üzleti környezetet felmérő listáján.
2007. január 9. 15:25 Folytatódik a 2-es metró felújítása Január 15-étől folytatódik a 2-es metró felújítása.
2007. január 9. 15:20 Az R.E.M. is oda kerül, ahova az öreg rockerek meghalni mennek A R.E.M. amerikai rockegyüttes is bekerül idén a rockhírességek clevelandi csarnokába.
2007. január 9. 14:52 Népszerűsíti-e Fábry ingyen a sereget? A hadsereget közelebb kell hozni az emberekhez - így indokolta a honvédelmi miniszter, hogy több neves televíziós személyiséget, köztük Fábry Sándort is felkérte: kísérjék el őt missziólátogatásaira.
2007. január 9. 14:35 A Google a legjobb munkaadó A Google a legjobb munkaadó az Egyesült Államokban a Fortune gazdasági magazin legújabb felmérése szerint.
2007. január 9. 14:34 Lezuhant egy török repülőgép Fedélzetén harmincöt emberrel lezuhant egy török repülőgép Irakban. A balesetet egy ember élte túl.
2007. január 9. 14:26 Izmosabb kihívó a Magyar Telekommal szemben A Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) 470 millió euróért (csaknem 119 milliárd forintért) megvásárolja Magyarország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatóját, az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt-t.
2007. január 9. 14:07 Coma állva hagyta a riválisokat a Dakar-rali negyedik napján Igen meggyőző fölénnyel győzött a címvédő spanyol Marc Coma a 29. Dakar-rali negyedik gyorsasági szakaszán.
2007. január 9. 13:59 Londonban "súlyos" a helyzet Nagy-Britanniában még mindig fennáll az iraki beavatkozást megtorló al-Kaida terrorcselekmények veszélye. Keddtől kezdve bárki bejelentkezhet a brit elhárításnál, és ha megadja a címét, interneten automatikus jelzést kap a veszély mértékéről.
2007. január 9. 13:55 A kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta a merénylő A hamburgi tartományi bíróság a 2001-es New York-i merényletek elkövetőinek egyik segítőjére a Németországban kiszabható legsúlyosabb büntetést mondta ki. A marokkói Munír Al-Mutaszadeket 15 évi börtönbüntetéssel sújtotta, mert bizonyítottnak látta, hogy a férfi nemcsak tagja volt egy terrorista csoportnak, hanem közrejátszott 246 gyilkosság előkészítésében is.
2007. január 9. 13:35 Még az MSZP-t is meglepte az egészségügyi miniszter Meglepte a szocialista politikusokat az egészségügyi miniszter régióknak küldött, a kórházi ágyszámokról szóló javaslata - mondta el Schvarcz Tibor, az egészségügyi bizottság alelnöke.
2007. január 9. 13:31 "Új év, új korszak" a Magyar Honvédségben A Magyar Honvédségben zajló másfél évtizedes átalakulási folyamat legfontosabb lépésének nevezte az összhaderőnemi parancsnokság létrehozását Sólyom László köztársasági elnök Székesfehérváron.
2007. január 9. 13:21 Téli tavasz: a fűtésköltség ötödét spóroltuk meg Az enyhe időjárás miatt az elmúlt hónapokban 15-20 százalékos energia-megtakarítást könyvelhetett el a Főtáv Zrt., valamint a fogyasztók. A társaság marketingigazgatója szerint a lakók saját maguk beállíthatják a megfelelő hőmérsékletet.
2007. január 9. 13:19 Gémesi: elfogadhatatlan a nyugdíjas-diák HÉV-kedvezmények eltörlése A HÉV-viteldíjak emelésére vonatkozó rendelkezés visszavonására szólította fel Demszky Gábor főpolgármestert a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
2007. január 9. 13:16 A Fidesz szerint beépíthetnék a 13. havi nyugdíjat az alapba A Fidesz elképzelhetőnek tartja, hogy a 13. havi nyugdíjat 2008-tól beépítsék az alapnyugdíjba. Iván László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint ennek feltétele, hogy a jövőre nyugdíjba vonulók ne kerüljenek hátrányos helyzetbe az intézkedés miatt.