2021. január 10. 19:20 Nagy a tolongás az Oscar-díjért Horvát Lili filmjének kategóriájában Rekordszámú, 93 filmet neveztek az amerikai filmakadémia legjobb nemzetközi film díjára.
2021. január 10. 14:02 Elhunyt Michael Apted A világ nem elég című Bond-film, valamint az évtizedeken átívelő filmes munkája az Up című dokumentumfilmsorozat rendezője 79 éves volt.
2021. január 8. 13:50 Elhunyt Szabó Ildikó színművész A művészt csütörtökön, életének 87. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
2021. január 8. 13:18 Nem akármilyen Szent István-emlékérmével áll elő a jegybank És nem is eggyel. Az egyik névértéke fél millió forint.
2021. január 7. 07:11 Mutatjuk az év kétéltűjét! A zöld varangy a nyílt területek lakója, a zárt, sötét erdőket általában elkerüli.
2021. január 6. 15:36 A világjárvány a globális filmiparra nagy csapást mért A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a világ mozis jegyárbevétel valószínűsíthetően több mint 72 százalékkal esett vissza tavaly. A filmszínházakkal szemben a streaming térnyerését az is mutatja, hogy a Warner Studió Wonder Woman 1984 című szuperhősfilmjét egyszerre mutatta be a mozikban és a stúdió streamingcsatornáján, az HBO Maxen.
2021. január 5. 13:53 A legjobban várt épületek között a Magyar Zene Háza A világ legjobban várt, 2021-ben elkészülő épületei közé sorolta a CNN amerikai hírtelevízió The transformative buildings set to shape the world in 2021 című cikkében a Liget Budapest projekt keretében Budapesten épülő Magyar Zene Házát.
2021. január 4. 20:20 Rudolf Péterék hosszú távon terveznek az online közvetítéssel VígSTREAMház, ez a Vígszínház új neve, legalábbis a virtuális világban. A fővárosi teátrum streamelt előadásai ugyanis a koronavírus után is láthatóak lesznek.
2021. január 4. 06:27 Előretörtek a női filmesek, de még mindig „döbbenetes a kiegyensúlyozatlanság” Rekordot ért el a legnagyobb bevételű amerikai filmek női rendezőinek aránya 2020-ban egy új amerikai tanulmány szerint.
2021. január 3. 17:30 Már a mozi se a régi: elvették Amerikától az iparág első helyét Először fordult elő, hogy Kína megelőzte Észak-Amerikát a mozis piacok versenyében, noha tavaly egyetlen országot sem kímélt meg a világjárvány miatti globális válság.
2021. január 2. 13:01 Cirkusz minimus: miért éppen a porondot kerülték volna el a járvány hatásai? Szezonuk nagy része elmaradt, a karácsonyi műsorokat sem tudták bemutatni a hazai cirkuszok. Az év főként azokat terhelte meg, akiknek állatokat is el kell tartaniuk.
2021. január 1. 15:44 Különleges aknát találtak egy hajón a Perzsa-öbölben A hajótesthez tapasztott, mágneses aknát talált a legénység egy tartályhajón a Perzsa-(Arab-)öbölben, az akna hatástalanításán iraki tűzszerészek kezdtek el dolgozni pénteken.
2021. január 1. 10:00 Üres teremben, a remény jegyében szól ma Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje Idén is lesznek olyan művek, amelyek először szerepelnek az újévi koncert műsorán.
2020. december 30. 17:34 Elhunyt Sólyom-Nagy Sándor Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
2020. december 30. 15:23 Szilveszteri bulihegyek: zenei és színházi kínálat az online térben Muzsikás, Kiscsillag, Budapest Bár koncertet, a Katona József Színház legendás Portugál előadását és Dumaszínház szilveszteri műsorát is megtalálni az év végi programok között az interneten.
2020. december 30. 12:23 Kern Andrásé a Ruttkai Éva-emlékgyűrű A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján Kern András kapta az idei Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Az apa című előadásban nyújtott alakításért.
2020. december 28. 21:40 Ez az a film, ami miatt Amerika népe visszatért a moziba A karácsonyi hétvégén debütáló film globális jegybevétele 36,1 millió dollár (10,7 milliárd forint) volt.
2020. december 28. 19:54 Leégett egy legendás lemezstúdió Elton John, George Michael és a Depeche Mode is dolgozott itt.
2020. december 28. 11:58 Elhunyt Éless Béla 80 évesen hunyt el hétfő reggel a Szomszédok "Kerei Gusztávja".
2020. december 26. 15:14 Gálaműsorral ünnepli újranyitásának 50. évfordulóját Fővárosi Nagycirkusz Online közvetítésen követhető az előadás.
05:12 Gyermekvédelem, kaszinók, fásítás: jön a kormányzati tájékoztató a maratoni kormányülés döntéseiről