INFORÁDIÓ
2022. augusztus 20. szombat
István

bendarzsevszkíj anton

ukrajna

oroszország

háború

vlagyimir putyin

volodimir zelenszkij

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Krím Oroszországhoz csatolásának nyolcadik évfordulója alkalmából rendezett koncerten Moszkvában 2022. március 18-án. A Krím félszigetet 2014-ben csatolta el Oroszország Ukrajnától, a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva, amit a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el.

Bendarzsevszkij Anton: Oroszországnak az maradt az elsődleges célja, hogy Ukrajnát Moszkva felé fordítsa

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

Amíg ez az orosz vezetés van hatalmon, addig nem látom, hogy hosszú távon Ukrajna hogyan tudná megúszni az orosz birodalmi törekvéseket – mondta Bendarzsevszkij Anton, a Danube Institute kutatási igazgatója, az InfoRádió Aréna című műsorában. A posztszovjet térség szakértője beszélt arról, hogy a háborús felek elmozdultak a diplomáciai megoldás felé, de szerinte ehhez az orosz elnöknek kell még egy nagy győzelem, Ukrajnának pedig nem csak területekről kell lemondania.

Bendarzsevszkij Anton az Arénában
 

Az Ukrajna elleni orosz támadás negyedik hetében vagyunk, Ukrajna nem omlott össze, csapataik harcban állnak, a kormány a helyén van, az elnököt minden nap látjuk. De mi történik Oroszországban, ahonnan sokkal kevesebb információnk van?

Az orosz lakosságot az elmúlt hetekben teljesen elvágták a hiteles, objektív információktól, az emberek csak moszkvai forrásokból értesülnek mindenről. Az első héten az orosz állam sehogy sem tudta megindokolni, hogy miért robbantották ki a háborút, amit amúgy még ma is csak különleges katonai műveletnek neveznek. Putyin, még mielőtt elindult volna a művelet, a többi között arra hivatkozott, hogy meg kell védeni a donyecki és luhanszki területeken élő orosz kisebbségeket. Aztán kiderült, hogy még az orosz embereknek sem volt ez annyira nyilvánvaló, mert az invázió Ukrajna egész területén megindult. Az elmúlt másfél-két hétben a lakosságnak megpróbálták elmagyarázni propagandisztikus módszerekkel, hogy mi és miért történik. Széleskörű támogatást próbálnak szerezni a háborúhoz, például felhasználnak különböző szimbolikákat is. Nagyon sokan találgatták, hogy miért voltak az orosz tankokon Z betűk. A háború előtt indított orosz hadgyakorlatok során a csapatok egyik része a Zapad nevet kapta, ami nyugatot jeleni, a másik része pedig Vosztok, ami keletet jelent. Ezek a Z betűk megjelentek orosz plakátokon, az orosz állami tévében is fizetett állami hirdetésként is. A napokban láttam egy kampányfilmet arról, hogy egy fiatalember elkezd valamit festeni az utcán, odamennek hozzá a rendőrök, megállítják, de aztán kezet fognak vele és elengedik, mert kiderül, hogy nagy Z betűt fest az egyik közterületi plakátra. Az orosz nyelvű BBC-t, az orosz nyelvű Deutsche Welle-t, a Szabadság Rádiót, vagy a független orosz Medúzát kitiltották Oroszországból, de nem csak ezek az adók nem érhetők el, hanem a közösségi oldalak, a Facebook, a Twitter és a LinkedIn sem. Az elhúzódó háború miatt azonban Moszkva is arra kényszerült, hogy a maga módján ugyan, de megindokolja az elhúzódó konfliktust.

Arra már alkottak valamilyen magyarázatot, hogy miért vonulnak ki olyan világszerte ismert cégek, mint a McDonalds? Ezt nyilván látják az emberek.

A valóság az, hogy a kivonulásukat bejelentő cégek egy része még ott van, mert bizonyos orosz törvényi kötelezettség alapján ezek a vállalatok a legtöbb esetben valamilyen leánycégen keresztül működtek. Itt van például a Burger King. Kiadtak egy közleményt arról, hogy visszavonulnak, de mivel 51 százalékban egy orosz többségi tulajdonos működteti az ottani hálózatukat, úgy döntöttek, működtetik tovább a Burger Kinget. Most minden marad, de egy-két héttel vagy hónappal később, amikor a Burger King berendezéseit már nem lehet szervizelni, nem érkeznek alkatrészek, nem érkezik alapanyag, akkor egy idő után befejezi a működését, vagy majd egy másik névre vált. Az orosz lakosság nem látja az azonnali hatást, legfeljebb az inflációt érzi, és azt, hogy a boltokból fogy majd ki a készlet. Vannak cégek, például az IKEA, amelyek azonnal bezárták az ottani üzleteiket, az ottani termékek nem elérhetők. Tömegverekedések voltak az utolsó napon, mielőtt bezárt volna az áruház, a legtöbb szolgáltatás azonban ilyen vagy olyan formában egyelőre még működik. Az orosz hatóságok amúgy most azt magyarázzák, hogy mégiscsak kapitalizmus van a nyugati világban, és nemsokára belátják: túl nagyok a veszteségek és visszatérnek, mielőtt még a lakosság észreveszi a szolgáltatások a hiányát.

Van annyi hasonlósága a Krím elcsatolásának menete meg a mostani ukrajnai háború között, hogy a kettőt valahogy össze lehessen kötni? A Krím elcsatolása az orosz lakosság körében népszerű, gyors művelet volt.

Most a közvéleményben nincs olyan győzelmi mámor, mint ami a Krím elfoglalásakor volt. Akkor a lakosság zászlókkal ünnepelt, mert szerinte valamiféle történelmi igazságtalanság oldódott meg. A Krím-félsziget egy közkedvelt üdülőparadicsom volt a szovjet korszakban, nagyon sokan megfordultak arra, és ez a kapcsolat az oroszok és a Krím-félsziget között nem szakadt meg a Szovjetunió szétesése után sem. Ugyanúgy mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy elmenjen az ukrán Krímbe pihenni. Most egészen más a helyzet, hiszen egyrészt nem beszélünk egyértelmű orosz sikerről, amit el lehetne adni. A Krím egyértelmű orosz győzelem volt, hiszen a moszkvai narratíva szerint vérontás nélkül foglalták el a területet, sőt, az ukrán egységek egy része még át is állt az oroszokhoz. Hetek alatt rendezték a félsziget sorsát az orosz katonák felügyelete mellett megrendezett referendummal, majd az orosz parlamentben elfogadott Krím-törvénnyel, hogy a terület Oroszország része legyen. 2014. február végén jelentek meg az orosz katonák Krím-félszigeten és március 18-án már orosz volt a Krím-félsziget. Most már három hete tart a háború Ukrajnában, nincs egyetlen olyan siker sem, amit el lehetne adni, nem tudnak olyan felvételeket prezentálni az orosz lakosságnak, amitől az látszódna, hogy az ukrán lakosság a megszállás alatt örömmel üdvözölné az orosz erőket. Próbálkoztak a harkivi megyében például humanitárius segélyosztással, de ezek csak a propagandacélokat szolgálják, azt próbálták bemutatni, hogy ott a lakosságnak osztogatják a segélyt, de ez sem jött be, mert az emberek az orosz autókhoz nem mentek oda. Egyszerűen nincs semmi, amivel be lehetne mutatniuk azt, hogy miért jó Oroszországnak ez a háború. Még Putyin háborúról szóló bejelentését sem tudták megfelelően magyarázni. Azt mondták, azért támadják meg Ukrajnát, mert szükség van Ukrajna demilitarizációjára és denacifikációjára. Ezt most hogyan értelmezzük? Ez sem olyan fogalom vagy feltétel, amit az orosz lakosság többségének el lehetne adni. Ez nem egy olyan magyarázat, hogy megvédjük az oroszokat vagy visszahozzuk a történelmi orosz területeket az ország kötelékébe.

Mit gondolnak a háborúról az orosz kulturális és gazdasági elitben?

Általános kép nincs, csak elszórt epizódok vagy emberek vannak. A háború első napjaiban több orosz oligarcha, milliárdos felszólalt a háborúval szemben. Mihail Fridman vagy Oleg Gyeripaszka, akik maguk is a szankciók alatt vannak, ők hangot adtak annak, hogy be kell fejezni a háborút, és Oroszország hibát követett el, amikor beavatkozott. Ami a hétköznapi embereket vagy az értelmiségi elitet illeti, a helyzet az, hogy nagyon sokan menekülnek most Oroszországból. Az első tíz napon legalább kétszázezer ember hagyta el Oroszországot, miközben Oroszországban nem zajlanak különleges katonai műveletek. Az ő mozgásterük rendkívül leszűkült, hiszen most a kollektív bűnösség jegyében hozzák meg szinte mindig a szankciókat Oroszországgal szemben. Legálisan nagyon nehéz az egyébként kormánykritikus embereknek kijutni az országból, hiszen legfeljebb turistavízummal lehet egy-két hónapra elmenni a Nyugatra. Több ismerősöm van, akik professzorok orosz egyetemen, ők lázasan keresik a kiutat, hogy hova tudnának elmenekülni. Ilyen szempontból jelenleg Grúzia, Örményország tűnik a legjobb megoldásnak, hiszen orosz anyanyelvvel tudnak boldogulni, ráadásul nem kell hozzá vízum, és ez egyfajta menekülő útvonal. Vagy Törökország még ilyen, de oda szükség van vízumra, de a törökök szívesebben fogadják az oroszokat, mint jelenleg a Nyugat, amerre az utazási lehetőségek is leszűkültek, hiszen repülőjáratok már nincsenek. Nagyon sokan Szentpétervárról a finn határon keresztül próbáltak átjutni Helsinki felé, de ők rendelkeztek nyitott schengeni vízummal. Akiknek viszont nem volt semmilyen papírjuk, semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy bejussanak Európába, ezek a kapuk bezárultak. Az orosz értelmiségi elitben a háború komoly sokkot okozott. Skizofrén állapotba kerültek, mert nem tudtak semmilyen magyarázatot adni arra, mit tesz a kormány, de tenni sem tudnak, legfeljebb annyit, hogy szerkesztőként bemegy a stúdióba és felmutat egy táblát, hogy „nem a háborúra”, ami azonnali felmondást von maga után.

Jó esetben.

Igen, ezt csak egyszer lehet eljátszani. Oroszországban ugyanis most már van egy olyan törvény, amely szerint 15 év börtön jár azért, a valaki „álhíreket” terjeszt az orosz hadsereggel kapcsolatban. Mindenki veszélyben van, aki olyan információt oszt meg, ami Ukrajnából vagy Nyugat felől jön. Még az értelmiségi elitnek is meggyűlik a baja azzal, hogyan férhet hiteles információhoz.

Egy átlagos orosz ember hogy néz a szankciókra?

Rövid távon az orosz kormány mellett vannak, de van egy dacos szembenállás is, hogy majd most megmutatjuk mindenkinek, a második világháborút és a hidegháborút is túléltük, majd ezt is túléljük, és hogy a Nyugat ne dirigáljon nekünk. Van egy felmérés, amely nagyjából egy-másfél héttel ezelőtt készült. Ez azt jelezte, hogy az orosz lakosságnak nagyjából a negyede támogatja a háborút, negyede ellenzi és nagyjából a lakosság fele pedig teljesen apolitikus, tehát egyáltalán semmilyen érzelmeket nem táplál, aminek az egyik oka, hogy nem is kapja meg hozzá a megfelelő információt. Tehát éppen azt mond, amit a kormány mond vagy amit hall a szomszédaitól vagy amit a tévében lát. De hosszú távon az a hozzáállás, hogy mi ezt is kibírjuk, egy idő után elmúlik. Mert ha nem férnek hozzá a technológiákhoz, amikor a boltban már nem lesz áru, amikor emelkednek az árak, akkor biztos, hogy ez a vélemény változik. Oroszországban a kétezres évektől fölépült egy nagyon komoly középosztály, amely teljes mértékben átvette a nyugati kultúrát, a nyugati szolgáltatásokat. Oroszországban a legmagasabbak között volt a mobilszolgáltatások aránya, a házhoz szállítás, az IT-szolgáltatások, ezek mind a világ élvonalában voltak, és nyilván nyugati közvetítéssel, de voltak saját fejlesztésű technológiák is. Az orosz társadalom teljesen europaizálódott, egy magas felhasználói szinten lévő társadalom volt, amely főleg a nagyvárosokban rendszeresen használta a nyugati szolgáltatásokat és a nyugati termékeket. Ez az orosz középosztály most először fogja átélni azt, hogy milyen az, amikor azok a szolgáltatások vagy termékek, amelyekhez hozzá voltak szokva évtizedeken keresztül, egyszerűen csak eltűnnek. Lehet, hogy rövid távon azt mondják, hogy ez nekünk semmi, de ahogy telik az idő, ez a vélemény szerintem erősen változni fog, és akkor elkezdenek gondolkodni, hogy mi okozta azt, hogy ezek a szolgáltatások nem elérhetők. Azt gondolom, hogy nem az lesz a válasz, hogy azért, mert a Nyugat rossz, hanem azért, mert az orosz vezetés valami olyasmit tett, ami nem felelt meg a nyugati vagy bármilyen humanitárius szabványoknak.

Ahhoz képest, hogy a Krím annexiójánál ukrán csapatok átálltak, most szemmel láthatóan nem állnak át. Mi történt nyolc év alatt Ukrajnában?

2014-ben egészen más Ukrajnát és Oroszországot láttunk. Egy olyan Oroszországot, amely nem tűnt úgy, hogy aktívan felvállalja a háborús konfliktusokat. Persze már túl voltunk a grúz–orosz háborún 2008-ban, de az a háború „csak” hat napon keresztül tartott. Az ukrán lakos pedig, ha Oroszországra nézett 2014-ben, akkor azt látta, hogy egyfajta stabilitás van, az energiaárak növekedése miatt az orosz lakosság életszínvonala jelentősen növekedett, az orosz városok rendezettek, van tőke, van fejlődés, miközben Ukrajnában nem feltétlenül látta ugyanezeket, hiszen Ukrajnában állandó kormányválság volt.

Időnként becsukták egymást.

Igen, állandóan cserélődött az ukrán hatalom. Magas volt a korrupció – ahogy egyébként Oroszországban is –, de Ukrajnában a hétköznapi emberek számára is szemmel látható volt, hogy a hatalom minden szintjén van korrupció. Oroszország vonzó modellnek is tűnhetett, különösen az orosz kisebbség számára, amely Ukrajnában élt. A lakosság 17 százaléka orosz kisebbség, de a keleti részeken sokkal magasabb ez az arány. A Krím-félszigeten ez például több mint 60 százalékot tett ki. Amikor az orosz csapatok megjelentek 2014-ben, közben Kijevben egy többhetes, sőt, több hónapig tartó forradalmon volt túl az ország. Viktor Janukovics, az addigi elnök hirtelen elrepült és új hatalom alakult ki. Az ukrán társadalom bizonytalanságban volt, hiszen nem lehetett pontosan tudni, hogy mi lesz a kimenetel. Ebben a helyzetben jelentek meg az orosz csapatok a Krím-félszigeten, de nem lehetett tudni hivatalosan, hogy oroszok, nem volt rajtuk felségjelzés. A lakosság nem fejtett ki ellenállást, hiszen teljesen váratlanul érte őket, hogy orosz katonák jelentek meg, másrészt egyáltalán nem is tudták, hogy Ukrajna éppen merre indul el. Oroszország úgy tűnt, hogy gazdagabb és jó irányba halad, ezért az orosz kisebbség is inkább mellettük foglalt állást, hiszen az egy működőképesebb modellnek látszott. Oroszországnak az volt az elsődleges célja akkor is, ahogy most is, hogy Ukrajnát elterelje a nyugati pályáról és Moszkva felé fordítsa. Pont azt, pont úgy, ahogy Viktor Janukovics alatt történt 2010 és 2014 között, amikor szisztematikusan elfordította az országot a nyugati integrációtól és az oroszok által vezetett eurázsiai gazdasági unió felé. Amikor viszont Nyugat-barát kormány került hatalomra Kijevben 2014-ben, ezt megpróbálták különböző eszközzel megakadályozni, de akkor még nem mertek nyíltan, katonailag is beavatkozni. Nem hivatalosan küldtek önkéntes katonákat meg tanácsadókat Kelet-Ukrajnába, és az ott élő orosz lakossággal együtt próbáltak hatalomváltást kezdeményezni. A donyecki vagy a luhanszki megyékben nagyjából 37-38 százalék orosz kisebbség élt akkor. Sorra jelentek meg a szeparatista erők Kelet-Ukrajnában, Harkivban, Mariupolban és Herszonban is. Az ukránok szerint a háború már 2014-ben elkezdődött, csak Oroszország ezt hivatalosan nem ismerte el, illetve hivatalosan nem volt hadviselő fél. Ezeken a területeken folyamatosan voltak, még a tűzszünet ellenére is harci cselekmények. 2019-ben, amikor Vlagyimir Zelenszkij került hatalomra, az akkor megkötött tűzszünet valóban pontot tett az aktív katonai műveleteknek a végére, de időközben a kelet-ukrán területekből egyfajta teljesen kilátástalan helyzetű országrész lett. A donyecki és luhanszki megyéknek a harmadát tették ki ezek a szeparatisták által kontrollált területek, ahonnan az ukrán, sőt, még az orosz lakosságnak is egy jó része kiköltözött. Nincsenek pontos becslések, valószínűleg a lakosság fele vagy kétharmada maradhatott ezeken a területeken. A bányák bezártak, az ipari vállalatok nem működtek, ami volt, azt gyakorlatilag szétlopkodták. Amikor Oroszország arra hivatkozik, hogy Ukrajna megsértette az orosz állampolgároknak a jogait vagy folyamatosan támadás alatt tartotta ezeket a területeket, azt azért látni kell, hogy közben itt ukrán embereket kínoztak. Mivel nem működött a bírósági rendszer, nem volt semmilyen rendvédelem, ezért az ott élő emberek nagyon kaotikus állapotokban éltek. És ha most visszatérünk a kérdésre, hogy mi a különbség a mostani Ukrajna és az akkori Ukrajna között és hogy miért nem álltak át az oroszokhoz az ott élő emberek, és miért nem lengetnek orosz zászlókat, mondjuk, Mariupolban vagy Harkivban? Hát pontosan azért, mert látszik, hogy az ukrán hatalom valóban nagyon nagy utat tett meg abban a nyolc évben. Csak példa: Kijev a korrupciós indexen a 164. helyről feljött a 120. helyre, miközben egyszerűsödött az üzletvezetés és kisebb lett a bürokrácia. De látták az emberek azt is, hogy mi történik közben az oroszok által megszállt területeken, ahol nincsnek munkahelyek, a megfelelő szociális háló nem működik, de nem működnek a szolgáltatások sem.

Ez a modell már nem tűnt annyira vonzónak?

Igen, ez már egyáltalán nem tűnt vonzónak. Abszolút érthető, hogy miért van az, hogy Harkiv lakossága nem áll be az oroszok mellé és körömszakadtáig harcol, hogy nehogy orosz terület legyen.

Vlagyimir Putyin a török elnökkel tárgyalt és elmondta, hogy milyen feltételek mellett szüntetné be a háborút. Vannak nehezebben meg könnyebben teljesíthető feltételek. A demilitarizálás elképzelhető, hogy Ukrajna számára elfogadható, amikor a csapatai harcban állnak és tartják Ukrajnát?

Addig nem lesz semmilyen megegyezés, amíg a legfontosabb ukrán feltételt nem teljesítik az oroszok, hogy legyen vége a hadműveleteknek.

Azt kapitulációnak hívják.

Az kapituláció, így van, amibe Moszkva biztos, hogy nem fog belemenni. Ennek a lényege, nem is a konkrét javaslatokban vagy feltételekben van, hanem inkább abban, hogy van hajlandóság a tárgyalásra most már orosz részről is.

Ezt egyértelműen hajlandóságnak kell tekinteni és nem egy időnyerésnek, amíg az újabb támadó hullámok fel tudnak állni?

Ez a jelzés közvetlen Vlagyimir Putyintól származik. Amikor egy orosz és egy ukrán delegáció a háború negyedik vagy ötödik napjától kezdve tárgyalt, annak semmilyen jelentősége meg értelme nem volt, hiszen a küldöttek nem képviseltek olyan magasrangú embereket, akiknek a kezében hatalom lett volna. Az első igazi áttörés szerintem Szergej Lavrov és Dmitro Kuleba, a két külügyminiszter találkozója volt Törökországban. Bár ott sem született semmiféle eredmény, de már legalább magasabb szinten tudtak találkozni a felek, és most, már Vlagyimir Putyin is jelezte a török elnöknek, hogy hajlandó lenne leülni Volodimir Zelenszkijjel. Ez azt jelzi számomra, hogy Oroszország keresi a diplomáciai kiutat ebből a helyzetből, hiszen nem váltak be azok a számítások, amiben az orosz vezetés bízhatott. Az viszont látszik, hogy Oroszország fokozatosan egységeket küld Kijev környékére, próbálja az ellátási vonalakat megszervezni, tehát valamire készül. Hasonló a helyzet Harkiv környékén is, bár az tény, hogy konkrét támadás nem indult sem Kijev, sem Harkiv ellen, sajnos azt látom, hogy Oroszországnak most nem érné meg fegyverszünetet vagy békét kötni Ukrajnával, hiszen nem érte el egyetlenegy célját sem. Eddig Herszont tudták bevenni az oroszok, de ez csak egy 200-300 ezres város, ami nem nagy eredmény. Sőt, az ottani lakosságot sem sikerült pacifikálni, az ukrán vezetés a helyén van és állandóan tüntetnek az orosz katonák ellen. Ha Putyin most leül békét kötni, akkor ez orosz vereséggel érne fel, hiszen miközben az ország teljes politikai izolációba került, gazdasági nehézségekkel néz szembe és komoly katonai veszteségeket könyvelhetett el. Ez pedig Putyinnak óriási presztízsveszteség kifelé. Ráadásul, ha Putyin meggyengülve kerül ki ebből a helyzetből, eredmények nélkül, akkor egyáltalán nem biztos, hogy 2024-ben, a következő orosz elnökválasztáson olyan könnyen tudná biztosítani a hatalmát. Az oroszok jelenleg világos jelzéseket küldenek az ukránoknak is és kifelé is, hogy ők hajlandók lennének valamilyen diplomatikus megoldásra, ez a rendezési hajlandóság napról napra nő, de ettől függetlenül Putyin megpróbálhat egy nagyobb sikert elérni, mielőtt leülne tárgyalni.

Ugyanez a probléma az ukránok oldaláról is nyilvánvalóan felmerül. Zelenszkij elnök az ukrán nemzet egyszemélyi vezetőjeként tűnik föl, tehát minden egyes ukrán ember, civil és katona halálával egyre nagyobb felelősség nyomja a vállát, és lehetséges, hogy eljön az a pillanat, amikor azt mondja, hogy ennyi emberhalál már elég, inkább tárgyalok. De ott vannak a másik oldalon azok, akik meg a vérüket adják a nemzetért. Tehát két tűz között van. Eljön az a pillanat, amikor neki mérlegelnie kell, hogy mit adhat a nemzet területéből?

Biztos, hogy el fog jönni ez a pillanat, mert azt nem látom be, hogy ebből a helyzetből lehet orosz vereség. Itt persze olyan vereséget értek, hogy Moszkva teljesen visszavonul és békén hagyja azokat a területeket, amelyeket most megszállás alatt tart. Ilyen forgatókönyv nem nagyon létezik vagy legalábbis mi, szakértők nem látunk ilyet. Ukrajnának emiatt mindenképpen kompromisszumokat kell kötnie, mert hiába látjuk, hogy az az orosz offenzíva, amiben bíztak, nem jött össze, de ettől még Putyinék nem veszítettek. Azt nem gondolom, hogy Ukrajnát meg lehetne szállni, azt sem gondolom, hogy el lehetne foglalni, de azt igen, hogy nagyon komoly pusztítást lehet végezni. Konvencionális katonai eszközökkel ezt a háborút Oroszország nem tudja jelenleg megnyerni, de vannak a kezében olyan eszközök, például taktikai nukleáris töltetek, amelyekkel el tudja dönteni a háborút és Ukrajnát egy ultimátumszerű megadásra kényszerítheti. És sajnos egy nukleáris fegyver bevetése még nem fogja a Nyugatot is arra kényszeríteni, hogy közbeavatkozzon.

Mert az már a harmadik világháború?

Az a harmadik világháború, és mivel Oroszország egy nukleáris fegyverekkel rendelkező ország, vele senki sem akar háborúzni. Tehát ilyen szempontból az ukrán vezetésnek pontosan kell mérlegelnie azt, hogy mikor és miről ül majd le tárgyalni.

Például a Krím ilyen pont?

Az optimális forgatókönyv az lehet, ha Ukrajna engedné a Krím-félszigetet, elismerné Krím orosz megszerzését és az ukrán alkotmányt pedig megváltoztatnák, kiszednék belőle, hogy ők a NATO tagjai szeretnének lenni. Eközben megmaradhatna az európai uniós integráció. A donyecki és luhanszki területeket is el kéne engedni, legalábbis abban a formában, amelyek még 2022 előtt megszállás alatt voltak. Nem tudom, hogy ebbe bele fognak-e menni, szerintem ez a legjobb szcenárió.

Az orosz fél számára, ha egy fegyverrel megszerzett területet a megtámadott ország legalizál, akkor az nem azt jelenti, hogy ezt kell folytatni? Előbb fegyver, háború, majd úgyis legalizálják a végén?

Sajnos egyet kell, hogy értsek ebben. Azt sem látom, hogy mi az az erő vagy melyik az a hatalom, amely garantálná, hogy ez a háború nem újul ki néhány év múlva. Ha Ukrajna le is mond a NATO segítségéről, de hogy lefegyverezzék, arra nem látok esélyt, mert egyszerűen neki kötelező fegyverkeznie, ha az államiságát meg akarja tartani. Tehát ha eljátsszunk a gondolattal, hogy a jövő héten Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij leül és békét köt, akkor sem tudjuk: ki garantálná, hogy Ukrajnát nem támadja meg újra Oroszország. Emlékezzünk, hogy 1994-ben már kötöttek egy olyan szerződést, azt a bizonyos budapesti memorandumot, amelyben Ukrajna lemondott a nukleáris fegyvereiről, cserében Oroszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok garantálta Ukrajna területi integritását.

A közismert eredménnyel…

Igen, és a háromból az egyik megszállta a területeit, a másik kettő pedig nem avatkozott közbe. Nem látom, hogy a jelenlegi rendszerben ki lenne az, aki garantálná a békét, de azt tudom, hogy abban a pillanatban, ahogy aláírták a megállapodást, Ukrajna elkezdi újra felépíteni a hadseregét, miközben Oroszország valószínűleg megint csak rákészülne arra, hogy a közeljövőben valamilyen formában, de megint megtámadja Ukrajnát. Egy biztos: amíg ez az orosz vezetés van hatalmon, addig nem látom be, hogy hosszú távon Ukrajna hogyan tudná megúszni az orosz birodalmi törekvéseket, hiszen jól láthatóan Putyinék számára az a cél, hogy Ukrajnát a korábbi orosz birodalomnak a feltámasztásával visszaintegrálják ebbe a világba, és ha most békét is kötnek és marad ez az orosz hatalom, nem látom, hogy a birodalmi törekvések mitől szűnnének meg.

Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik pool/Ramil Szitdikov
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018