Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Megszüntetnék a megyéket, hogy spóroljanak

Drasztikus lépések végrehajtását javasolja a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében a francia kormánynak a Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Szervezet. A párizsi székhelyű intézmény szakértői által összeállított anyag egyik meglepő, sőt kifejezetten sokkoló indítványa a megyék megszüntetésére vonatkozik.

A közkiadások szintje Dánia után Franciaországban a legmagasabb a világon, eléri a bruttó hazai termék 56 százalékát, figyelmeztetnek 150 oldalas országtanulmányukban a Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szakértői, hangsúlyozva, hogy ezen a kormánynak mindenképpen változtatnia kell.

A dokumentum készítői a kiadások visszavágásának egyik lehetséges módját az általuk túlságosan bonyolultnak tartott közigazgatási rendszer átszervezésében látják. Úgy vélik, hogy komoly pénzeket lehetne megtakarítani az ország 101 megyéjének megszüntetésével, illetve a legkisebb falvak összevonásával. A jelentés szerint ez utóbbiak száma közel 37 ezerre tehető, és ezeken a településeken átlagosan 1800 lakos él, ami messze az unióban mért 5500 fős átlag alatt marad.

A közkiadások lefaragásának másik forrása a dokumentum szerint a nyugdíjak körül keresendő, a szervezet munkatársai ugyanis kiemelik: Franciaországban a nyugdíjakra fordított kiadások a bruttó hazai termék közel 13 százalékát teszik ki, márpedig ezt a szintet uniós viszonylatban egyedül Olaszország előzi meg. Következtetés: csökkenteni kell e kiadásokat oly módon, hogy a kormány megszünteti a nyugdíjakat érintő jelenlegi adókedvezményeket.

Sőt, a szervezet szakértői azokat a különleges nyugdíjrendszereket is felszámoltatnák, amelyek a közalkalmazottak, a vasútnál, az áram- és gázszolgáltatóknál, illetve más, állami vagy részben állami cégeknél dolgozók számára biztosítanak korkedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőséget. Az OECD szerint ezek a rendszerek nemcsak igazságtalanok, de átláthatatlanok és akadályozzák az érintett gazdasági szektorokban a dolgozók mobilitását.

További megtakarítást lehetne elérni a Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szerint az egészségügyi rendszer átalakításával, ahol nem meglepő módon például a járóbeteg ellátás erősítését javasolják. A dokumentum készítői mindezek mellett rugalmasabb munkaerő-piaci viszonyok kialakítását is szorgalmazzák, például azt, hogy a cégek a jelenleginél könnyebben tudjanak felmondani alkalmazottaiknak.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen foganatjuk lesz ezeknek a javaslatoknak, hiszen mint elemzők kiemelik, azok egy része nem is szerepel a szocialista kormány programjában, másik részüket pedig egyelőre halogatják. Sokan azonban úgy vélik: a valóság előbb-utóbb kikényszeríti a szükséges döntéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×