Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.27
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy megoldás maradt: Budapestnek le kell válnia

Egy megoldás maradt: Budapestnek le kell válnia

A Közép-Magyarország régióhoz alig került uniós forrás, miközben számos része igényelne támogatást a felzárkóztatásra. Budapest fejlettsége miatt azonban ezek a területek is gazdagnak számítanak.

Hosszú évek óta az a tendencia, hogy a Közép-Magyarország régió ténylegesen kárvallottja a 2014-2020-as időszaknak – de a korábbi éveknek is – az uniós finanszírozás tekintetében - mondta Krisán László, a Kavosz Zrt. igazgatója, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az InfoRádiónak. 

Hozzátette, hogy

a 9600 milliárd forintos teljes keretből összesen 290 milliárd forint jutott a Közép-Magyarország régióra. 

„Az indoklást még értem is: Budapest és vonzáskörzete az a terület, ami az unióban egy fejlett város és fejlett agglomeráció státuszát képviseli. Csak más uniós országokban, ahol sokkal homogénebb az eloszlása a jövedelmeknek, ez akkora károkat nem okoz” – mondta Krisán László az uniós források eloszlásáról, majd hozzátette, hogy emiatt Budapest és a régió lecsúszóágba került az elmúlt években. 

Hozzátette, a többi régió, mint például a Közép-Dunántúl komoly fellendülésen esett át, a visegrádi országokkal összehasonítva a Közép-Magyarország régió pedig stagnáló állapotba került. A régiós határokat a NUTS 2 tárgyalások keretein belül újra és újra felülvizsgálják. 

„Egy évvel korábban beadtak egy régiós határokra vonatkozó módosítási javaslatcsomagot az unió felé, és ebben

nagyon világosan meg fognak változni a régiós határok, és akkor Budapest önálló tud lenni” 

– tette hozzá, miszerint a főváros leválasztása lenne megoldás arra, hogy a régióhoz tartozó, leszakadt önkormányzatok forráshoz juthassanak. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×