2006. január 17. 10:34 Kivégezték a 76 éves férfit Clarence Ray Allen süket, vak és tolószékben ül. Tegnap volt a hetvenhatodik születésnapja. Ma végezték ki a kaliforniai San Quentin börtönben három gyilkosság megrendeléséért.
2006. január 17. 10:33 Ismét nyereséges a Humet A Humet Rt. 18 millió forintos nyereséggel zárta a 2005-ös évet az előző évi 193 millió forintos veszteség után.
2006. január 17. 09:26 Orbán júliustól járulékcsökkentést ígér A Fidesz már július 1-jén egyharmadával csökkentené a tb-járulékot. A pártelnök az InfoRádióban elmondta: a kieső bevételeket az új adófizetők ellensúlyoznák.
2006. január 17. 09:24 Ismét tudósíthat Iránból a CNN Az iráni elnök ismét engedélyezte a CNN tevékenységét a közel-keleti országban, miután az amerikai hírtelevízió bocsánatot kért az államfő korábbi nyilatkozatának pontatlan tolmácsolása miatt.
2006. január 17. 09:20 Németország: ismét 2 százalék fölötti infláció Az olajárak emelkedése, illetve a dohányárukat és a gépjárműveket sújtó adóemelések miatt tavaly Németországban az árdrágulás üteme 2001 óta először megint túllépte a kritikusnak tekintett 2 százalékos szintet, 2,1 százalékos volt.
2006. január 17. 08:21 Kiállították az összes labdaszedőt Nyilvánvaló időhúzás miatt mind a 14 labdaszedőt kiállította a bíró a Betis-Atletico Madrid (1-0) spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.
2006. január 17. 08:14 Gerald Fordot kórházban ápolják Kaliforniában tüdőgyulladás miatt kórházban ápolják Gerald Fordot, az Egyesült Államok volt elnökét. A 92 éves politikus állapota stabil.
2006. január 17. 08:13 Lemondott a tajvani miniszterelnök Lemondott Frank Hszie tajvani miniszterelnök, mert pártja súlyos vereséget szenvedett a múlt decemberi helyhatósági választásokon. Csen Suj-pien elnök elfogadta a politikus lemondását.
2006. január 17. 08:11 Arany Glóbuszt kapott a Született feleségek A meleg cowboyok tragikus románcáról szóló Brokeback Mountain című filmet négy Arany Glóbusszal díjazta hétfőn a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége a 63. díjkiosztó gálán. A nyughatatlan (Walk The Line) című, Johnny Cashről szóló filmbiográfia három Arany Glóbuszt nyert.
2006. január 17. 08:06 Beindult a kamatszivattyú Néhány cím a reggeli újságokból: Megalapozatlan házkutatás a BASE Kft.-nél; Beindult a kamatszivattyú; Több atomenergia Európában.
2006. január 17. 07:30 Hebron belvárosát lezárták Az izraeli hadsereg zárt katonai övezetté nyilvánította a ciszjordániai Hebron zsidó negyedét és az oda vezető utakat. A területre csak az ott lakók léphetnek be. A rendelkezés január 22-éig lesz érvényben.
2006. január 17. 07:22 Irán olajár-emeléssel fenyegetőzik Irán azzal fenyegetőzik, hogy megemeli a kőolaj árát, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat hoz ellene atomprogramja felújítása miatt. Közben Colin Powell, az Egyesült Államok volt külügyminisztere nem zárta ki a katonai fellépést sem az atomprogram miatt.
2006. január 17. 07:18 Öt tonna kokaint foglaltak le Panamában A panamai hatóságok és az amerikai parti őrség csaknem öt tonna kokaint foglalt le a hét végén két karib-tengeri közös akcióban.
2006. január 17. 07:17 Szaúd-Arábiában öt terroristát vettek őrizetbe Szaúd-Arábia fővárosában öt feltételezett terroristát vett őrizetbe a rendőrség.
2006. január 17. 07:16 Segítség a fejlődő országoknak a madárinfluenza ellen A tervezettnél 20 millió dollárral többet, összesen 120 millió dollárt ajánl fel az Európai Unió a madárinfluenza elleni védekezéshez. Ezt az Európai Bizottság egészségügyi biztosa közölte a kínai fővárosban zajló nemzetközi adományozó konferencián.
2006. január 17. 07:14 A tengerbe zuhant egy amerikai vadászgép A tengerbe zuhant egy F-15-ös típusú amerikai vadászgép Okinava közelében - közölték a kadenai amerikai légitámaszpont illetékesei. A pilóta katapultált; könnyebb sérülésekkel mentették ki a vízből.
2006. január 17. 06:32 Dömpingvámot vet ki az EU a kínai cipőkre A kínai cipők drágulását hozhatja az, ha az Európai Unió dömpingvámot vet ki az ázsiai országból érkező termékekre. A bizottság április elejéig dönt erről.
2006. január 17. 06:30 Gyurcsány: nem ígérgetnek, hanem programot hirdetnek Az állam működésének átalakítását és Magyarország fejlesztését állítja választási programja középpontjába az MSZP. Erről a kormányfő beszélt a Magyar Televízió Az Este című műsorában.
2006. január 17. 00:17 Szalay büszke csapata sikerére Szalay Balázs elégedett, hogy az általa irányított csapat mindhárom magyar egysége teljesítette a 28. Dakar-ralit. A Szalay Dakar Team vezetője teljes pályafutását tekintve ötvenszázalékos mérleggel várhatja a jövő évi versenyt.
2006. január 16. 23:23 Michael Schumacher fagyban már nem körözött tovább A hivatalos bemutatóra január 24-ig még várni kell, de Michael Schumacher Fioranóban már hétfőn pályára gördült a Forma-1-es Ferrari csapat új autójával. A gyakorlás egy kisebb hibával ért véget: valószínűleg kifogyott a benzin a 657-es kódjelű versenygépből.
Ha itt vezet, figyeljen: betiltották az elakadásjelző háromszöget, helyette speciális lámpát kell használni