eur:
393.81
usd:
365.11
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hosszú Katinka megszólalt: magánéletről beszélt

Igencsak eredményes évet zárt le Hosszú Katinka 2017-ben (nem is akárhogy), és bár az újév egyelőre nem a sportsikerekről szól, a bajnoknő büszke örömmel tekint vissza a mögöttünk hagyott évre, ami talán egész pályafutása legsikeresebbje volt.

Hosszú Katinka 2017 sikereiről és kudarcairól, motivációról, ellenfelekről és magánéletről beszélt a MOL-csapatnak adott exkluzív interjúban.

Soha nem szereztem ennyi érmet világbajnokságon, így az év fő eseményén, Budapesten kihoztam magamból a maximumot - mondta a MOL-csapatnak Hosszú, akinek természetesen nem a budapesti világbajnokság hozta el az egyetlen sikerélményt. "Az évzáró rövidpályás Európa-bajnokság hat aranyérme is mindenképpen pozitívum, büszke vagyok rá, hogy minden számot megnyertem, amiben elindultam."

A 400 vegyes volt a kedvenc

A világbajnokságra visszatérve a bajai úszófenomén elmondta, az év csúcspontja természetesen a budapesti világbajnokság volt, de a számára két vegyes-aranyat hozó versenyen belül is volt kedvenc.

"Egyértelműen a világbajnokság két vegyes számában szerzett aranyérmem volt a csúcspont, és ha mindenképpen választanom kell, akkor az utolsó napi 400 vegyest mondanám. Ekkor már mindenki a teljesítményem megkoronázását várta tőlem, óriási volt a nyomás, de nyerni tudtam. Ezután ünnepelhettük önfeledten a korábbi érmeket is, amire a verseny miatt addig nem volt lehetőség."

Nem hagyták címet védeni

Ha valami negatívumot kell kiemelnie, akkor az nem is lehet más, mint a Világkupa-sorozat új szabályozása,

aminek köszönhetően a bajnoknő nem tudta megvédeni összetett elsőségét a sorozatban. A Világkupa-sorozat kapcsán hiányérzetem van jócskán, mert amit eleinte csak sejtettem, az a sorozat végére határozott érzéssé vált: szabályt hoztak ellenem, nem nyerhettem - mondta Hosszú.

A nemzetközi szövetség erre az évre meghozott egy olyan szabályt, amelynek értelmében egy versenyző egy Világkupa-helyszínen csak négy számban indulhatott, ami az éremhalmozó magyar bajnoknőnek nem csak szakmai, de anyagi kárt is okozott: míg tavaly több, mint 100 millió forintot (386 ezer dollárt) nyert a sorozatban, addig idén csak bő 30 százalékkal kevesebbet.

Kihívás

A motiváció megtalálása jelent kihívást.

Értem már, miért szokták mondani csapatsportokban, hogy bajnoki címet megszerezni szép dolog, de megtartani az igazán nagy kihívás. Nem elég, hogy mindenki téged akar megverni, de te is annak tudatában készülsz, hogy te vagy a legjobb abban, amit csinálsz, így extra motivációt kell találnod a mindennapokhoz. Erre törekszem" - mondta Katinka, akit bár egyelőre nem foglalkoztat az élsport utáni civil élet, de arra a kérdésre szívesen válaszolt, hogy kiben látja a fiatal magyar úszók közül az utódját.

"Elsőre Késely Ajna jut eszembe. Nem feltétlenül mondom, hogy az utódom, hiszen nem vegyes úszó, de a magyar úszósport számára fontos, hogy az ő fejlődése töretlen legyen."

Megkerülhetetlen a kérdés, hogy éli meg az úszónő, hogy magánéletéből is közügy lett, és a bulvársajtót élénken foglalkoztatja kapcsolata Shane Tusuppal.

"Természetesen nem örülök neki, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez velejárója annak az életformának, amit az elmúlt években mi magunk alakítottunk ki. Az kevésbé zavar, hogy az uszodából kilépve is lefotóznak, az már jobban, amikor valótlanságokat vagy részigazságokat írnak az újságok. Sokan mondják, hogy ha többet nyilatkoznék, akkor kevesebbet pletykálnának, de van rá egy fogadásom, hogy ez nem így lenne, úgyhogy inkább csendben maradok...

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×