Két jelentős izraeli jogvédő szervezet, a Becelem és az Orvosok az Emberi Jogokért első alkalommal népirtással vádolta meg jelentésében Izraelt a Gázai övezeti háború miatt. „A vizsgálatunkból, amely Izrael gázai politikájáról és annak borzalmas következményeiről szól, valamint azokból a nyilatkozatokból, amelyeket vezető izraeli politikusok és katonai parancsnokok tettek a hadművelet céljairól, egyértelműen arra lehet következtetni, hogy

Izrael összehangoltan, szándékosan és sorozatosan olyan cselekményeket követ el, amelyek eredménye a palesztin társadalom megsemmisítése a Gázai övezetben.

Más szavakkal: Izrael népirtást követ el a Gázai övezet palesztin lakossága ellen” – áll a jelentés nyilvánosságra hozásakor kiadott közleményben.

Izrael hivatalosan nem reagált a jelentésre, de korábban következetesen visszautasította a népirtás vádját. Benjámin Netanjahu miniszterelnök elutasította azt a vádat, miszerint Izrael szándékosan éheztetné az övezet civil lakosságát

„A népirtás a nemzetközi jogban viszonylag új bűncselekménynek számít. A második világháború idején a náci Németország és szövetségesei által elkövetett holokausztra reagálva az emberiség 1948-ban alkotott egy nemzetközi szerződést a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről, és ez a nemzetközi szerződés határozza meg azt, hogy mi minősül népirtásnak, más nemzetközi szerződések meg átvették ezt a meghatározást” – mondta az InfoRádióban Tóth Norbert. A nemzetközi jogász kiemelte, öt lehetséges elkövetési magatartás van:

• egy csoport tagjait megölik
• súlyos testi vagy lelki sérelmet okoznak a csoport tagjainak
• a csoportra olyan életfeltételeket erőszakolnak rá, amely végső soron a csoport teljes vagy részleges elpusztulását jelenti
• a csoporton belül a születéseket mesterségesen megakadályozzák
• a csoporthoz tartozó gyerekeket erőszakkal más csoportokhoz viszik át.

Mint hangsúlyozta, minden felsorolt magatartásnak az lehet a végeredménye, hogy ez a csoport megszűnik létezni, de az is fontos feltétel, hogy az elkövetők a csoport teljes vagy részleges megsemmisítése céljával követik el a bűncselekményeket. „Ez okozza a gyakorlatban a nehézséget: ha a büntetőeljárásban nem bizonyítható az, hogy az elkövetők ezzel a szándékkal követték el a felsorolt öt magatartás valamelyikét, akkor nem állapítható meg a népirtás” – tette hozzá a jogász.

Azt is elmondta, hogy a népirtás ügyében nem csak nemzetközi bírói fórumok jogosultak dönteni, hanem a nemzeti bíróságok is hivatalból üldözik a népirtás bűncselekményét, és ha erre nincs lehetőség, akkor kerülhet nemzetközi bíróságok elé egy ügy. Ezek közül a legismertebb a Nemzetközi Büntetőbíróság, de voltak már eseti büntetőbíróságok, mint a volt Jugoszlávia vagy Ruanda ügyében felállított törvényszékek, amelyek megállapítottak népirtásért büntetőjogi felelősséget.

Tóth Norbert elmagyarázta, hogy egyéni indítványra is indulhat eljárás népirtás ügyében, és nem csak az érintett országok bíróságain lehet ezt kezdeményezni, hanem akkor is, ha az adott ország büntető törvénykönyve szerint bizonyos bűncselekmények elkövetését az elkövetési helytől függetlenül üldözik. A nemzetközi fórumokon más az eljárásrend, a Nemzetközi Büntetőbíróság esetében például a mellette működő ügyészi hivatal feladata a bizonyítékok összegyűjtése, feldolgozása és végső soron a vádindítvány előkészítése.

A közelmúltban több esetben is kimondott népirtást bíróság,

a legismertebb ezek közül a srebrenicai népirtás miatti felelősség megállapítása a Karadzic- és a Mladic-ügyben a délszláv háborúban, de a ruandai eseti törvényszék is vont felelősségre népirtásért elkövetőt.

Tóth Norbert az is elmondta, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság halálbüntetést nem szabhat ki, bármilyen súlyos cselekmény is a népirtás, ezért szabadságvesztést alkalmaz, ennek végrehajtásáról pedig megállapodást kötött több állammal, ahova eseti jelleggel a bíróság az adott elítéltet küldi.