Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Demján: Lázálom Bajnai euróbevezetési elképzelése
2010. március 17. 18:00
Demján: Lázálom Bajnai euróbevezetési elképzelése
Magyarország állami és lakossági adósságállománya a nemzeti össztermék 130 százalékát teszi ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint. Demján Sándor az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: jó gazdaságpolitikával 15 éven belül 20-25 százalékkal lehet csökkenteni az államadósságot, de úgy véli, 2020 előtt Magyarország nem tudja bevezetni az eurót.
Féner Tamás: Meg kell értenem az új generációt
2010. március 17. 14:00
Féner Tamás: Meg kell értenem az új generációt
Nem szeretem azt mondani, hogy tanítottam. Próbáltam néhány emberrel beszélgetni, hogy mi a sajtó, a fénykép. Aztán próbáltam embereket megőrizni az utókornak, a képmásaikkal. Ezek mind kísérletek voltak - emlékezett Féner Tamás fotográfus, aki kiemelkedő fotóriporteri tevékenységéért, valamint az új generáció képzésében, oktatásában és a szakmai közéletben végzett munkásságáért kapott Kossuth -díjat.
Tiltakozik a Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesülete
2010. március 17. 12:30
Tiltakozik a Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesülete
Demonstrációt tart délután a Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesülete az eddigi rendszert módosító rendelet bevezetésének módja miatt. A szervezet elnöke az InfoRádióban hangsúlyozta: nem magát az év eleje óta érvényes változást kifogásolják, de alkotmányellenesnek tartják, hogy nem kaptak megfelelő türelmi időt a felkészülésre, és a kártya kiállítására szerveződött vállalkozások jelentős része is feleslegessé vált.
Unalomra ítélik a Formula-1-et az új szabályok
2010. március 17. 12:05
Unalomra ítélik a Formula-1-et az új szabályok
Alig lengették meg a kockás zászlót a 2010-es Formula-1-es idény első futamának befutójánál, máris felhangzott az új szabályokat ostorozók kórusa. Legtöbben az unalmas, akciómentes versenyre panaszkodtak, amit nem csupán a bahreini pálya sajátosságainak vagy a tankolás betiltásának tulajdonítanak. Szakértők és az F1 ura, Bernie Ecclestone is türelemre intenek, de az újabb változtatásokat, úgy tűnik, nem lehet elkerülni.
×
×
×