eur:
391.39
usd:
359.21
bux:
72730.44
2024. július 16. kedd Valter
Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszédet mond a Magyar Innovációs Szövetség, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémián 2021. június 22-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Freund Tamás a kutatás világáról, a mesterséges intelligenciáról és arról, hogyan lesz az Akadémia a nemzet tanácsadója

Nagyon sok a bizonytalanság a rendszerben, de én optimistább vagyok, mint pár hónappal korábban – mondta a kutatóhálózattal való viszonyról Freund Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszélt a lejáró elnöki ciklusának eredményeiről, az új pályázatában szereplő terveiről és arról is, hogy működik-e az Akadémia mint a nemzet tanácsadója.

Május 9-én választja meg a Magyar Tudományos Akadémia új vezetőit a közgyűlés. Ön elnökjelölti programja úgy kezdődik: meghatározó eredménynek tartom, hogy az Akadémia magához tért a 2019-es sokkból. Maradéktalanul magához tért?

Én úgy gondolom, hogy igen, hiszen a küldetésünket újra kellett fogalmazni, méghozzá úgy, hogy nem a kutatóhálózatra alapoztuk, hanem a teljes köztestületre. A teljes, 18 ezer fős köztestületünknek mindenki, aki PhD-t valaha védett és aktív kutató, tagja lehet. Egyáltalán nem egy Royal Society típusú akadémiáról van szó, amelyikben csak a tudományos elit vesz részt, hanem a teljes kutatói állomány, éppen ezért ez az Akadémia megkerülhetetlen. Nem is értem, korábban miért nem jutott eszébe a vezetésnek, hogy ne csak a kutatóhálózatra gondoljon, amikor az Akadémia küldetését meg kell valósítani, hanem itt van ez a 18 ezer ember. Ez a programom talán egyik legfontosabb célja, hogy ne csak egyszerűen bővíteni próbáljuk a köztestületi tagságot, hanem adjunk értelmet is annak, hogy kit, miért próbálunk rábeszélni arra, hogy csatlakozzon a köztestülethez. Feladatokat kell adni és látniuk kell a fiatal kutatóknak, hogy mik az Akadémia céljai, s hogyan tudnák ők elősegíteni ezeknek a megvalósítását. Érezzék azt, hogy a teljes kutatói életpályájukban teret kell biztosítani az Akadémia célkitűzései megvalósításának. Így már, én úgy érzem, jóval nagyobb kedvvel csatlakoznak ezek a fiatal kutatók, és rájuk építi az Akadémia az új stratégiai programjait.

Hogyan kívánja rendezni az akadémiai tulajdonú, de az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat által használt ingatlanok tulajdonviszonyait?

Ez rendkívül kényes kérdés, hiszen az Akadémia mint köztestület rendelkezik magántulajdonnal. Ez többek között magában foglalja a teljes intézethálózat által használt ingatlanokat. Ezt az Akadémia 2008-ig csak használatba kapta mint állami tulajdont, de azóta már tulajdonosi felelősséggel is tartozik érte. A 2019-es törvénymódosítás azt írja elő az Akadémiának, hogy a magántulajdonát ingyenesen adja használatba az ELKH-nak mint kutatóhálózatnak. Ezt az Alkotmánybíróság is sérelmesnek tartja, hiszen a magántulajdonával mindenki maga rendelkezik, és nem lehet kötelezően előírni azt, hogy mit adjon használatba ingyenesen. Ezt rendeznie kell a parlamentnek, erre az Alkotmánybíróság felszólította a törvényhozót. Hogyan lehet ezt rendezni? Ez itt a kényes kérdés. Az én első számú javaslatom az volt, hogy térjen vissza a kutatóhálózat az Akadémia ernyője alá és meg tudnánk valósítani az általam már 2019-ben is hangoztatott kétfejű sas modellt, s akkor rendeződne a tulajdonviszony. A kétfejű sas modell azt jelenti, hogy az Akadémia rendelkezne egyrészt egy elnökkel, amelyet a köztestület választ, a másik feje a sasnak pedig az ELKH elnöke lenne, akit a miniszterelnök nevez ki. A két elnöknek két külön költségvetési alfejezete lenne az Akadémia fejezetén belül, tehát még anyagi vitákra sem lenne lehetőség. Az ELKH megtarthatná ugyanazt az irányítási struktúráját, mint jelenleg is van és a saját költségvetését. Úgy tűnik, hogy a kormány számára ez nem elfogadható verzió, talán azért, mert egyfajta visszatáncolásnak tűnhetne, pedig én nem úgy gondolom, hogy nem az, hiszen olyan alapvető változások játszódtak le az ELKH irányítási struktúrájában, amit nem igazán lehetett volna az Akadémia alatt megcsinálni. De ez már meg van csinálva, most már nyugodtan vissza lehetne építeni. Ez lenne a leglogikusabb, legegyszerűbb megoldás, de ha a kormány ezt nem fogadja el, akkor létezne egy nagyon rossz megoldás, amit én biztos vagyok benne, hogy a kormány nem fog meglépni: a kisajátítás vagy államosítás.

Azt általában nem ellenérték fejében szokták csinálni.

Így van, ha viszont ellentételezés van, akkor minden azon múlik, hogy a kormány mit fog felajánlani, erről még semmit sem tudok, még tárgyalások sem folytak. Bár Csák János miniszter úrral már többször leültünk az ELKH jövőjével kapcsolatos elképzelésekről beszélni, de az ingatlanhálózat tulajdonjogáról egyelőre nem volt szó. És ez egy igen komoly falat. Nemrég becsültettük fel egy hivatalos céggel, 145 milliárd körülire becsülik az ingatlanvagyont, amit ellentételezni nem lesz egyszerű a kormánynak.

A napi működésben akár az Akadémián, akár az ELKH-nál okoz gondot ez a helyzet?

Gyakorlatilag minden nap okoz valamifajta problémát, hiszen folyamatosan felújításra szorulnak ezek az épületek, van köztük jó néhány eléggé lelakott állapotban lévő épületrész. Ezeknek a felújítása nyilván a használót terheli, de a használó visszamutogat, hogy amikor ők négy éve ezt megkapták, már akkor is ilyen állapot volt, tehát az Akadémia igenis köteles részt vállalni a felújításból. Napi szinten vannak ilyen problémák. Ha új épületrészt felépítene a kormány állami pénzen vagy egyáltalán egy teljesen új kutatóépületet, akkor annak mi lesz a tulajdonjogával? Ha az Akadémia tulajdona lesz, mint ahogy annak kell lennie, hiszen az Akadémia telkén épülne föl, akkor minden rendben van, de ha a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy az új épület állami tulajdonban legyen, akkor én nem adhatok tulajdonosi hozzájárulást, hiszen ha a mi telkünkön épül egy idegen tulajdonú épület, akkor csökken a telek értéke, és engem akár bíróság elé citálhatnának hűtlen kezelésért. Rengeteg anomália van, amit ebben a helyzetben egyszerűen lehetetlen kezelni.

Az a tény, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetésében változás lesz, befolyásolja a tárgyalások későbbi kimenetelét, a várható eredményt?

A média már megszellőztetett egy nevet, és ha ő lesz valóban a kutatóhálózat elnöke, akkor a tárgyalásaink komolyabb optimizmusra adnak okot. Azonban kétlem, hogy az ELKH új elnökén múlna az, hogy mit tud vagy mit akar a kormány felajánlani ellentételezésként, ha az ingatlanvagyont mégiscsak kisajátítja. Vagy esetleg odáig is eljuthatunk az új elnökkel, hogy visszatérjen az egész kutatóhálózat, vagy ha nem az egész kutatóhálózat, akkor legalább az egyetemi támogatott kutatóhelyek hálózata, amiért én külön lobbizok. Nagyon sok a bizonytalanság a rendszerben, de én optimistább vagyok, mint pár hónappal korábban.

Az Akadémia nagy nemzeti kutatási programokat indított el, szám szerint hármat. Ezek ennyi idő alatt már eredményre vezetnek?

A háromból az egyik a Nemzeti Agykutatási Program 3.0. Már nyolc éve fut ez a program, és még mindig úgy látjuk, hogy rendkívüli perspektívák vannak, amiket nem szabadna veszni hagyni. Az eddigi fejlesztések révén olyan laboratóriumi kapacitások, olyan know-how alakult ki számos egyetemen és kutatóintézetben, hogy most itt az ideje, hogy leszüreteljük ezeknek a gyümölcsét. Óriási hiba lenne most, nyolc év után befejezni. Ezért is indítottuk ezt újra. Egyébként Palkovics miniszter úrnak köszönhetem az ötletet, hiszen őhozzá mentem kilincselni, hogyha lejár a második négy éve a Nemzeti Agykutatási Programnak, akkor reméltem, hogy az NKFIH tovább fogja finanszírozni újabb négy évre, de ő azt javasolta, hogy forduljak inkább az Akadémiához és az Akadémián keresztül a miniszterelnökhöz, ő ugyanis már az NKFIH-n keresztül nem akarja ezt tovább finanszírozni. Így aztán, amikor elnök lettem, első dolgom volt, hogy elmentem a miniszterelnökhöz, hogy a Nemzeti Agykutatási Programot, amiről egyébként stratégiai együttműködést kötöttünk a kormánnyal még 2013-ban, Orbán Viktor miniszterelnök úr írta alá, valamint Pálinkás József, akkori akadémiai elnök és jómagam mint a NAP elnöke. Palkovics miniszter úr javaslatára elmentem a miniszterelnök úrhoz, de mint akadémiai elnök nem részesíthettem semmifajta előnyben a saját tudományterületemet. Ezért mind a három fő tudományterületen indítottunk egy-egy programot, a humán tudományok területén, az élettelen természettudományok területén és az élettudományok területén, az volt ugye a NAP. A három témát miniszterelnök úr nagyon nagy örömmel fogadta és meg is adta rá a címkézett támogatást. A humán tudományok területén a program, amit kiválasztottunk, az a Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program volt. Ennek több alprogramja van, az egyik a Magyar Nemzeti Helynévtár program, ezt Hoffmann István akadémikus csinálja, aztán haladnunk kell a korral, a Magyar nyelv digitális támogatása a magyar tudományosság szolgálatában és a Magyar nyelv digitális fenntarthatósága. Ez mind olyan, amire eddig nem igazán helyezett hangsúlyt egyetlen kutatóintézet sem, de most a nemzeti program büdzséjéből tudjuk ezt finanszírozni. Egy még izgalmasabb dolog, ez a mesterséges intelligencia világába tartozik, ami manapság ugye megint csak egy rendkívül forró téma. Német T. Enikő vezetésével Szeged és Debrecen együttműködésében egy olyan program indult, amelyik a mesterséges intelligenciát arra használja fel, hogy olyan felismerő programokat gyártsanak, amelyek meg tudják különböztetni az áltudományos érvelést a valódi tudományos érveléstől, az álhíreket a valódi hírektől. Olyan programokat készítenek, amelyeket az ember már a mobiltelefonjára is rátölthet, és így képes lesz majd kiszűrni ideális esetben szinte százszázalékos biztonsággal. Jelenleg ez 60-70 százalék, néhány esetben akár kilencvenszázalékos biztonságot is elér. Ez szerintem egy rendkívül fontos előrelépés most, amikor mindenki retteg a mesterséges intelligenciától.

Az Akadémián is rettegnek a mesterséges intelligenciától? Azért az csak nem fordulhat elő, hogy egy akadémikus a ChatGPT-vel íratja meg a székfoglalóját.

Minden bizonnyal. Itt a veszély inkább a fiatalabb korosztály esetében van, az általános iskolában, a középiskolában most már különböző dolgozatokat, később akár szakdolgozatot könnyedén megíratnak így. De ha a mesterséges intelligencia képes ezt megírni, akkor arra is megtanítható, hogy hogyan ismerje fel, hogy ezt egy másik mesterséges intelligencia írta.

Csak mindig egy okosabb embernek kell tanítania?

Igen, rengeteg veszély leselkedik ránk. Hihetetlen visszaélésekre van lehetőség, a kiberbűnözéstől kezdve a hackerek is alkalmazhatják különböző honlapok, akár banki szoftverek feltörésére, de annyiféle inkorrekt felhasználás van, hogy ez tényleg egy külön műsort igényelne.

Van valamilyen analógia a mesterséges intelligencia meg az emberi intelligencia között? Mert van szakértő, aki arra figyelmeztet, hogy ne keverjük össze a kettőt, mert a kettő nem ugyanaz. De akad, aki azt mondja, hogy előbb-utóbb ugyanolyan lesz.

Az emberben van egyfajta veleszületett képesség arra, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Jó szándék vagy gonosz szándék, ez egy emberben megvan, egy érzelmi viszonyulás, egy értékrend minden emberben megvan. Ez lehet sokféle ugyan, de mégiscsak megvan. Hogy egy gépnek ilyen mikor lesz, azt én nem tudom elképzelni. A gép azt az információt tudja felhasználni, amit beletáplálnak. A felhasználás során szintetizál és jóslásokat is tesz, előre vetít olyan konklúziót, ami nem volt a betáplált anyagban. Viszont arra is képes, hogy az érvelése során, ha valahol egy űr van, azt kiegészíti, és van, amikor komoly hazugságokkal. Borzasztó veszélyes, mert egyszerűen ellenőrizhetetlen, amit ilyen esetekben az AI produkál. Viszont a tudomány számára rendkívül fontos és hasznos dolog, hiszen a különböző kutatási módszerek, ha csak a biológiára gondolunk, olyan irdatlan adatmennyiséget képesek generálni, amit nincs ember, aki valaha is átláthatna, még az egyszerűbb számítógépes, adatelemző szoftverekkel sem. Ráeresztve viszont a mesterséges intelligenciát, hihetetlen mennyiségű adat nyerhető a betáplált kísérleti eredményeknek az elemzése révén. Úgyhogy a tudomány továbblépésének is nagyon fontos eszköze, de ahogy volt hasznos és káros felhasználása az atomenergiának annak idején, vagy a klónozásnak, úgy ennek is meglesz, ezért itt is nagyon fontos a széles társadalmi kontroll és a nagyon szigorú szakmai kontroll. Enélkül életveszélyes szabadjára engedni az Artificial Intelligence-t.

A pályázatában megfontolás tárgyává teszi az idősödéssel és a közoktatással foglalkozó akadémiai nemzeti program elindítását is. Ilyen programokat a megvitatás, a megtárgyalás igényével csinál az Akadémia, vagy azért, mert szeretné, ha ezeket meg is csinálná az, akinek erre módja van?

A közoktatással kapcsolatban óriási felelősséget érez az Akadémia. Nem véletlen, hogy van egy közoktatási elnöki bizottságunk. Az, hogy ez a bizottság képes-e hallatni a hangját a politikában, arra pedig biztosíték az, hogy Pintér Sándor belügyminiszter úr az elnöki bizottságunk elnökét, Csapó Benő professzort állandó meghívottként meghívta a közoktatási államtitkári értekezletekre. Ez is azt jelzi, hogy a kormányzat számos minisztere igenis támaszkodni akar az Akadémiára mint a nemzet tanácsadójára és mi ezeket a törekvéseket ki is szolgáljuk. Ezenkívül a közoktatásban számos nyilatkozatot fogalmazott meg az Akadémia és elindított még Lovász László elnök úr idején egy tantárgypedagógiai szakmódszertani pályázatot. Ebben vannak gyakorló pedagógusok, elméleti szakértők, pedagógiai szakértők, pszichológusok, pszichiáterek, és megpróbálják megújítani az oktatás módszertanát. Csapó Benő professzor számos alkalommal mutatott már olyan grafikont, amelyben az egyes országok teljesítménye, például a PISA-teszten, az egyenesen arányos az abban az országban publikált tantárgypedagógiai vagy szakmódszertani témájú közleményekkel. Azokban az országokban, ahol tudományos szinten foglalkoznak az oktatás módszertanával, egyre jobban teljesítenek a nebulók is. Ezt is Lovász elnök úr indította el, én pedig megdupláztam a költségvetését ennek tantárgypedagógiai pályázatnak.

Bízik abban, hogy a sok szakanyag után ezeknek az eredménye el fog jutni egy falusi iskolába is?

Ha ebben nem reménykednék, akkor nem folytatnánk ezt a tudományos pályázatot. Ez innentől fogva kormányzati feladat, hogy hogyan juttatjuk el. Kormányzati feladat az is, hogy a pedagógusok társadalmi és anyagi megbecsültsége hogyan képes elérni azt a színvonalat, hogy egyre lelkesebb és egyre jobb teljesítményre képes diákok menjenek el pedagógusi pályára. Nagyon-nagyon sok behoznivalónk van ezen a területen.

Milyen absztrakciós szinten kell egy akadémiának egy ilyen kérdéssel megfogalmazni a véleményét, hogy mi legyen a mi pedagógusainkkal? Leírta a pályázatában, hogy az egész vezetőség abba az irányba exponálja magát, meg az elnököt is, hogy ilyen ügyekben igenis mondja meg a véleményét.

Ezt meg is tettük egy nyilatkozatban, öt pontban tette közzé az Akadémia, hogy mit lát a legégetőbb kérdéseknek. Ezekből négy egy az egyben követésre is talált a kormányzat részéről. Egyben a lépcsőzetes megoldást választotta a kormány, az a bérkérdés. De ha nem reménykednénk abban, hogy ezeknek az akadémiai megszólalásoknak vagy az Akadémia által támogatott kutatásoknak foganatja lesz akár a vidéki kisiskolákban is, akkor nem csinálnánk. Azt is támogatandónak tartom, amit Pintér Sándor belügyminiszter úr mond, hogy egyszerűen képtelenség ellátni azokat az igényeket pedagógusokkal, hogy egy kis faluban 6-8-10 diák kedvéért egy-egy osztályt indítsanak és egy-egy pedagógust ezek a kis méretű osztályok lekössenek. Nagy hangsúlyt kell helyezni térségi, kistérségi iskolákat létrehozására és megoldani a gyerekeknek az oda- és hazaszállítását. Ez is enyhítene a pedagógushiány problémáján. Aztán ami a minőséget illeti, az hosszabb távú feladatunk.

Az Akadémiának kell ügyelnie a népszerűségére? Vagy el kell viselnie azt, ha a tudomány válasza sokaknak nem tetszik?

A legfontosabb az, hogy tudományosan korrekt válaszokat adjunk azokra a kérdésekre, amelyek a társadalmat foglalkoztatják vagy amelyek a döntéshozókat foglalkoztatják. Az Akadémia távol tartja magát mindenfajta napi politikától, pártpolitikától és csak úgy menekülhet meg ezekből a csapdahelyzetekből, ilyen csapdahelyzeteket egyébként a társadalom is támaszthat, ha mi szigorúan ragaszkodunk a tudományos érvekhez. Amíg ezek az érvek a tudomány mai állása szerint korrektek, addig az Akadémiának nincs félnivalója, és ezt a társadalom is így fogadja el korrektnek, hiszen amikor közvéleménykutatásokban azt kérdezik a nyilatkozóktól, hogy melyik az a közintézmény, amelyikben a legjobban bíznak, pontozzák le a közintézményeket egy egytől ötig terjedő skálán, ezen egy 4,2-es átlaggal messze a Magyar Tudományos Akadémia vezet. Megelőzzük még az orvosokat is, megelőzzük a parlamentet, az Alkotmánybíróságot, a Köztársasági Elnöki Hivatalt is, az Akadémia közel egy teljes egészet vert rá ezekre az intézményekre, és természetesen a pártok kullognak a lista végén.

Mondhat az Akadémia olyat, hogy egy adott kérdésre ebben a pillanatban nem tud egzakt, tudományos kérdést adni, mert még nincs?

Nyilvánvaló. Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell ismerni, hogy eddig terjed jelen pillanatban a tudomány. Természetes, hogy az ember próbálja a megismerés határait kitolni, amennyire csak lehet, de minden egyes időpillanatban addig tudunk elmenni, ameddig azokat az adott kor tudományos technológiája, módszertana lehetővé teszi. Ami mögötte van, arról csak sejtéseink lehetnek és minél jobbak ezek a sejtések, annál jobban meg tudjuk tervezni az oda vezető utat, módszereket, amivel ezt majd meg tudjuk válaszolni. De azt el kell fogadnia mindenkinek, hogy a tudomány sem világmegváltó. Nekünk is megvannak a határaink, ameddig tudunk terjeszkedni a konklúzióinkkal.

A nemzet tanácsadója akadémiai felfogást a kormány komolyan veszi?

Egyre komolyabban. Megpróbáltunk minden egyes minisztériummal úgy kapcsolatot teremteni, hogy kialakuljon egy kétirányú kommunikációs csatorna. Ezt a minisztériumok többségével sikerült is elérni. A minisztériumokban lévő vége a csatornának általában egy államtitkár vagy helyettes államtitkár irodájában volt, az akadémiai vége pedig a kimondottan erre a célra felállított Köztestületi és Stratégiai Igazgatóság, amelynek Oberfrank Ferenc az igazgatója és ő főszerepet játszik abban, hogy minden egyes minisztériummal, amelyik számít az Akadémiára mint tanácsadóra, létrejöjjön ez a csatorna. Ez azért kétirányú, mert egyrészt várjuk, hogy a minisztériumok megkeressenek bennünket, ha bármilyen döntéselőkészítéshez szükségük van a tudomány minden eszköztárára, mi ezt tudjuk biztosítani, akár különböző előkészítő anyagok kidolgozásával, de szervezünk akár konferenciát vagy készítünk különböző kiadványokat is, amikkel tudjuk segíteni vagy optimalizálni a döntéseket. De nemcsak arról szól a tanácsadás, hogy megvárjuk, amíg érkezik a megkeresés. Azért kétirányú, hogy mi is kereshessük ezeket a minisztériumokat. Ha külföldön megjelennek olyan új, tudományos felfedezések vagy olyan tendenciák, amivel muszáj Magyarországon a magas politikának is foglalkoznia vagy netán olyan döntések születnek, amelyek nem támogathatók a tudomány módszereivel, a tudomány eredményeivel, ilyenkor célzottan hívjuk fel a figyelmét annak a minisztériumnak, amelyik ezeket a kritizálható döntéseket hozza. Arra is jók ezek a csatornák, hogy ne a nyilvánosság bevonásával kelljen kritizálnunk a nem éppen optimális döntéseket, hanem célzottan az adott minisztériummal lépjünk kapcsolatba. Ez már csak úgy szokott lenni mindenhol, hogyha egy kormányt nyilvánosan kritizálnak, akkor nagyon kevés az esély, hogy ezt a kritikát a kormány megfogadja, inkább felvesz egy sündisznóállást és bizonygatja, hogy igenis, neki van igaza és nem a tudományos tanácsadónak. Így viszont ezen a csatornán keresztül sok témában érkezett már megkeresés és nagyon jó kapcsolatot ápolunk számos minisztériummal konkrét döntéselőkészítésekkel kapcsolatban. Mi így képzeljük el a tudományos tanácsadást és természetesen nemcsak a kormányt értjük döntéshozó szerveken, hanem bármilyen párt megkereshet bennünket. Kaptunk megkeresést az MSZP képviselőitől is, Jobbik képviselőitől is a parlamentből, de önkormányzatoktól is. Tehát mi abszolút pártsemleges módon, mindenfajta döntéshozónak örömmel adunk tanácsot, ha kíváncsi a Tudományos Akadémia véleményére.

Első elnöki ciklusának egyik első bejelentése és emlékeim szerint szívügye volt az úgynevezett alumni program. Bevált?

Abszolút sikeres ez a történet. Az volt a terv emögött, hogy van ez a 18 ezres köztestületi tagság, aminek a tagjai, különösen a nemrég bekerült fiatal kutatók, alig várják, hogy feladatot kapjanak, alig várják, hogy az Akadémia köztestületi működésében valami konkrét cél eléréséért dolgozzanak. Egyrészt ez adta az ötletet, másrészt pedig az, hogy a társadalom ki van téve az álhírek, áltudományos érvelések özönének a közösségi médián keresztül, és szeretnénk segíteni olyan társadalmat kinevelni, amelyik meg tudja különböztetni ezeket a valódi tudománytól. Megismeri a tudomány módszertanát, mitől hiteles egy tudományos eredmény, mitől hiteles egy tudós, miért kell inkább hinnem egy tudósnak, mint egy áltudósnak, szóval rengeteg olyan információ nem jut el ma a középiskolás vagy fiatal egyetemista generációhoz, amit muszáj, hogy megtanuljanak, hiszen másképp nem tudnak eligazodni a mai információs világban. Ha ezt a kettőt összekombináljuk, már adódik is a program. Meghirdettem az alumni programot, amelyben arra kértem a 18 ezres köztestületi tagságunkat, hogy aki vállalja, hogy felkérésre visszamegy a saját alma materébe és ott egy tudományos előadást tart, nyilvánvalóan laikusoknak szánt, nemcsak pályaorientációs, hanem tudománynépszerűsítő előadást, akkor töltsön ki egy adatlapot. Ez egy olyan adatbázissá vált, most már 1800 kutatónk, köztestületi tagunk lépett be, amely kereshető. Ehhez hozzáférést adtunk minden középiskola igazgatójának, vezető tanárainak, ők rákereshetnek az adatbázisban, hogy kik azok, akik az ő középiskolájukban érettségiztek vagy kik azok, akik bár nem ott érettségiztek, de szívesen mennének ebbe a középiskolába, mert éppen a gyerekük vagy az unokájuk jár oda. Kik azok és milyen szakterületet képviselnek, akik, bármilyen okból, az ő iskolájukat megjelölték. Ezekből lehet aztán válogatni és összeállítani egy néhány előadóval egy teljes délutáni programot az érdeklődő középiskolásoknak. És ez nagyon jól halad, most már 280 iskola lépett be ebbe a körbe és már sok száz előadás lezajlott, ezeket rögzítjük videón és hozzáférhetővé tesszük a honlapon minden más középiskola számára is.

Mit mondanak, amikor visszajönnek a köztestületi tagok egy ilyen előadásról? Élvezték? Mert gyerekeknek előadni, az nehéz kenyér, le kell kötni a figyelmet.

Elsősorban azok jelentkeztek ebbe a programba, akik szívesen mennek vissza, küldetésüknek is érzik, hogy népszerűsítsék a tudományt, a tudományos gondolkodást. Én eddig csak olyan visszajelzéseket hallottam, hogy nagy szeretettel fogadták őket a tanárok, különösen a volt tanáraik, akik még emlékeztek rájuk és utána pedig a fiatalok számára tényleg az esetek többségében olyan előadások születtek, amelyek közérthetők voltak. Ebben egyébként a Simon Tamás által vezetett kommunikációs főosztályunk is segít, felkészülni, ábraanyagokat készíteni kimondottan ezt a generációt megcélozva. Csupa pozitív élmény. Lehet egyébként már pályázni is a középiskoláknak az Akadémiához, van külön keretünk arra, ha szükségük van videofelvevőre vagy bármilyen hasonló eszközökre, négyszázezer forint évi támogatásra nyugodtan lehet pályázni az Akadémiához. Nagyon sokat nőtt ennek a programnak a népszerűsége egy tanulmányi verseny által, ami Simon Tamás kollégám alapötletéből indult. Ezen 686 csapat mérkőzött meg egymással, több határon túli is volt és két forduló online zajlott, a harmadik forduló már a döntő volt, amelybe tíz csapat jutott be, négy budapesti, öt vidéki és egy határon túli csapat is, Nagyenyedről. A székházunk gyönyörűen berendezett dísztermében, stúdiószerű körülmények között, professzionális módon megszervezett versenydöntőt végül a Gödöllői Református Líceum Gimnázium Trifolium nevű csapata nyerte, amelynek most itt, ezúton is gratulálok. A jutalma pedig az volt, hogy elutazhattak az Akadémia pénzén a CERN-be és az ITER-be. A következő versenyt majd az Akadémia 200 éves évfordulója alkalmából szervezzük 2024–2025-ben, ott a reformkor lesz a téma.

A kiváló akadémiai kutatóhely minősítés felülminősítésnek tűnt, amikor ezt elindította, merthogy saját kutatóhelyek nem nagyon vannak vagy voltak. Ez bevált?

Abszolút bevált. Első körben már 95 kutatóhely elnyerte az MTA kiváló kutatóhelye címet. Az Akadémia úgy gondolta, hogy az egyének szintjén kiválóan működött az MTA doktora minősítés, és ehhez hasonlót szerettünk volna megvalósítani a kutatóhelyek minősítése terén is. Kutatóhelyeket sokkal nehezebb minősíteni, mint egyes egyéneket, hiszen itt a publikációs teljesítményt mérni sokkal komplexebb feladat. Hunyadi László professzor urat neveztem ki ennek a bizottságnak elnökéül, az MTA kutatóhelyeket minősítő tanácsa ugyanolyan szervezeti rendben működik, mint az MTA doktora tanácsa. Ők a bizottságukkal kidolgoztak egy olyan komplex rendszert, amivel tényleg a lehető legkorrektebb módon lehet minden tudományterület kutatóhelyeit minősíteni. Fölállt ez a program, nagyon sikeres volt az első megmérettetés, 95 kutatóhely el is nyerte ezt az MTA kiváló kutatóhely címet, aminek egyébként az igazából az értelme, jelentősége akkor lesz nagy, ha sikerül minél több előnyt kötni a megszerzéséhez. Akkor fog mindenki pályázni, ha például az NKFIH-nál az intézményi pályázatok esetében előnyt élvez az, aki rendelkezik ezzel a címmel. De azt el kell fogadnia mindenkinek, hogy a tudomány sem világmegváltó. Nekünk is megvannak a határaink, ameddig tudunk terjeszkedni a konklúzióinkkal. Vagy az egyes egyetemeken az a tanszék vagy intézet kap majd esetleg plusz területet vagy plusz PhD-s státuszokat, amelyik rendelkezik az MTA kiváló kutatóhelye címmel. Az, hogy az Akadémia pályázatain azok rendelkeznek előnnyel, nyilvánvaló, azt nagyon egyszerű volt megcsinálni, de hogy ez az egyetemeken is működjön és a Nemzeti Kutatásfejlesztési Hivatalban is, az már további tárgyalásokat igényel.

Az is további tárgyalásokat igényel, ha jól olvasom a pályázatát, hogy célja az akadémiai támogatott kutatóhelyek program újraindítása, intézményi háttérrel, meg forrással. Ez egy új kutatórendszer kiépítése?

Az az igazság, hogy ez egy körülbelül hetven éve létező kutatási hálózat. Ez az egyetemi tanszékeken az Akadémia által létesített kutató laboratórium, ami így tulajdonképpen egy MTA–egyetem közös laboratórium. Ebből körülbelül 100-120-at létesítettek annak idején. Az ötlet mögötte az volt, hogy az akadémikusaink és nagydoktoraink körülbelül háromnegyede az egyetemeken dolgozik és ők joggal sérelmezték annak idején, hogy az Akadémia miért csak a kutatóhálózatán keresztül támogatja, finanszírozza a kutatásokat. Erre jött aztán az ötlet, hogy akkor akadémikusaink és nagydoktoraink pályázati alapon hozzájuthassanak olyan támogatáshoz, amit elsősorban kutatási célú státuszok létesítésére költhetnek. A fő probléma ugyanis az egyetemeken az, hogy nem nagyon vannak kutatási státuszok, az oktatók pedig túl vannak terhelve oktatási feladatokkal. Ám ha az Akadémia által biztosított keretből létesíteni tudnak plusz kutatói, vagy PhD, vagy posztdoktori státuszokat, akkor a rengeteg ötlet, ami ezekben az akadémikusokban megfogalmazódik, mindjárt kísérleti fázisba is juthat. Hiszen meglesznek hozzá azok az emberek, akik nincsenek túlterhelve oktatási feladatokkal, így kialakulhat ezeken a tanszékeken egy-egy kutatási, kutatócsoport-csíra, köréjük csapódhatnának a legambiciózusabb TDK-sok majd belőlük PhD-hallgatók. Így szerettük volna szolgálni egyben a kutató egyetemek koncepciót is, hogy valóban minden egyetem, minden tanszékén, ha lehetséges, létesüljenek ilyen kutatási csírák. Ez rendkívül sikeres volt. Ez egészen addig kiválóan működött, az egyetemek, egyetemi kutatók nagyon kedvelték, csak Palkovics miniszter úr a kutatási hálózattal együtt ezt is elvitte az Akadémiáról. Tehát itt nem egy új valaminek a létesítéséről van szó, hanem a TKI-t, az egyetemi támogatott kutatóhelyek hálózatát szeretnénk visszahozni az Akadémia alá, hiszen ezt az Akadémia a saját költségvetéséből alapította, jól indokolható céllal, hogy így az Akadémia és az egyetemek között sokkal szorosabbá és intézményesebbé válhatott a kapcsolat. Az egyetemen dolgozó akadémikusainkat is tudtuk támogatni, hogy kutatási céljaikat megvalósíthassák, szóval rengeteg érv volt mögötte, hogy ez így működött, hogy az ELKH-n belül milyen szerepe van, azt viszont elképzelni nem tudom, hiszen ott egy teljesen idegen test, hiszen milyen logika vezethet ahhoz, hogy egy kutatóhálózat létesítsen magán belül még egy kisebb kutatóhálózatot?

Kivel kell erről tárgyalnia? Ezt látja már?

Igen, látom már. Már elkezdtem erről tárgyalni Csák miniszter úrral, és még idő kell szerintem, hogy meggyőzzem, de ez annyira logikus, hogy ennek az Akadémián a helye, hogy én elképzelni nem tudom, hogy mivel lehet indokolni, hogy maradjon az ELKH-ban. Ráadásul ez nem is egy nagy pénz, 6-7 milliárdos keret, amiből ez a 70 körüli kutatócsoport működik, míg a teljes ELKH kerete 47-48 milliárd.

A felfedező kutatást szervező Research Council szintén benne van a pályázatában. Az egy új intézmény lenne?

Az annyiban lenne új intézmény, hogy azt szeretnék elérni, hogy minden alapkutatást támogató pályázati forma egy kalapba kerüljön. Ilyen az OTKA, ilyen az Élvonal, ami szintén a Nemzeti Kutatásfejlesztési Hivatalnál van, ilyen a Lendület, ami most az Akadémián van és a Bolyai-ösztöndíj, ami szintén az Akadémián van, és még van néhány ilyen posztdoktori vagy utazási pályázati lehetőség. Azért gondoltuk ezt egy fedél alá hozni, mert így kialakulna egy olyan egységes pályázati rendszer, ami képes a teljes kutatói életpályának minden egyes szakaszához hozzárendelni egy-egy pályázási eszközt. Ugye, van a fiatal OTKA, aztán a nagy OTKA, aztán van a Lendület 1, aztán a Lendület 2, utána pedig az Élvonal, aztán már csak a nemzetközi pályázatok. Ez egységes rendszerbe foglalna mindent, ami alapkutatási pályázat, az egész teljesítményértékelés, bírálati rendszer, beszámoltatás, a költségvetési elszámoltatás stb., mind-mind egy egységes rendszeren belül működhetne. A kormánynak azért kellene erről lemondania, mert az alapkutatás pontosan arról szól, hogy itt sem a kormányzat, sem hatóság nem fogalmazhat meg célokat vagy prioritásokat. Az alapkutatás attól alapkutatás, hogy a kutatótól származik az ötlet. Ezek ilyen kíváncsiság által vezérelt kutatások. Ezt a kormányzatnak kiválósági alapon kell finanszíroznia. Itt nem kell megfogalmazni a kormányzati prioritást. Ott van arra az összes alkalmazott kutatás és innovációs pályázat, amely tízszer akkora összegből gazdálkodik, mint itt a teljes alapkutatási portfolió. Az így egyesített alapkutatási portfoliónak, amit elneveztünk Research Councilnak vagy Tudományos Tanácsnak és Alapnak, ez az Akadémia során lenne.

Ez közös érdeknek tűnik a kormánnyal.

Így van. Az Akadémia lenne a fejezetgazdája és megőrizhetné ezen belül az önállóságát az OTKA, ahogy kezdetben is az Akadémia fejezetébe lett telepítve. Minden érv amellett szól, hogy ezt az akadémia során kellene szerepeltetni. legyen az Akadémia fejezetgazda, de úgy, hogy az OTKA megőrzi a teljes függetlenségét az Akadémiától. A miniszterelnök ugyanúgy kinevezheti az OTKA vagy a Research Council elnökét, ahogy jelen pillanatban is az OTKA elnökét.

Ezekre a tervekre kér támogatást a köztestülettől. Mekkora támogatás kell ahhoz? Mi a szokás, hogy ezt mind meg tudja csinálni?

Az az igazság, hogy nem a köztestület támogatása kellene nekem, hanem a kormánynak a támogatása, hogy ezt megléphessük.

Jó, de az nem árt, hogyha egy Akadémia ott áll az ember háta mögött.

Az szerintem teljesen természetes, hiszen nem ismerek olyan akadémikust vagy köztestületi tagot, aki ne szeretné azt, hogy a Támogatott Kutatóhelyek Hálózata visszakerüljön, hogy az OTKA visszakerüljön, ez természetes törekvése szerintem mindenkinek, akinek köze van a Tudományos Akadémiához. Én ezeket a köztestület előtt nyilvánvalóan el fogom mondani. Kell tartanom egy elnöki beszámolót, annak ez része lesz, és a köztestület majd úgy fogja közölni felém a terveimhez való viszonyulását, hogy meglátjuk, hány százalék igent fogok kapni mint elnökjelölt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kis-Benedek József: nem lennék meglepve, ha a merénylő nem magányos farkas lenne

A Donald Trump körül dolgozó biztonsági emberek jól reagáltak, de a távolabbi védelem hibázhatott, hogy fegyverrel a volt elnök közelébe kerülhetett a támadó – mondta el az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. július 15. 06:51
×
×
×
×