2007. január 29. 09:56 Júliusban vonulna vissza a brit kormányfő Tony Blair, a brit munkáspárti miniszterelnök már júliusban visszavonulhat, de szeretné, ha a világkereskedelmi egyezmény még hivatali ideje alatt köttetne meg.
2007. január 29. 09:20 Menő lenne? Tartson mopszot! A mopsztartás a legújabb sikk a brit kutyakedvelők között: egyre nagyobb a kereslet a kínai eredetű négylábúak iránt, s a mopsz népszerűségben már megelőzte a legkisebb agarat, a whippetet is.
2007. január 29. 09:14 A nevem Qi. Lingling Qi A kínai közönség első alkalommal találkozhat a nyugati emberek számára oly jól ismert mondatokkal: My name is Bond. James Bond. Vagy legalább is ennek kínai változatával. Ott ugyanis a 007-est úgy hívják, hogy Lingling Qi.
2007. január 29. 08:58 Irán segítene az iraki fegyveres erők kiképzésében Az iraki - iráni gazdasági kapcsolatok bővítéséről beszélt Irán bagdadi nagykövete a New York Timesnak adott nyilatkozatában.
2007. január 29. 08:34 Túlságosan függ a szüleitől? A Vatikán szerint elválhat A vatikáni főbíróság szerint érvényteleníthető a házasság, ha valamelyik fél túlságosan függ a szüleitől. Bár a katolikusoknál tilos a válás, indokolt esetekben a Rota Romana szétválasztja a párokat.
2007. január 29. 08:14 Jack Nicholson és Helen Mirren a legszexisebbek A Királynő című sikerfilm főszereplője, Helen Mirren és Jack Nicholson vezeti a legszexisebb, korosabb hölgyek és urak listáját. A dobogón egyébként mindkét nemnél igazi nagyágyúkat találunk.
2007. január 29. 07:56 A tévében könyörögtek az eltűnt szépségkirálynő szülei A közszolgálati televízióban kértek segítséget eltűnt lányuk felkutatásában Miss Brazília szülei. A 2002-es szépségverseny győztese szó nélkül lépett le otthonról, és szeptember óta nem beszélt családtagjaival.
2007. január 29. 07:54 Fákat döntött ki és tetőket rongált meg a viharos szél Fákat döntött ki és tetőket bontott meg a viharos szél hétfő hajnalban Budapesten és a főváros környékén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor az InfoRádióban elmondta: senki nem sérült meg, és komolyabb anyagi kár sem keletkezett.
2007. január 29. 07:42 Megverte a pénzügyminiszter a miniszterelnököt Megelőzte a pénzügyminiszter a miniszterelnököt. Legalábbis azon a listán, amelyet évente állít össze egy magazin Nagy-Britannia legbefolyásosabb embereiről. A névsorban helyet kapott Sacha Baron Cohen, azaz Borat is, közvetlenül Vilmos herceg mögött.
2007. január 29. 07:41 Botrány: átlát a ruhákon a tervezett köztéri kamera! Hatalmas felzúdulást kelthet Nagy-Britanniában a kormány tervezett intézkedése, melynek értelmében olyan speciális köztéri kamerákat szerelnének fel, amelyekkel át lehet látni a ruhán. A kabinet a terrorellenes intézkedésekkel indokolja a döntést.
2007. január 29. 07:14 Saját gyerekeivel végzett az anya Két gyermeke meggyilkolásával vádolnak egy nőt Nagy-Britanniában. A rendőrök biztosak a dolgukban, nem keresnek más gyanúsítottat.
2007. január 29. 07:13 Hétfőtől lehet pályázni az Új Magyarország Fejlesztési Tervre Hétfőn jelennek meg a 2007 és 13 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználására kidolgozott Új Magyarország Fejlesztési Terv első pályázati kiírásai.
2007. január 29. 06:52 Megszállták a bankok a plázákat A bevásárlóközpontok lettek a bankfiókhálózat-bővítés egyik leginkább kedvelt célpontjai. Jelenleg már csaknem nyolcvan bankfiók működik a budapesti és a vidéki plázákban. A főváros 17 nagyobb bevásárlóközpontjában közel ötven fiók kapott helyet, így átlagosan három bank közül válogathat a látogató.
2007. január 29. 06:42 Nem veszhet el a "dzsungelharcban" az új főépítész Offenzívnek kell lennie, és nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkeznie kell a hamarosan kinevezésre kerülő új főépítésznek Bojár Iván András, a Fővárosi Közgyűlés városarculati tanácsnoka szerint.
2007. január 29. 05:59 Zátonyra futott egy hajó a spanyol partoknál Zátonyra futott egy hűtőhajó a Földközi-tenger spanyol partjainál. Spanyol médiajelentés szerint a sérült járműből folyamatosan szivárog az üzemanyag a tengerbe.
2007. január 29. 05:45 Mekkába mennek tárgyalni a palesztinok? Abdullah szaúdi király azt javasolta, hogy Mekkában tárgyaljanak az egymással szembenálló palesztin csoportok - adta hírül az al-Arabíja pánarab hírtelevízió Dubajból. A palesztin kormányt vezető Hamász szinte azonnal elfogadta a meghívást.
2007. január 29. 05:30 "Igen, tömeggyilkos vagyok" Beismerő vallomást tett perének vasárnapi tárgyalásán Ali Haszan al-Madzsid, Szaddám Huszein unokatestvére. A Vegyi Aliként ismert férfi kijelentette, hogy kurd falvak tucatjainak lerombolására adott parancsot.
2007. január 29. 05:22 Az első magyar sorozatgyilkos és "a borzalmak tanyája" Dokumentumregény készül az első magyar sorozatgyilkosról, Kiss Béláról. A HVG információi szerint a szerző egy belga író-üzletember, Jean-Marie Parasie lesz. Idehaza szinte alig ismertek az egykori cinkotai bádogos tettei, holott a bűntények 1916-os kipattanásakor a hátborzongató ügy egy ideig a háborús híreket is leszorította a lapok címoldaláról.
2007. január 29. 05:15 Jemeniek harcoltak a síitákkal, hat halott Hat jemeni katona meghalt a síita felkelőcsoporttal vívott összecsapások - közölték jemeni kormányforrások.
2007. január 29. 05:10 Folyamatos sztrájkkal fenyegetnek a villamosipari dolgozók Ma a munkáltatók képviselői is bekapcsolódnak a villamosenergia-ipari szakszervezetek és a gazdasági tárca közötti tárgyalásokba, az egyeztetéseken az ágazat dolgozóinak és nyugdíjasainak járó kedvezményes áramtarifáról lesz szó.