Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Pánik az Egyesült Királyságban feliratú plakát egy londoni telefonfülkén 2020. március 23-án. A felirat megjelenítése a Sex Pistols korábbi brit punk rock zenekar Anarchy in the U.K. című kislemezére emlékeztet. A londoni alsóház elé került az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó törvényjavaslat, amely lehetővé teszi a fertőzésgyanús emberek kényszerkivizsgálásának elrendelését, a repülőterek időleges bezárását és sok egyéb rendkívüli intézkedést. Nagy-Britanniában eddig 5683 koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak és 289 ember halt bele a betegségbe.
Nyitókép: MTI/EPA/Will Oliver

Egyre több ikonikus épület lesz tábori kórház, vagy halottasház a briteknél

Nagy-Britanniában rekordot döntött a koronavírus-járvány halálozási statisztikája. Közben a szigetországban egyre több ikonikus épületet alakítanak át tábori kórházzá, hogy megbirkózzanak a terheléssel.

„Szomorú, szomorú nap, ne legyen kétségünk felőle” – ez üzente a Twitteren a betegsége miatt maga is karanténba vonult Boris Johnson. A brit kormányfő azután beszélt, hogy kedden érkezett sötét statisztika: minden eddiginél jobban, 563-mal ugrott meg egy nap alatt a koronavírus-betegségben elhunytak száma a szigetországban.

Bár a Johnson-kormányt egyre hevesebben bírálják, amiért jóval kevesebb embert tesztelnek Nagy-Britanniában, mint például Németországban, a kormányfő megpróbálta biztatni honfitársait: „Ha folytatjuk jelenlegi programunkat és együtt betartjuk az intézkedéseket, akkor semmi kétségem nincs afelől, hogy lenyomjuk a számokat” – mondta.

Mindeközben a britek további tábori kórházakat építenek az egyre több beteg ellátására.

Londonban a katonaság segítségével két hét alatt gigantikus kórházzá alakították át az Excel Centre kiállítóközpontot. Ebben kettő, egyenként 2000 ágyas terem található és 16 ezer dolgozóra lesz szükség a működtetéséhez.

A hadsereg most hasonló munkába kezd Glasgow-ban, ahol Skócia legnagyobb kiállítótermét alakítják át egy 300, maximum 1000 férőhelyes kórházzá. Wales fővárosában, Cardiffban pedig a Principality Stationban alakítottak ki 2000 beteget fogadó kórházat.

A birminghami reptér ugyanakkor szomorú helyszín lesz: ideiglenes halottasháznak ad majd otthont, ahol a legrosszabb forgatókönyv esetén 12 ezer holttestet tárolhatnak majd. A London közelében fekvő Milton Keynes város jégcentrumát pedig több száz holttestet befogadó központtá alakítják át, ahogy több más város korcsolya csarnokait is.

A brit védelmi minisztérium háromezer önkéntest vet be a járvány elleni fellépésként, a különleges szakképzettségű embereket a tervek szerint hat hónapra tartják bent.

Virtuális törvényhozás?

Közben a brit parlament illetékesei azt mérlegelik, hogy hogyan tudna „virtuális formában” tovább működni a törvényhozás, ha a képviselők nem tudnak fizikailag jelen lenni Westminsterben – erről Lindsay Hoyle, az alsóház elnöke beszélt.

A törvényhozást egy héttel korábban elküldték húsvéti szünetre és ezzel gyakorlatilag megszűnt a kormány ellenőrzése. Egyelőre nem létezik olyan mechanizmus, ami konferenciahívással tudná helyettesíteni az ülésteremben zajló, gyakran parázs hangulatú és közbe kiabálásokkal tarkított vitákat.

A brit parlament a tervek szerint április 21-én ülne ismét össze, de várhatóan akkor is tart majd a karantén, és azok a képviselők, akiknek Covid-19 tünetei vannak, nem tudnak majd részt venni a vitákban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×