2010. november 6. 11:23 Százan sérültek meg az iráni földrengésben Hozzávetőleg száz embert sérült meg egy 4,9-es erejű földrengés következtében Irán nyugati részén szombaton - jelentette az iszlám köztársaság állami televíziója.
2010. november 6. 09:29 Brutálisan összevertek egy újságírót Moszkva belvárosában Nagyon durván összeverték Oleg Kasint, a Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap munkatársát Moszkva belvárosában szombatra virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után.
2010. november 6. 06:47 Lelőtték az egyik leghírhedtebb mexikói drogbárót A katonákkal vívott tűzharcban életét vesztette az egyik leghírhedtebb mexikói drogbáró.
2010. november 6. 06:46 Megtalálták a lezuhant kubai gép fekete dobozát Megtalálták a Kubában helyi idő szerint csütörtökön szerencsétlenül járt utasszállító repülőgép fekete dobozát.
2010. november 5. 19:28 November végére halasztották a Discovery indítását November végére halasztották a Discovery indítását, mert hidrogénszivárgást észleltek a külső üzemanyagtartály feltöltésekor. Az amerikai űrkutatási hivatal közölte: a vizsgálatok után megállapították, hogy a hiba elhárítása sok időt vesz igénybe, így az űrrepülőt csak a hónap végén, várhatóan november 30-án helyi idő szerint hajnali 4 óra 5 perckor indítják el.
2010. november 5. 18:39 Vonatra esett egy kamion London közelében London közelében személyvonatra zuhant egy cementkeverő teherautó délután; a balesetben öten megsérültek.
2010. november 5. 17:25 Szigorítani kívánja az Európai Unió a légiküldemények ellenőrzését Szigorítani kívánja az Európai Unió a légiküldemények ellenőrzését, miután az elmúlt napokban terroristák robbanóanyagot tartalmazó csomagokat, illetve levélküldeményeket adtak fel légipostai úton több európai közintézmény címére.
2010. november 5. 17:01 Törvénytelenül figyelt meg dán állampolgárokat a koppenhágai amerikai nagykövetség Törvénytelenül figyeltetett meg dán állampolgárokat az Egyesült Államok koppenhágai nagykövetsége a külképviselet épületének környékén - tudatta a TV2 dán kereskedelmi televízió. Szerdán a norvég média az oslói amerikai képviselet hasonló visszaéléseiről számolt be.
2010. november 5. 16:26 Bugár Béla: a Híd-Most a helyi magyarok érdekeit képviseli A szlovákiai Híd-Most elnöke szerint pártja a helyi magyarok érdekeit képviseli, és tisztességes, partneri kapcsolatra törekszik a magyar kormánnyal. Erről azután beszélt Bugár Béla, hogy a politikai erő nem kapott meghívást a Magyar Állandó Értekezlet budapesti tanácskozására.
2010. november 5. 14:20 Ismét elhalasztották a Discovery űrrepülőgép indítását Legalább 48 órával ismét elhalasztották a Discovery űrrepülőgép indítását, mert hidrogénszivárgást észleltek a külső üzemanyagtartályának feltöltésekor. Ez már az ötödik halasztás egy hét alatt.
2010. november 5. 13:40 Óriási meglepetés az amerikai munkaerőpiacon Októberben a vártnál sokkal gyorsabban bővült a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban - jelentette az amerikai kereskedelmi tárca. A magánszektorban 159 ezres foglalkoztatottságbővülést mértek, ami igen nagy pozitív meglepetésnek számít, hiszen az elemzői konszenzus +60 ezer volt. A munkanélküliségi ráta a várakozásoknak megfelelően 9,6 százalékon stagnált.
2010. november 5. 06:58 Nincs magyar a lezuhant kubai gép utasai között Hatvanegy utassal és hét fős személyzettel a fedélzetén helyi idő szerint csütörtökön lezuhant egy Santiago de Cuba városából Havannába tartó utasszállító repülőgép. A katasztrófának nincs túlélője.
2010. november 5. 06:40 Órák alatt duplájára nőtt a Merapi vulkán áldozatainak a száma Alig néhány óra leforgása alatt több mint kétszeresére, a korábbi 44-ről 102-re növekedett az indonéziai Jáva szigetén működő Merapi vulkán halálos áldozatainak a száma.
2010. november 4. 20:28 Egy gyanús csomag miatt kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai repülőgép Egy gyanús csomag miatt kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai repülőgép az indiai Mumbaiban csütörtök éjjel - közölte egy indiai forrás.
2010. november 4. 20:27 Írország hatmilliárd eurót farag le a hiányból jövőre Hatmilliárd eurót tervez lefaragni államháztartási hiányából jövőre Írország - jelentette be Brian Lenihan ír pénzügyminiszter csütörtökön. Az ír történelem legkeményebb költségvetésében 4,5 milliárd eurót kiadáscsökkentés révén, 1,5 milliárd eurót különadók kivetésével készülnek előteremteni.
2010. november 4. 19:37 A francia alkotmánytanács megsemmisítette a kiskorúak kiutasításáról szóló francia-román egyezményt A francia alkotmánytanács csütörtökön megsemmisítette azt a Franciaország és Románia között aláírt egyezményt, amelynek értelmében leegyszerűsödött volna Románia azon kiskorú állampolgárainak hazaküldése, akik egyedül tartózkodnak Franciaországban.
2010. november 4. 19:08 A szlovák parlament nem szavazta meg a bankadót Nem kapott parlamenti támogatást csütörtökön a szlovák Irány-Szociáldemokrácia (Smer) bankadó bevezetésére irányuló javaslata, amely az ellenzéki párt szerint a tervezett áfaemelést válthatta volna ki: a beterjesztést 76:68-as szavazataránnyal vetették el a képviselők.
2010. november 4. 17:58 Forbes: a kínai elnök a világ legnagyobb hatalmú vezetője A Forbes magazin szerint Hu Csin-tao kínai elnök a világ legnagyobb hatalmú vezetője.
2010. november 4. 16:11 A katolikus egyház reformját sürgette a pápa A katolikus egyház reformját sürgette a pápa. XVI. Benedek ezt abban az üzenetben hangsúlyozta, amelyet Carlo Borromeo bíboros szentté avatásának 400. évfordulója alkalmából küldött a milánói érseknek.
2010. november 4. 15:22 Levélbomba Athénban Athénban a francia nagykövetségnek címzett levélbombát hatástalanítottak robbantással a rendőrök, több más gyanús csomagot pedig átvizsgáltak egy külvárosi csomagküldő-szolgálat épületében.
16:45 Alkotmányellenes a közösségi hálózatok használatának általános tiltása a 15 év alatti fiataloknak Franciaországban