Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Ferenc pápa heti általános audienciájára érkezik a vatikáni Szent Péter téren 2023. március 8-án.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Tíz éve vezeti a katolikus egyházat Ferenc pápa

Az egyház 266. vezetője az első latin-amerikai egyházfő, aki már névválasztásával is jelezte, hogy elődeitől eltérően tervezi ellátni a feladatait.

"Sokkal hosszabb pápaválasztásra készült mindenki, és nagyon sokan nagyon sok más jelöltet említettek esélyesként. A top10-ben sem volt benne az akkori Buenos Aires-i érsek, José Maria Bergoglio, akit végül is megválasztottak" – mondta el az InfoRádióban Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője.

Amikor ezen a napon tíz évvel ezelőtt kilépett az erkélyre, újabb meglepetés okozott, hiszen olyan nevet választott, amit korábban egyik elődje sem. Később elmondta, hogy egy bíboros szólt oda neki, amikor kivonult a Szent Péter-bazilika erkélyére: a szegényekről ne feledkezzen el.

Azt szokták mondani, hogy a név kötelez, és Ferenc pápára ez különösképpen igaz, hiszen ha Szent Ferenc életét, szolgálatát próbálnánk megvilágítani, akkor olyan szavak juthatnának eszünkbe, mint szegények, perifériára szorultak, kiszolgáltatottak, teremtésvédelem, vagyis a teremtett világgal kapcsolatos különös kapcsolat. "Ezek mind Ferenc pápa szolgálatának a jellemzői" – mondta.

Kuzmányi István szerint

Ferenc pápa úgy látja az egyházat, mint egy sebesültekkel teli kórházat,

ahol mindenki valamilyen módon gyógyulásra, kötözésre vár, vagy éppen valakit gyógyít.

"Teljesen új és mély szintre viszi muszlim testvéreinkkel való párbeszédet. Ha Ferenc pápa pápaságának tíz évére tekintünk, akkor azt mondhatjuk, hogy senkit sem hagyott hidegen: mind pozitív, mind negatív módon hatással van a ma emberére, a ma politikusaira, akár más vallások vezetőire" – jelentette ki Kuzmányi István.

A papi cölibátus kérdése

Ferenc pápa a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy nincs kizárva a papi cölibátus eltörlése. Kuzmányi István szerint a pápa nem tett olyan kijelentést, amit korábban ne mondott volna. Tehát nem mondta, hogy holnaptól eltörli ennek lehetőségét, mert ez a katolikus egyház tanításában benne lehet. Nagyjából a 4-5. századig alapvetően nemcsak a mostani életmódban éltek a papok, és a görög katolikus egyház tagjai a szentelésük előtt pedig eldönthetik, hogy szeretnének-e családot, és így vállalhatják a papságot.

"Abszolút nem ördögtől való gondolatot vett elő a Szentatya. Hogy megváltozik-e a római egyház gyakorlata ebben a kérdésben, az szerintem egy nagyon hosszú folyamatnak lehet az eredménye" – zárta gondolatát Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×