2007. február 8. 14:55 Demszkynek majdnem mindegy, ki lesz a szocialista helyettese Várhatóan jövő csütörtökön aláírják a koalíciós megállapodást a fővárosi szocialisták és a szabad demokraták.
2007. február 8. 14:11 "Ostobaság eltiltani a gyerekeket a csokitól" A sós és zsíros ételek kártékonyabbak a gyermekek számára, mint a csoki - így kommentálta a Semmelweis Egyetem 2-es számú Gyermekklinikájának főorvosa egy multicég döntését, hogy 12 év alattiaknak nem reklámozza csokoládéit.
2007. február 8. 14:05 Szili Katalin a kordonról: "ha ezt mondják, akkor én ezt elhiszem" A Nemzetbiztonsági Kabinet szerda délutáni üléséig nem tudta az Országgyűlés elnöke, hogy mi az oka a Parlament körüli kordonnak. Szili Katalin azt mondta: csak arról tájékoztatták, hogy szükséges a kerítés fenntartása a törvényhozás épületénél.
2007. február 8. 13:44 Petrétei: jelentősen megnőtt a veszély Bár a rendőrség dönthet a kérdésről, március 15. után megszűnhet a kordon az Országház körül az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint, aki úgy tudja, a fokozott biztonsági készültségről folyamatosan tájékoztatják az államfőt.
2007. február 8. 13:40 Nagyobb lehet Somogy megye Balatonvilágos szeretne elválni Veszprém megyétől, és Somogyhoz csatlakozni. A település polgármestere az InfoRádióban elmondta: a lakosság ügyeinek nagy részét már most is Siófokon intézi.
2007. február 8. 13:37 Slota: ez "egy rakás gané" Szerbia határainak sérthetetlenségét kinyilvánító parlamenti nyilatkozatot sürget Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, aki szerint az ENSZ különmegbízottjának koszovói rendezési terve nem más, mint "egy rakás gané".
2007. február 8. 13:25 Madárinfluenza: márciusban feloldhatják a védőzónákat Ha nem tapasztalnak további fertőzést, várhatóan március elején feloldják a védőzónákat azon a két területen, ahol madárinfluenzával fertőzött szárnyasokat találtak - mondta el ez InfoRádióban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője. Dékány András közölte: a tavalyi károk miatt másfél milliárd forint támogatást fizetnek ki 1.300 igénylőnek. A Baromfi Terméktanács igazgatója ugyanakkor nem teljesen elégedett a kárenyhítés mértékével.
2007. február 8. 13:21 Külügyminisztérium: nem vétkes a magyar diplomata a halálos gázolásban Nem a beregszászi magyar vezető konzul hibájából történt a hétfői baleset Ungvár közelében - mondta el az InfoRádiónak a Külügyminisztérium szóvivője a vizsgálat elsődleges adatai alapján.
2007. február 8. 13:17 "Irán harcolni fog az Egyesült Államok ellen" Irán harcolni fog az Egyesült Államok és érdekeltségei ellen világszerte, ha az országot támadás éri - figyelmeztetett Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei ajatollah.
2007. február 8. 13:09 Egy 17 éves fiút gyanúsítanak a rendőrgyilkossággal Az olasz államügyészség szerint egy 17 éves szurkoló tehető felelőssé a múlt pénteki Catania-Palermo bajnoki labdarúgó-mérkőzés után kitört rendbontások során elhunyt rendőr haláláért.
2007. február 8. 13:04 Ezermilliárdért reformálnák meg a fővárosi tömegközlekedést Pályázatot írt ki a Budapesti Közlekedési Szövetség egy S-Bahn rendszerű gyorsvasúti hálózat megtervezésére. Az előzetes elképzelések szerint már meglevő, de kihasználatlan körirányú pályákba csatlakozna be az agglomerációból érkezo három HÉV- és tizenegy vasúti járat, ahol körforgalomszerűen közlekednének.
2007. február 8. 12:58 Hatmillió digitális írástudatlan Neumann János hazájában A digitális esélyegyenlőségre törekvés ugyanolyan fontos szellemi öröksége Neumann János matematikusnak, mint az, hogy megteremtette az információs társadalom alapjait - hangsúlyozta a Neumann János Számítástechnikai Társaság igazgatója a feltaláló halálának 50. évfordulóján.
2007. február 8. 12:54 XVI. kerület: kössék össze a gödöllői HÉV-et és a 2-es metrót Nincs műszaki akadálya a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének, és bár az elképzelés megvalósítása több tízmilliárd forintba kerülne, uniós forrásból kivitelezhető lenne a XVI. kerületi polgármester szerint.
2007. február 8. 12:46 "Eddig is szedtek pénzt a háziorvosok" A nyomtatványellátókba folyamatosan szállítják a vizitdíj befizetését igazoló nyugtatömböket, azok tehát beszerezhetők - közölte a vizitdíj-beszedés technikai részleteinek kidolgozásával foglalkozó miniszteri biztos, aki szerint az orvosoknak eztán is úgy kell kezelniük a beszedett összegeket, mint korábban.
2007. február 8. 12:42 A terrakotta hadsereg Londonba megy Szenzációs kiállítás nyílik szeptemberben a londoni British Múzeumban: a látogatók az első kínai császár mellé temetett cseréphadsereg egy részét tekinthetik majd meg.
2007. február 8. 12:31 Kutathatók az egyházi vezetők esetleges ügynökaktái A Főváros Bíróság elsőfokú ítéletében közszereplőnek nyilvánított hat egyházi vezetőt abban a perben, amelyet egy újságíró indított az állambiztonsági levéltárral szemben az érintettek esetleges ügynökaktáinak nyilvánosságra hozása érdekében.
2007. február 8. 12:20 Répássy: a kormány provokálja az embereket Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója nem tartja kizártnak, hogy ha a kormány "visszaadná" a Kossuth teret a polgároknak, a Fidesz is szervezne eseményt a térre március 15-ére, vagy az előtt.
2007. február 8. 12:17 Tizennégy vasúti szárnyvonal szűnik meg március 4-étől Megszűnik a közlekedés tizennégy vasúti mellékvonalon március 4-étől. A vonalak között lesz olyan is, ahol egyáltalán nem közlekedik majd vonat, mégis pénzbe kerül, hiszen őrizni kell a vasúti berendezéseket és meg kell óvni a sínek állagát.
2007. február 8. 12:14 "Elhozzam neked az áruló fejét?" Alexander Litvinyenko áruló volt, akit a Szovjetunió idejében kivégeztek volna - jelentette ki az orosz biztonsági szolgálat egyik egységének volt parancsnoka. Alexander Guszak a BBC esti hírműsorában nyilatkozott a novemberben meggyilkolt korábbi beosztottjáról, aki szerinte csecsen vérbosszú áldozata lett.
2007. február 8. 12:10 Aláírásokat gyűjt a Pedagógusok Szakszervezete Aláírásgyűjtő akciót indít a Pedagógusok Szakszervezete, ha nem sikerül megállapodni az idei bérfejlesztésben.
2007. február 8. 12:06 Zöldkommandót hozna létre a rendőrség Úgynevezett "zöldkommandó" létrehozását tervezi a rendőrség.
2007. február 8. 12:01 Megszüntetnék az Agrár Marketing Centrumot A fogyasztói biztonság garantálását, valamint a kereskedelmi egységek rugalmasabb és gyorsabb ellenőrzési gyakorlatának kialakítását sürgette egy szakértői bizottság.
2007. február 8. 11:39 Szakértők: van lehetőség a gáz árának mérséklésére A kormány számára készített szakértői bizottsági jelentés szerint egyebek mellett a szerződéses árak felülvizsgálatával csökkenteni lehetne a gáz árát.
2007. február 8. 11:19 Jégtáblákon sodródnak a hazátlan jegesmedvék Nemcsak a globális felmelegedés, hanem az azzal ellentétes folyamat is sok problémát okozhat. Izlandon az elmúlt napokban régen látott mértékűre vastagodott a jégréteg, esett a hőmérséklet és metsző hideg szél fúj.
2007. február 8. 11:10 Szövetség a 45 évnél idősebbek foglalkoztatásáért Senior Foglalkoztatási Szövetség alakult a 45 év felettiek foglalkoztatásának segítésére.
2007. február 8. 11:04 A kínaiak fokozták európai kémtevékenységüket Berlinben az elhárítás figyelmeztette a német vállalatokat, hogy a kínaiak fokozódó mértékben próbálnak illegális úton technikai ismeretanyagot szerezni. Elsősorban az internet révén igyekeznek hozzájutni a legújabb német találmányokhoz, valamint technikai eljárásokhoz, és ezáltal több milliárd euró veszteséget okoznak a gazdaságnak.
2007. február 8. 10:57 Porszívózás 11.680 kilométeren át A nők számára eddig is közhelynek számított, ám mostantól egy kutatás is megerősítette, hogy a nők és a férfiak egyenlősége közel sem teljes, amikor a porszívózásra kerül a sor.
2007. február 8. 10:44 "Nem lopom én a csúszópénzt" A cseh rendőrség eljárást indított Jirí Cunek nemrég kinevezett miniszterelnök-helyettes, kereszténydemokrata pártelnök ellen, akit csúszópénz elfogadásával vádolnak. Az üggyel kapcsoltban több száz óriásplakát jelent meg az ország forgalmas helyein.
2007. február 8. 10:37 Nem látják szívesen a "pimasz" oroszokat a síparadicsomokban Az ausztriai síparadicsomban, Kitzbühelben a vendégek tíz százalékában korlátozzák az orosz turisták számát, mivel sokan pimasznak és hangoskodónak tartják őket.
2007. február 8. 10:24 Órája miatt perelték be az Oscar-díjas színésznőt Szerződésszegés miatt per vár Charlize Theronra, ugyanis az Oscar-díjas színésznő a Raymond Weil óragyártó társasággal kötött egyezsége ellenére más márkát viselt.
2007. február 8. 10:20 Késések a London-Budapest útvonalon Nagy-Britanniában súlyos fennakadásokat okozott a reggeli közlekedésben az erős havazás. A rossz időjárás a London és Budapest közötti légiközlekedést is érinti.
2007. február 8. 10:03 Így lőnek ők - egy helikopter utolsó pillanatai A jelek szerint az iraki felkelők a korábbinál sokkal jobb légvédelmi rakétákkal rendelkeznek, illetve megtanulták jobban kezelni azokat. Szerdán újabb amerikai helikopter zuhant le, az ötödik az elmúlt két hétben.
2007. február 8. 09:52 Menthető-e még az olasz foci? Szűk egy hét alatt minden megváltozott az olasz futballban. Még a legfelkészültebb állatorvos is csodájára járna: az aranytojást tojó tyúkból fekete bárány lett. A tragikus cataniai péntek rendkívüli reakciókra sarkallta a kormányt: immár kimondható, Filippo Raciti rendőrtiszt megölése minden korábbinál mélyebb válságba sodorta a calciót. Sőt: mintha a politika a saját gondjaiért is a futballon verné el a port.
2007. február 8. 09:16 Kitüntették a kutyát, mert kiszimatolta a pokolgépet Kitüntetést kapott egy Afganisztánban "szolgáló" keresőkutya, amiért megtalált egy elrejtett bombát az egyik ENSZ-bázison. A labrador dolgozott már Koszovóban és Irakban is.
2007. február 8. 09:01 Ágyában lőtték le a 15 éves fiút Ágyában lőttek le egy fiatalt Dél-Londonban. Bár a fiú nem keveredett rossz társaságba, és nem lehet tudni, miért vált áldozattá, a rendőrség úgy véli, célzott támadást követtek el a gyilkosok.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust