A világbajnokság előtt a magyar futballközvélemény arról beszélt, hogy megint olyan nehéz sorsolás jutott Baróti Lajos csapatának, mint 1962-ben, Chilében. A világbajnoki címvédő brazil, s az Európa egyik legerősebb klubjára, a Benficára épített portugál együttesen kívül ismét megkaptuk a bolgárokat.

Utóbbiak ellen mindenki biztosra vette a győzelmet, s a többség úgy számolt, hogy - dacára a válogatott korábbi rossz mérlegének, valamint a Benfica elleni gyenge kupamérlegnek - a portugálokat is meg kell verni. Eusébio és társai azonban 3:1-re legyőzték a magyar válogatottat, kihasználva, hogy a bemelegítésnél megsérülő Szentmihályi nem volt éppen csúcsformában. Így aztán sorsdöntővé vált az aranyzöldek elleni, liverpooli 90 perc.

A braziloknak egyébként hihetetlenül erős csapatuk volt. Pelé a bolgárok elleni nyitó találkozón szerzett sérülése miatt ugyan nem játszott, de nélküle is hét, pályafutása során világbajnoki címet szerzett játékosuk volt pályán. Gilmar, Djalma Santos és Garrincha 1958-ban és 1962-ben, Bellini 1958-ban, Gerson, Tostao és Jairzinho 1970-ben játszott a világbajnok brazil csapatban.

A mérkőzésen aztán szinte minden álomszerűen alakult. A magyar csapat már a harmadik percben vezetett, a már akkor világklasszis, de még csak 21 éves féléves Bene Ferenc pazar szólógóljával.

(Az újpesti csatár 1966 nyarára elmondhatta magáról, hogy a tokiói olimpia gólkirálya, s a spanyolországi Eb-négyesdöntő társgólkirálya volt 1964-ben, majd az angliai világbajnokságon a magyar válogatott minden mérkőzésén szerzett gólt. Ismétlem: 21 és félévesen. Gondoljuk csak el: ha már akkorra globalizálódott volna a futballvilág, milyen ajánlatok között válogathatott volna - egyébként a kor többi magyar sztárjához hasonlóan.)

A brazilok a 14. percben egy szerencsés góllal kiegyenlítettek - ki gondolta volna akkor, hogy a góllövő Tostao a következő négy évben ekkora sztárrá növi ki magát? -, sőt aztán Sípos Ferenc, akit társai Tüdőnek becéztek, a gólvonalról húzta ki a labdát, biztos gólt megakadályozva.

Ám a magyar csapat is nagyszerűen futballozott, már az első félidőben is sorra alakította ki a helyzeteit. A második félidőben pedig olyan 45 percet produkált, amilyet az Aranycsapat szétesése óta magyar csapat talán egyszer sem. A 65. percben Farkas János olyan gólt lőtt, amiről azóta is beszél a futballvilág, a 2010-es, dél-afrikai torna előtt is a vb-történelem legszebb találatai között emlegették.

(Egyébként jó tíz perccel korábban a Vasas csillaga már majdnem lőtt egy hasonló gólt, igaz, akkor nem Bene, hanem a később a mezőny legjobbjaként ünnepelt Albert Flórián volt az előkészítő.) Idézzük a Népsport akkori szimpla leírását a gólról: "Albert kitűnő labdát tálalt Bene elé, aki elfutott a jobb oldalon. Pompásan ívelte be a labdát középre. Farkas jó ütemben érkezett, s 8 méterről, kapásból, hatalmas gólt lőtt a kapu bal oldalába, 2:1.

A 75. percben újabb gólt szerzett a magyar csapat: a Bene által kiharcolt tizenegyest az egy nappal később a 25. születésnapját ünneplő Mészöly Kálmán váltotta gólra. Nem sokkal később a "Szőke Szikla" megsérült, de felkötött vállal is visszatért a gyepre, hiszen akkor még nem lehetett cserélni.

"Amikor a játékvezető a mérkőzés végét jelezte, a határtalan örömmámorban úszó magyar fiúk összeölelkeztek a pálya közepén. A közönség ütemesen tapsolta együttesünket. A brazilok rendkívül sportszerűen, sportemberekhez méltóan köszöntötték a magyar csapat tagjait. Már senki nem volt a játéktéren, a közönség még mindig a helyén maradt, és a nagy eseményről, a kétszeres világbajnok legyőzéséről beszélt." - írta az utolsó pillanatokról a Népsport.

A brazilokat egyszerűen lenyűgözte őket a magyar csatártrió, Bene, Albert és Farkas varázslata. A Ferencváros zsenijét 1967 elején meghívták a Flamengóhoz vendégségbe, de nem csak őt, hanem a csapat minden tagját azonnal leszerződtették volna, ha tehetik.

Öt nappal a liverpooli mérkőzés után Bulgária ellen lépett pályára a magyar csapat, a brazilok ellenivel megegyező összeállításban. "Gundi" Aszparuhov góljával az ellenfél szerzett vezetést, de a magyar csapat még a szünet előtt fordított, Davidov öngólját Mészöly Kálmán találata követte.

Az 55. percben Bene soros gólja már bebiztosította a győzelmet és a továbbjutást. A negyeddöntőben aztán következett a szovjet válogatott, a mumus. Sa2:1-es vereséggel a kiesés.

(1938. június 29.-): 11-szeres válogatott, az élvonalban az MTK, a Vasas, majd a Tatabánya kapusa. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Gelei szemmel láthatóan idegesen kezdett, az első félidőben két esetben bizonytalankodott, később azonban fokozatosan leküzdötte lámpalázát, és a hajrában egy parádés közbeavatkozása is volt, amikor reflexmozdulattal ütötte ki Alcindo 6 méteres bombáját."

KÁPOSZTA BENÕ (1942. június 7.-): 19-szeres válogatott, az élvonalban az Újpesti Dózsa játékosa. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Káposzta sok támadás kialakulását akadályozta meg a jobb oldalon, sokszor tört előre a csatárok vonalába, s átadásai rendre pontosak voltak."

(1932. november 20.-2002. május 29.): 80-szoros válogatott, az élvonalban a Ferencváros (Kinizsi) és az Egyetértés játékosa. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Mátrai a védelem egyik oszlopa volt, kitűnően látta el a söprögető szerepkörét, rengeteg támadást akasztott meg középen, látványos becsúszó szerelései sokszor ragadtatták tapsra a közönséget."

MÉSZÖLY KÁLMÁN (1941. július 16.-): 61-szeres válogatott, az élvonalban a Vasas játékosa. Világ- és Európa-válogatott. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Mészöly a mérkőzés első felében meglepően idegesen játszott, noha voltak ekkor is ügyes szerelései, labdaleadásaiba azonban többször is hiba csúszott. A hajrára erősen feljavult, sérülése után is hallatlan energiával küzdött, és még ekkor is többször lépett közbe sikeresen."

(1932. december 13.-1997. március 17.): 77-szeres válogatott, ebből sorozatban 57-szer, ami magyar csúcs. Az élvonalban az MTK (Vörös Lobogó) és a Bp. Honvéd játékosa. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Sipos többször látványosan szerelt, szívósan harcolt, megbízhatóan látta el feladatát. Jó üteműek voltak a közbelépései, és megmentette csapatunkat egy biztosnak látszó góltól. Teljesítménye feltétlenül kiemelkedőnek mondható."

SZEPESI GUSZTÁV (1939. július 17.-1987. június 5.): 5-szörös válogatott. Az élvonalban a Tatabánya játékosa. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Szepesi kitűnő játékot nyújtott. Ragyogóan őrizte szélsőjét, keményen, határozottan rombolt, sok esetben felfutott ő is a támadásokkal. A védelem egyik legbiztosabb, leghatározottabb tagja volt."

MATHESZ IMRE (1937. március 25.-2010. december 6.): 12-szeres válogatott. Az Austria Wien, majd az élvonalban a Vasas és a Diósgyőr játékosa. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Mathesz is fokozatosan lendült játékba, idegességét levetkőzve egyre-másra dobta támadásba Benét és Farkast. Gyakran zárkózott fel a támadók vonalába, s a védőket is sokszor kisegítette."

(1938. október 9.-): 41-szeres válogatott. Az élvonalban a Ferencváros játékosa. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Rákosi teljesítménye mellől sem hiányozhatnak a dicsérő jelzők. A nagy munkabírású csatár a pálya minden pontján felbukkant. Ha kellett a védőket segítette, de igen sokszor tört be a brazil kapu előterébe. Kitűnőek voltak a labdái és többször vette célba Gilmar kapuját is."

BENE FERENC (1944. december 17.-2006. február 27.): 76-szoros válogatott. Az élvonalban az Újpesti Dózsa játékosa. Világ- és Európa-válogatott. A világbajnokságon a magyarok mind a négy mérkőzésén szerzett gólt. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Bene már a harmadik percben ritkán látható pompás góllal mutatkozott be. Gólja szárnyakat adott neki, rengeteg támadásban vett részt, szinte minden megmozdulása veszélyes volt, nagyszerűen értette meg magát Alberttel és Farkassal. Amikor a helyzet megkívánta, még erejéből arra is telt, hogy visszarohanjon és segítse a védőket. Döntő érdemeket szerzett mindhárom gólban."

ALBERT FLÓRIÁN (1941. szeptember 15.-): 75-szörös válogatott. Az élvonalban a Ferencváros játékosa. Világ- és Európa-válogatott. 1967-ben a France Football aranylabdása. A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Albert pompás játékot nyújtott. Minden támadásnak ő volt a szellemi irányítója, jobbnál jobb labdákkal indította Farkast és Benét. Rendkívül önzetlen volt, de ha kellett, kitűnően cselezett, okosan tartotta a labdát és mindig kitűnő ütemben indított. A győzelem egyik fő részese volt!"

(1942. március 27.-1989. szeptember 29.): 33-szoros válogatott. Az élvonalban a Vasas játékosa. Világválogatott.
A Népsport értékelése a meccs másnapján: "Farkas méltó társa volt a ragyogóan küzdő Benének és Albertnek. Ez a hármas szinte egymást múlta felül. Farkas kihasználta nagy gyorsaságát, sorra lefutotta a brazil védőket és olyan gólt lőtt, amelyről még sokáig fognak beszélni a labdarúgás kedvelői. "