eur:
389.27
usd:
362.09
bux:
68514.78
2024. május 8. szerda Mihály

Továbbra is kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon

Továbbra is kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon a menedékkérők áradata miatt, és a bajor belügyminiszter szerdán ismét élesen bírálta az osztrák hatóságokat, amiért egyeztetés nélkül ezres nagyságrendben szállítanak embereket a határra.

Joachim Herrmann a ZDF közszolgálati televíziónak elmondta: az is előfordul, hogy az osztrákok az éjszaka közepén értesítés nélkül "egyszerűen kitesznek a határra" több busznyi menekültet.

Hangsúlyozta, hogy az osztrák hatóságok egyeztetés és bejelentés nélkül korábban nem küldtek embereket a határra, az utóbbi napokban kialakult gyakorlatnak pedig véget kell vetni, mert nem jó senkinek. A menekültek koordináció nélküli továbbítása csak azt mutatja, hogy a balkáni migrációs útvonal mentén fekvő országok "már csak azzal foglalkoznak, hogy mindenkit elszállítsanak a német határra".

"Ez így nem mehet tovább" - hangoztatta a bajor belügyminiszter.

Az ügyben a szövetségi kormánynak kell lépnie. "Berlinből világos jelzésekre van szükség arról, hogy nem tudunk tetszés szerinti mennyiségben menekülteket befogadni" - mondta a konzervatív CSU politikusa.

A szövetségi rendőrség adatai szerint kedden 24 óráig 5500 menedékkérő lépett be az országba Ausztria felől. Éjfélkor még több mint ezer ember sorakozott a passaui határátkelőknél. Hajnali fél kettőre sikerült mindenkit elszállítani az átmeneti szállásokra.

Joachim Herrmann azzal kapcsolatban, hogy pártja alkotmánybírósági eljárást helyezett kilátásba a berlini vezetés ellen, a ZDF-nek elmondta, hogy továbbra is fenntartják ezt a lehetőséget, és szükség esetén be is váltják az ígéretet, mert a szövetségi kormány jogellenesen jár el a határok nyitva tartásával és a menedékkérők korlátozás nélküli beengedésével.

A szövetségi kormánynak nincs joga a hatályos törvények felfüggesztésére, mégis ezt teszi, és ezzel "egyértelműen túlterjeszkedik az alaptörvényben rögzített hatáskörén" - mondta Joachim Herrmann.

A bajor kormány álláspontja szerint a szövetségi kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy Németország és a közös uniós menekültpolitikában részt vevő összes többi tagállam térjen vissza a menekültügyet szabályozó dublini előírásokhoz. Ellenkező esetben érvényesíteni kell azt az 1993-ban az alaptörvényben - a politikai menedékjogról szóló 16. paragrafus módosítása során - rögzített előírást, hogy biztonságos országból érkező embereket nem illeti meg a menedékjog.

Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Sok társasházban nem figyelnek erre, pedig milliók múlhatnak rajta

Sok társasházban nem figyelnek erre, pedig milliók múlhatnak rajta

A társasházakban a közös költségek inflációkövető emelése elkerülhetetlen a növekvő üzemeltetési költségek és az elengedhetetlen felújítások finanszírozása miatt, ami jelentős anyagi terhet ró a lakástulajdonosokra - írja a Világgazdaság. A társasházak számára emellett kiemelten fontos lenne a felújítási alap létrehozása és fenntartása ahhoz, hogy az állami kamattámogatott hitelt igénybe tudják venni. Egy átfogó felújítás pedig milliós értéknövekedést jelenthet akár az egyes lakásoknál is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×