2006. augusztus 3. 20:10 Döbbenetes kánikula Athénban A görög fővárosban a polgármester elrendelte, hogy péntektől nyissanak meg 25 légkondicionált középületet a hűsölni kívánók előtt. Athénban napok óta 38 fok van délutánonként.
2006. augusztus 3. 19:44 Lelke mélyén mindenki bunyevác? Az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésén elrendelte, hogy az Országos Választási Iroda ellenőrizze a bunyevác kisebbség népi kezdeményezése ügyében összegyűjtött aláírások hitelességét.
2006. augusztus 3. 19:16 Az állam nem finanszírozza a kontrollvizsgálatokat? Több orvos jelezte az InfoRádiónak, hogy egy jogszabálymódosítás következtében az egészségügyi szakellátás utáni kontrollvizsgálat költségeit az egészségbiztosító a jövőben nem téríti meg a kórházaknak. Ez ügyben sem az illetékes egészségügyi tárca, sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem volt hajlandó információval szolgálni, a miskolci Semmelweis Kórház főigazgató-főorvosa viszont az InfoRádiónak azt mondta: a kontroll költségét már előre, a műtét költségébe ágyazva megkapják.
2006. augusztus 3. 19:03 Egymilliárdért adták el a repteret Egymilliárd 310 millió forintért vette meg egy olasz szakmai befektető a szentkirályszabadjai volt katonai repülőteret.
2006. augusztus 3. 18:34 Fél éves börtönbüntetést is kaphat Mel Gibson Ittas vezetésért bíróság elé állítják Mel Gibsont, aki a múlt héten antiszemita szitkokkal illette az ittas vezetése miatt Malibuban őt igazoltató rendőrt. Az Oscar-díjas színészt akár hat hónap börtönbüntetésre is ítélhetik.
2006. augusztus 3. 18:15 Kovács Ágnes bejutott a 200 mell döntőjébe Kovács Ágnes a második idővel jutott a 200 méteres mellúszás pénteki fináléjába a margitszigeti Eb-n. Bor Katalin nem került tovább az elődöntőből.
2006. augusztus 3. 17:44 A héten már nem lesz Combino? Várhatóan csak péntek délután dől el, pontosan mikorra fejezik be a Combino villamosok javítását és tesztelését - mondta a gyártó Siemens Zrt kommunikációs igazgatója.
2006. augusztus 3. 17:05 Felsőoktatási törvény: Sólyom és Mádl egy véleményen Az InfoRádió értesülései szerint a köztársasági elnök részben olyan alkotmányossági aggályokat lát a felsőoktatási törvényben, amelyet Mádl Ferenc korábbi államfő már kifogásolt az előző jogszabályban. Akkor az oktatási tárca az Alkotmánybíróság kérésére módosított is, a kifogásolt passzus azonban most mégis visszakerült a törvénybe.
2006. augusztus 3. 17:02 Több mint kétezer helyen választ a kisebbség Az Országos Választási Iroda adatai szerint 2077 településen tartanak október elsején kisebbségi választást a Magyarországon bejegyzett 13 kisebbség szavazói számára.
2006. augusztus 3. 16:58 Belviszály a magyarellenes kijelentések miatt Levélben fordult a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke a külügyminiszterhez, amelyben azt kifogásolta, hogy a tárca nem akar a továbbiakban, a Szlovákiában elhangzott magyarellenes kijelentésekkel foglalkozni. A külügyminiszter válaszlevelében azt írta: szó sincs arról, hogy ne foglalkoznának a kérdéssel.
2006. augusztus 3. 16:51 Kitoloncoltatnák Tőkés Lászlót Romániából Egy konzervatív képviselő kitoloncolná Romániából Tőkés László református püspököt. A politikus sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a püspök a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal helyettes vezetőjével egyeztetett az autonómiáról, a Tárnica tónál.
2006. augusztus 3. 16:43 Eltűnt a pedofíliával vádolt püspök A Vatikánból eltűnt egy házi őrizetben lévő, az Egyesült Államokban pedofíliával gyanúsított arizonai püspök.
2006. augusztus 3. 16:40 Új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be Új típusú forgalmi engedélyeket vezetnek be a gépjárművek részére augusztustól az okmányirodák. Az új iratokban a műszaki érvényesség bejegyzésére a jelenlegi négy helyett hat alkalommal lesz lehetőség.
2006. augusztus 3. 16:38 Kész az ukrán nagykoalíció Ukrajnában aláírta a kormánykoalíció elveit rögzítő nyilatkozatot az államfő és a miniszterelnök-jelölt. Várhatóan pénteken a kormány összetétele is nyilvános lesz.
2006. augusztus 3. 16:36 Folytatódó izraeli előrenyomulás Folytatták a benyomulást Libanon területére az izraeli szárazföldi erők. Az egységek 11 dél-libanoni település környékén alakítottak ki állásokat.
2006. augusztus 3. 16:15 Egerszegi Krisztina exkluzív: csodálatos élmény a verseny Tíz éve visszavonult az úszástól, de ma is a legnépszerűbb magyarok közé tartozik Egerszegi Krisztina. Ezt bizonyítja az a taps is, amivel az ötszörös olimpiai bajnok sportolót fogadták a nézők a margitszigeti Európa-bajnokságon. Minden idők legfiatalabb női bajnoka díjátadóként vett részt a viadalon és az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: jobban izgult, mint versenyzőként.
2006. augusztus 3. 15:58 Több mint egymillió autót hív vissza a Ford Ha az amerikai Ford autógyár két héttel ezelőtt közölt féléves eredménye láttán az elemzők borús kilátásokat emlegettek, a cég mostani bejelentése legalábbis gyülekező viharfelhőknek felel meg.
2006. augusztus 3. 15:54 Az APEH bevonatta a nagyadósok útlevelét Huszonhat ember útlevelének bevonását kezdeményezte az APEH Heves Megyei Igazgatósága. Az okmányok tulajdonosai több mint 10 millió forinttal tartoznak az adóhatóságnak.
2006. augusztus 3. 15:47 Keresd a nőt! - Egymást golyózták ki a magyarok az ENSZ-ben Két ember személyes vitája miatt kikerült Magyarország egy ENSZ-bizottságból. A nők jogaival foglalkozó testület régi tagját a magyar kormány nem támogatta tovább, ő pedig utódja alól rúgta ki a széket.
2006. augusztus 3. 15:33 Csodaautók és csodanők a Hősök terén - képekkel Több tízezer ember látogatott ki csütörtök délelőtt Budapesten a Felvonulási térre, ahol két Forma 1-es versenyautó és Besenyei Péter műrepülő világbajnok égi-földi versenyét láthatták. És rengeteg szép nőt...
2006. augusztus 3. 15:07 Fejbe lőtte magát egy biztonsági őr Fejbe lőtte magát egy biztonsági őr csütörtökön délután Zalaegerszegen, az OTP Bank Rt. Kisfaludy úti fiókjában.
2006. augusztus 3. 14:53 A kórházak nem tudnak a betegszállítás átszervezéséről Senki nem tájékoztatta a Magyar Kórházszövetséget a betegszállítás esetleges átszervezéséről - közölte Varga Ferenc a testület leendő elnöke az InfoRádióban.
2006. augusztus 3. 14:00 Botrányhős a nyertes ferihegyi taxis cégben Aláírta a Budapest Airport ZRt. és a Zóna Service konzorcium azt a szerződést, amelynek köszönhetően két hét múlva elindítja szolgáltatását, az új ferihegyi taxistársaság. A cégben nincsenek ismert taxiscégek, van viszont olyan vállalkozó, akiknek a neve az elmúlt években botrányok miatt lett ismert.
2006. augusztus 3. 13:49 Újabb autópályaszakaszt adtak át Átadták az M3-as autópálya újabb szakaszát. A Nyíregyházát délről elkerülő, 8,5 kilométer hosszú sztrádával együtt megnyitották a 4-es főút új, négysávos részét is.
2006. augusztus 3. 13:24 SZDSZ: a politika túlságosan jelen van az emberek életében A Szabad Demokraták Szövetsége azt szeretné, ha a politika a jelenleginél kevésbé lenne jelen az emberek mindennapjaiban. A kisebbik kormánypárt ezért javaslatokat dolgozott ki, amelyek változtatnának a választások eddigi menetén.
2006. augusztus 3. 13:22 George Bush stratégiáját bírálta Tony Blair Újragondolná a terrorizmus elleni harcot a brit miniszterelnök. Tony Blair minderről Los Angelesben beszélt. Elemzők szerint a politikus burkolt bírálatot is megfogalmazott az amerikai elnök ellen.
2006. augusztus 3. 13:14 Tűzgyújtási tilalom az egész országban Országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi tárca a nagy szárazság miatt. A korlátozások várhatóan augusztus végéig tartanak.
2006. augusztus 3. 13:11 Kit érdemes szidni a be nem vált időjárási jóslat miatt? Hiba volt a várható júliusi időjárásról szóló statisztikai adatokat tényként közölni - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetője azzal kapcsolatban, hogy korábban több meteorológus is hideg júliust jósolt, ennek ellenére az átlagosnál is melegebb volt a nyár közepe. Sokan a prognózis miatt nem terveztek nyaralást júliusra, közel sem biztos azonban, hogy a meteorológusokon érdemes elverni a port.
2006. augusztus 3. 12:20 Nagymérvű rakétafejlesztés Észak-Koreában Dél-koreai források szerint új, földalatti rakétaindító-állásokat épített ki Észak-Korea. A szöuli Külpolitikai és Nemzetbiztonsági Intézet adatai szerint Phenjan 200 olyan rakétát telepített keleti partjai mentén, amelyekkel Japánra és a szigetországban állomásozó amerikai erőkre is csapást mérhet.
2006. augusztus 3. 12:17 Együttműködést ajánl a Fidesz Együttműködést ajánl a kormánynak a Fidesz a mentőszolgálat átalakítása ügyében. Az ellenzéki párt szakértői csoportot hozna létre, amely arról tárgyalna a kabinet képviselőivel: hogyan válasszák szét kellő körültekintéssel a mentést és a betegszállítást.
2006. augusztus 3. 12:15 Még keresik a pokolgépek gazdáját Egyazon személy vagy csoport helyezte el Dortmund és Koblenz pályaudvarán azt a két bőröndöt, amelyben pokolgép volt - közölte a német államügyészség.
2006. augusztus 3. 12:11 Dániában a legolcsóbbak az autók Az adók nélkül számított listaárakat tekintve az Európai Unióban Dániában a legolcsóbbak az autók, míg Finnország a második, Magyarország pedig a harmadik helyen áll. Az Európai Bizottság felméréséből kiderül az is, hogy Csehországban lehet a legdrágábban kocsit venni.
2006. augusztus 3. 12:04 Országos csúcsok, magyarok az elődöntőkben a Margitszigeten Boulsevicz Beatrix új országos csúccsal bejutott az elődöntőbe női 100 méteres pillangóúszásban a margitszigeti Európa-bajnokságon. Kovács Ágnes és Bor Katalin a női 200 méteres mellúszás elődöntőjében szerepelhet.
2006. augusztus 3. 12:01 A tanárok is az Alkotmánybírósághoz fordulnak Az Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a közelmúltban módosított közoktatási törvény miatt.
2006. augusztus 3. 11:52 Jelentős gázáremelés Szlovákiában is Szeptembertől Szlovákiában is jelentősen emelkedik a gáz ára; a jelenlegi tervek szerint 15 százalékkal drágul a lakossági gáz, az ipari fogyasztók pedig 5 százalékkal fizetnének többet az energiahordozóért.
Bendarzsevszkij Anton: a nagy hatótávolságú rakéták oroszországi bevetésével a Nyugat átlép egy vörös vonalat